2012. szeptember 24., hétfő

Vetésnapló

A hozzám közel állók elcsodálkoztak: amikor kertes házban laktunk, úgy kellett kikergetni a kertbe, egyáltalán nem érdeklődtem a kertészkedés iránt. Több hetes morgással kísértem az éves penzumot: mindig nekem kellett leszedni az 5 bokor ribizli termését. Aztán végre elköltöztem és jó sok évig folytattam a panel-patkány életformát, majd ismét egy fordulat és vettem egy putrit. Ami még csak rendben is lenne, de elkezdtem veteményezni és kertészkedni. Most meg ez a vetésnapló. Először csak homályos elképzeléseim voltak, hogy ez mire is lesz jó nekem. Főleg a tenyészidő érdekelt, pl. ha egy krumplinak 110-125 nap az érési ideje, akkor mikor szedhetek már újkrumplit, meg ilyenek. Pontosan felírtam, hogy mikor, mivel permeteztem, gyomirtóztam, stb. Ez az idén kifizetődött, mert sem az őszibarackom nem volt tafrinás, sem a paradicsomot nem vitte le a paradicsomvész (persze lehet, hogy ez a nagy szárazságnak is köszönhető, akkor a gombás betegségek lassabban terjednek.) Felírtam azt is, hogy mikor vetettem el a magokat palántának, de mivel rengeteg volt, ami nem kelt ki és újra ültettem, egy idő után elveszítettem a fonalat, hogy melyik héten miből vetettem a ki nem kelt után. Szóval kész káosz lett. Persze a kertben is így jártam az uborkával, tökkel, cukkinivel. Amint lehetett, elvetettem, nehezen vagy nem is kelt ki, aztán meg annyi termés lett a végén, hogy nem tudtam vele mit csinálni.

Titokban azt remélem, hogy a vetésnapló csiszolgatásával előbb-utóbb valamiféle termelés-optimalizálást tudok elérni. Persze az öreg kaporszakállú még így is beleköphet a levesbe és hol ebből hol abból túltermelés lesz, mint az idén az  őszibarackból, de talán a napló segítségével sikerül az ilyen "baleseteket" minimalizálni.

A neten olvasgatva összegyűjtöttem a tippeket a palántaneveléssel kapcsolatban, jövőre már ezt is tudatosabban fogom csinálni és a módszereken is változtatok. Eddig porcelán csészékbe és kis keltetőtálcára vetettem, jövőre megpróbálom a petpalack-módszert, hátha erősebb palántákat tudok nevelni, mert általában elég véznák, így hosszú időt vesz igénybe a megerősödésük, ami késlelteti a termés beérését.

A naplóba széljegyzetek is kerülnek, ezek szubjektív megjegyzések a növények és termések minőségével kapcsolatban. Pl. egyik évben nagyon megtetszett a sárga cukkini a tv egyik főzős műsorában. Csakhogy ott kis aranyos bébicukkinik voltak. Nosza vettem magot, mindet elvetettem, ami mind ki is kelt. Persze ennyi cukkinit nem tudtam elfogyasztani még úgy sem, hogy egy részét lefagyasztottam, sőt még a kenyérbe is belesütöttem állagjavítónak. Aztán az lett a vége, hogy a nagy példányok megromlottak. "Okosan" komposztáltam, azaz beástam a földbe. Abban az évben korán jött az első fagy. Az összes dísztök lefagyott. Azokat is elástam. A következő évben kb. 6715 tő tökfélének látszó valami kelt ki, de mivel mindenhol kelt, nem tudtam megkülönböztetni az általam vetett magoktól és hiába irottam, minden tele lett valamivel, amiről zöld lombos állapotában nem tudtam, hogy mi az. Aztán hozott termést, Tökkelütött lett: a dísztök feleségül vette a sárga cukkinit és valami szörnyű hibrid született, hatalmas zöld és sárga hosszúkás, szemölcsös valamik. Mivel az egyik ismerősnek épp volt két malackája, hát volt helye a tökkelütött cukkininak.

A vetésnaplót nézegetve rájöttem egy probléma lehetséges megoldására: a tökfélék, főleg az uborka, nagyon gyorsan nőnek és ha pl. 2 hétig nem tudok menni leszedni, akkor hatalmasra nőnek, azzal meg már nem lehet mit kezdeni. Az uborkát kétnaponta kell szedni, ami normál üzemmódban megoldhatatlan, de mindig augusztus első két hetében megyek szabira, mi lenne, ha akkorra időzíteném a termést? A vetésnapló alapján tudom, hogy kb. 8 hét az érési ideje, jövőre megpróbálom úgy elvetni a magot, hogy a termés nagyja ekkorra érjen be.

Nna, majd jövő augusztusban beszámolok az eredményről.

2012. szeptember 15., szombat

Eszkimó asszony bőrnadrágja


Ez a bejegyzés látszólag nem kapcsolódik a putrihoz, pedig dehogynem. Ez a munkám része, de akár a putriban is jól mutatna. Majd egyszer kap ajándékba valamit.

