2013. április 17., szerda

Megvolt az idei első

putritúra. Ottani helytartóim nagyon rendesek voltak, mert begyújtottak, úgyhogy 14 fok volt a lakásban, nem 2. Öt és fél hónap telt el az utolsó látogatásom óta, egy örökkévalóság. Ez is a nyomorult hó miatt. Most aztán rendesen le vagyok mindennel maradva. A kert egy merő gyom, viszont az ősszel próbaképpen eldugdosott fokhagyma kikelt és már 10 centis zöldje van.

Sajnos a hétvége elég rövid volt és nagyon sok mindent kellett volna csinálnom. Először is megmetszettem a fákat és a lemosó permetezést is megejtettem, mert főként ezért mentem. Elültettem mind a 60 kardvirág gumót, ezek megszaporodtak, mert tavaly csak ötvenet vettem. Aztán a többi fennmaradó időben gyomláltam. Időm még lett volna, de vasárnap délre annyira kikészültem, hogy abba kellett hagynom. Hiába, elszoktam a munkától.

Végre-valahára találtam elfogadható áron kályha alá való lemezt, hogy ne a lakkozott padlóra kotorjam ki a parazsat. Úgy gondoltam, egyedül is alá tudom csúsztatni, ami sikerült is, csak az az alávaló kályhacső kicsúszott a falból és a fejemre esett. Elegendő mennyiségű korom és szutyok volt benne, hogy a környékét beterítse, így aztán a szobában is tisztaság van, mert ki kellett takarítanom.

"Berendeztem" a fürdőszobát is, most kapta meg a karácsonyi ajándékot:


A kis asztalka is kapott új terítőt a Jézuskától:


Hát persze, a Putrinak mindent:-)

2013. április 6., szombat

Elegem van

ebből az időjárásból. Már a második hosszú hétvége múlt el putrijárat nélkül. Pedig húsvét előtt nagyon elszánt voltam, már minden cuccomat összepakoltam, aztán mégis itthon maradtam. Szakadó hóban meg esőben úgysem lehetett volna metszeni, permetezni meg főleg nem. Így aztán itthon pótcselekedtem ilyeneket:


Mivel tavaly szépen fejlődésnek indult a levendulabokrom, elkezdtem utánanézegetni, hogyan kell illatpárnát csinálni. A hogyan még csak egyszerűnek is tünt, a miből azonban komoly fejtörést okozott, mígnem hirtelen felindulásból bementem egy textiláruházba és láss csodát:


Persze ilyen egyszerűen nem lehet megúszni a dolgot, mert anyagot ugyan kaptam, de hozzá illő szalagot nem. Most rövidáru szaküzlet után kajtatok a neten először itt a környéken, hátha... Ja, meg öntapadó tépőzárat sem kaptam. Függönyre meg épp nem volt szükségem.

Talán a jövő héttől már nem lesz jelentős eső, de akkor is úgy számítom, hogy április vége előtt biztosan nem lehet szántani. Nem baj, majd szeptemberben lesz újkrumpli. Meg egyébként is a palántáim is satnyák. Egy csomó meg ki se kelt. 


Paradicsom, zeller és fűszerpaprika. Csak a feliratozásból tudom, ráismerni nemigen lehet.


Ezek Cherola paradicsompalánták, a picike pedig karfiol. Hogy ebből lesz-e termés? Nem tudom, kétlem.

A zsigereimben érzem, hogy ez az év termésileg feledhető lesz.