2015. augusztus 15., szombat

Mindenki másképp csinálja

Összevágtam és daráltam az összes faágat és gallyat, ami az év folyamán összegyűlt. Jöhet a tél, van tüzelő. Ja, nem is szoktam télen lejárni. Nem baj, majd elfogy a hűvös tavaszi és őszi napokon.




Persze nem mindenki ilyen kispályás módszerekkel csinálja, hanem úgy, mint a szomszéd.



Kicsi az udvar? Nem fér be a teherautó? Sebaj.


Mi falusiak így nyomjuk: az év legmelegebb napjain aprítjuk a tüzelőt.

A paradicsomok meg így: ezt már valami nyavalya elvitte.


Ez valami másfajta nyavalya:


Ez meg fő a változatosság alapon még másik:


Aztán meg van olyan is, aki túlzásokba esik.


Na ez a sárgadinnyékről nemigen mondható el:


Amin van termés, az se valami fényes: dísztöknek is silány lenne.


A múlt hét csütörtök óta nagyjából semmit nem csinálok, csak átkozom a hőséget. Igaz, kétszer megtöltöttem a befőzőautomatát, egyszer tök+paradicsom+uborka kombóval, ma reggel meg uborkáztam, mert nekem ugyan nem termett, de tegnap kaptam 5 kilót. Holnap meg tökölődhetek, mert úgy látom, legalább 4 db ott vigyorog a levelek alatt. A nagyjából érett paradicsomokat is leszedtem, nehogy éjjel valami vihar meglepjen. Azokkal is kell valamit kezdenem. Sajnos a nagyja még éretlen, úgyhogy a szabadság letelte után valószínűleg minden hétvégén jöhetek befőzni. Az őszibarack sincs sehol. Máskor aug. 20-a után már az egész a spájzban és a hűtőszekrényben szokott lenni. Csak tudnám, mi a fene érleli, ha nem a napsütés, merthogy ebből volt elég az idén. Ez már a negyedik hőhullám. Már megint a régi nóta, nekem semmi sem jó. Minden este locsolok, hogy legalább a megmaradt 2-3 fej káposzta és kel megmaradjon. A locsolás a nyamvadt bazsalikomoknak is jót tesz. Na meg a hajnalkának. Virág még nincs, csak bozót. Már a fára is felkapaszkodott. Most esőért imádkozom, mert akkor kicsit felázna a talaj és végre az eperprojektnek is a végére járhatnék. Különben füstbe ment terv lesz. Apropó füst, tűzgyújtási tilalom van, betakartam fóliával az égetnivalót, nehogy a jövő hétre szétázzon, remélem akkorra a tilalomnak is vége lesz.

2015. augusztus 5., szerda

Donnerwetter

Most kivételesen nem bántam, hogy délután szakadt kissé az eső. Holnap vendégek jönnek, ma este megfőztem, így még le is tud hűlni a lakás. Most kellemes hűvös van kint és bent is.


Nem esett sokáig, de sárban csúszkáltam, amikor lementem a patakot ellenőrizni.


Erre jó, hömpölyög benne a víz.


Itt ugyan van benne egy kanyar, de azért a víz nem öntött ki, szóval erre is jó.



Ez az utcai árok. Na ide ki kellett mennem csatornát ásni, mert a szomszéd esőcsatornája nem elég hosszú és az én kertembe ömlött a víz. A hatalmas füvet kihúzgáltam már belőle, de látszik, hogy sok a hordalék. Na az mind a kertem melletti árokban rakódik le, itt:



Most 1-2 napig nem kell akkor sem locsolnom, ha kánikula lesz. De permetezni lehet, hogy kell majd.



2015. augusztus 4., kedd

Helyzetjelentés

Ez a bejegyzés akár arról is szólhatna, hogy nekem semmi nem jó. Eddig szidtam a büdös patakot és a nem kevésbé büdös önkormányzatot. Most végre kiásták, épp most mélyítik és igazgatják, tehát ez rendben is lenne, de ennek következtében eltűntek a békák.