Ez egy mese. Egy igaz mese, s ezért nekem nagyon tetszik.

A történet 1936 őszén kezdődik Finnországban. Az ottani üveggyárak eddig a Németalföldről behozott, divatos ún. filigrán stílust követték, de most elérkezettnek látták az időt, hogy megmutassák, igenis létezik nemzeti design. Kiírtak egy pályázatot üveg használati és dísztárgyak tervezésére, a győztes pályaművet pedig az 1937-es párizsi világkiállításon akarták bemutatni. A pályázaton neves finn üvegtervezők és fiatal építészek is részt vettek.
Elérkezett 1937 januárja, a beadási határidő. A zsűri munkához látott, nem volt könnyű dolga a rengeteg kiváló terv láttán. Aztán egyszer csak jó nagy meglepetés érte őket. Egy furcsa borítékból letépett csomagolópapír-darabok és kartonpapírdarabkák pottyantak ki, rajtuk különféle, tussal, zsírkrétával, ceruzával felvázolt tervek és egy írógéppel írt papírlap a tárgyak rendeltetésének magyarázatával. Még ennél is furcsább volt a pályamű jeligéje: "Eszkimó asszony bőrnadrágja".




Talán ez a rajz is híven tükrözi, hogyan is gondolt a tervező ezekre a tárgyakra. De hát mit is tartalmazott ez a szokatlan pályamű? Hullámformájú tárgyakat 5 cm-es magasságtól egészen 1 m-ig. De mit is akar jelenteni ez a furcsa hullámforma? Ha rátekintünk Finnország, az ezer tó országa térképére, akkor pontosan ilyen körvonalakat láthatunk rajta. A tervező tehát a természetből merítette az ihletet rendhagyó kollekciójához.



De hát ki is volt ez a titokzatos pályázó? Nem más, mint Alvar Aalto, a fiatal finn építész, aki akkorra már nemzetközileg elismert építész volt, s nemcsak épületeket, hanem "melléktermékként" bútorokat és világítótesteket is tervezett. "Üvegművészként" azonban az Eszkimó  asszony bőrnadrágja hozta meg Aaltonak a nagy nemzetközi áttörést. Az 1937-es párizsi világkiállításon 1. díjat nyert tárgyak így festenek a valóságban:




Ma ezek a vázák a finn design nemzetközileg legismertebb és legelismertebb művei. Ez a siker nagyban Aalto rendkívüli kifejezőképességének és kisérletező kedvének eredménye, mely nagy hatással volt a sajátos finn design kialakulására. Szakítva az addigi hagyományos szimmetrikus formákkal, új irányzatot teremtett a modern, ún. minimáldesign finnországi meghonosításával. Művei ma számtalan múzeumban és gyűjteményben megtalálhatók.
Ennek azonban Aalto nem örült maradéktalanul, mert ő nem kiállítási tárgyakat, hanem használati eszközöket tervezett, melyeknek még a rendeltetését sem nevezte meg. Azt vallotta, hogy az általa megtervezett tárgy nem végtermék, mert hogy mi lesz belőle, azt végül a felhasználó dönti el saját egyéni igényei és kedve szerint. Mert az a magas valami ott lehet akár váza, de tarthatok benne ceruzákat, teniszlabdát vagy felszolgálhatom benne a kertben szedett epret.

Alvar Aalto nevét tehát 1937-ben a hullámos formájú tárgyai révén az egész világ megismerte. S mint tudjuk, nomen est omen, Aalto lefordítva annyit tesz: hullám, s így a kör bezárult, s ezzel az én mesém is véget ért, az Aalto-mítosz azonban az általa tervezett épületekben, tárgyakban tovább él.

Kápia-mánia

Fene se érti. Még életemben nem hallottam róla, aztán tavasszal vettem 4 palántát. Annyi lett rajta, hogy nem győztem felkötözni és persze még csak a negyede érett meg. Szép piros, húsos csemegepaprika, de valahogy mégsem az én ízlésem. Csináltam belőle lecsót, de nem lett az igazi, mert az állaga sem simult bele az ételbe és kicsit édeskés. De mivel gugli a barátom, hát felfedeztem néhány felhasználási lehetőséget, mint pl. paprikakrém, paprikalekvár, stb. Nos én valami szendvicskrémfélét néztem ki a neten, szépen megsütöttem a paprikát, letakartam, hogy a gőzben jól megpuhuljon és könnyen lehúzhassam a héját. Hát ami azt illeti, nem mindegyik adta könnyen a bőrét, mire végeztem a két tepsi paprikával (kb. 30 db), addigra tetőtől talpig úsztam a ragacsos paprikalében, a mosogatóról és a csempéről nem is beszélve. Azért persze elkészült a paprikakrém (leturmixoltam, megfűszereztem) és finom is lett, pirítósra kenve jó kis vacsi, paradicsomszeletekkel díszítve. A dolog szépséghibája pusztán ennyi:



mármint, hogy pusztán ennyi lett a két tepsi paprikából: egy kis lekváros üveggel és még egy kevés egy dobozkába. Kb. 3 órát vett igénybe, míg két turnusban kisütöttem a paprikát, meghámoztam, pancsikoltam, a mosogatásról és a konyha lemosásáról most ne is beszéljünk. Jövőre nem ültetek Kápiát.

Aztán már ha ennyire benne voltam a pancsolásban és ragacskodásban, az augusztus 20-án leszedett őszibarackokat is elintéztem, mert már kezdek romlásnak indulni. Kb. 13-14 szem maradt még, beletettem az aszalógépbe, tele is lett az 5 tálca, ami kicsi hely maradt, oda egy körtét tettem.



18 órával később ez lett belőle:


és csak ennyi. Viszont finom, olyan mint a chips, jó ropogós és intenzíven barack, ill. körteízű.

De még mindig van paprika, azt hiszem, a fehéret megeszem,




de hogy ezekkel itt mi lesz, azt még nem tudom, merthogy ma is főztem már be egy adag ketchupot, de még mindig ennyi paradicsom van (itt, mert a bokrán is maradt még bőven), most az ablakban érlelődnek.



Azt ugye nem is kell mondanom, hogy a piacon vettem tavasszal fehér tölteni való paprika-palántákat, amiről kiderült, hogy édes fűszerpaprika. A döntés megszületéséig - mármint hogy mi legyen a sorsuk - ez az átmeneti megoldás született:


Lehet, hogy jövőre saját őrlésű pirospaprikám is lesz?

Aztán olyan minden-mindegy alapon még sütöttem egy kenyeret is. Hát épp hogy befért a mélyhűtőbe.





Mindegy, a hűtőszekrény annál gazdaságosabban működik, minél jobban tele van, na az enyém akkor áramot termel, nem fogyaszt.



Halmazati büntetésként pedig elmehettem a barkácsáruházba venni egy polcot, mert valahol tárolni kell a sok eltett élelmet. Kiszámoltam, hogy egymás mögé 3 db 7,5 decis befőttesüveg fér el, egy sorban pedig 9, tehát polconként 27 üveg, 4 polcon az annyi mint..... még van 80 üveg a putriban, plusz néhány 5 literes uborkás, no meg néhány üveg paradicsom ivólé.... ajjaj nem polcot, hanem nagyobb lakást kellett volna vennem.




Egy éhező etióp falunak is elég lenne., amit erre majd rápakolok.

2012. szeptember 4., kedd

Paradicsomválság

Nagyon nehezen indult a szezon, gond volt a palántákkal, satnyák voltak, a piacon vettekből is más lett, Anyukám már befőzte a náluk termetteket, az enyém még zölden vigyorgott a bokron. Egyetlen jó hír volt, hogy most sikerült a paradicsomvészt kijátszani. Már szeptember van és a paradicsom egy része még mindig nem érett be. Ennek ellenére az elmúlt hét végét azzal töltöttem, hogy feldolgozzam a már érett paradicsomot.

Ez az ún. balkonparadicsom. Így kiültetve szép termést hoz, alacsony a bokra. Ültettem balkonládába is, de ott nagyon kevés termés van rajta.



Ez pedig a sárga koktélparadicsom. Nagyon szeretem, de az idén a piros helyett is sárga lett, úgyhogy legalább 8 bokornyi lett. Nem nagyon szeretem a bokrát, mert nagyon gyorsan hatalmasra nő, nehéz kezelni.


Mivel a koktélparadicsom szinte csak enni jó vagy paradicsomlébe, ahol lepasszírozom, ezért próbaképpen tettem el olajba is, meglátom, tényleg megtartja-e eredeti állagát. Ha igen, akkor télen is ehetem a saját nyers paradicsomomat.


A többiből paradicsom ivólé, lecsó, fűszeres paradicsommártás és házi ketchup lett - diabetikus kivitelben is, a család cukorbetegjére való tekintettel.



Piszke emberének útmutatása alapján megpróbálkoztam a napon szárított paradicsommal is. Kicsit féltem a késői érés miatt, de a hét végén jó idő volt, így gond nélkül megszáradt a napon. A héten kapok egy elektromos aszalót, majd azzal is kipróbálom, milyen lesz. Maradt még egy csomó őszibarack, azt is megpróbálom megaszalni.

Csütörtökön este előkészítettem a paradicsomokat:



A sötét szinűek fekete paradicsomból vannak. Így utólag nem lett igazán jó megoldás, mert túl vékony a húsa.
Most még csak egy ideiglenes tákolmányra futotta az aszalóhoz, de már megrendeltem az asztalosnál a profibb megoldást. Pénteken reggel kitettem a napra. Nagyon meleg volt és egész nap felhőtlen ég, forróság.


Három nap alatt tökéletes lett, pedig az egyik napon nem volt elég napsütés. Már el is tettem olivaolajba, 2 kis üveggel lett.