Most kezdhetek elgondolkodni azon, vajon ez a kár nem lehet csigatett? Itt még sosem volt csigakár, így nem pontosan tudom, hogy tényleg az-e. Csigát sem találtam még eddig. Mármint azt a rettegett spanyol meztelen csigát.




Ennyi paprika maradt, már virágzanak. Termés ebből sem lesz.


Bezzeg a tököm...


Na és ki lakik a komposztálóban? Illegális házfoglaló kanadai sütőtök.


A sárgadinnye csak álom marad... még virágzik, sehol egy tökfej.


A limababot is kiástam a gyom és a citromfű-tenger alól, hát nem szép látvány.


Még a paradicsomok is csak gondolkodnak rajta, elpiruljanak-e már vagy még várjanak? Ezek itt a betegeskedők. Csak nem tudom, mi bajuk.



Ezek meg a lugasok, nem nagyon kapkodják el.



S hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb? Nem, csak gyomosabb. Sokkal.


Ez meg itten a szeder. Két száraz ágat már kivágtam belőle. Maradt még néhány.



A szilvafa sincs a topon. Nem látom, hogy érnének, inkább csak fonnyadoznak.


A kukoricákkal meg végképp nem lehet dicsekedni. Csak az az enyém, ami a büdöskésben van, a többi a szomszédé. Jövőre majd büdöskét termelek, az legalább sikeres.



Bánatomban láncfűrészt ragadtam....



és ez lett a vége:


Most fekszem a - még - hűvös szobában és fáj a vállam. Hát így telnek a parasztasszony napjai.


2015. augusztus 2., vasárnap

Fárasztó szabadság

Már péntek reggel óta itt vagyok. Amint megérkeztem, gyorsan kipakoltam a kocsit, mivel megint úgy nézett ki, mint egy ószeres. Hiába na, három hét szabira jól fel kellett készülni. Mivel hűvös, borongós idő volt és mivel tudom, hogy néhány nap múlva hosszas hőség következik, rohamtempóban vetettem bele magam a kertbe, hiszen már két hete nem jártam erre. Jól a körmömre is égett a dolog. Nemrégen nagyobb eső volt, tehát a gyomokat most könnyű volt kihúzgálni. Ennek örömére három napja gyomlálok és végzem a tűzoltást, amit ezek okoztak:



Na ezeket már jól elintéztem, sőt azóta még a zöldbabot és a céklát is. Gyorsan sütöttem két kenyeret is, mert hőségben nincs az az isten, amiért beindítanám a sütőt.

 A kert az elmúlt másfél hét alatt teljesen elgyomosodott, a késői káposzták, karalábék, kelek minden levelét valakik lerágták, csak a csontváz maradt. Egynémelyik paradicsom bokor is satnyán néz ki, úgyhogy mindjárt gáztámadást is intéztem ellenük. Aztán gondoltam, levágom a túlnőtt szőlőhajtásokat az őszibarackfa mellett, ne zavarják egymást. Mivel okula nélkül rosszul látok, csak azt vettem észre, hogy egy rakás nagy hangya szaladgál rajtam. Na és persze a barackfán és a szőlő levelein is. Nem igazán tudtam megállapítani, hogy miért, úgy látszik ahol a fa egyik ága a szőlő fa támaszához ér, ott alakítottak ki maguknak fészket. Na őket is kifüstöltem.

Szívesen megtettem volna ugyanezt a falusi közmunkásokkal is, akik péntek reggel nyolckor a szomszéd kertje alatt a pataknál kaszálták a füvet. 



Aztán letelepedtek az én kertem végében a patakpartra, merthogy ott nem volt mit vágni és délután fél 2-ig jól elvoltak. Beszélgettek, dohányoztak, megszerkesztették az esti hírlapot, aztán mint akik jól végezték dolgukat, hazamentek.

Nem csoda, hogy ezek után a ház előtti árokból meg ők vigyorogtak rám:



Úgyhogy ma délután önkéntes közmunkásként az árkot is kitakarítottam, legalábbis a gyomokat kihúzgáltam, mert közben eleredt az eső. A homok kilapátolása majd egy másik feladat lesz.

Szóval nagy hajtásban vagyok, hogy a hőhullám megérkezéséig minden nagyobb és sürgős munkával végezzek. A gyomlálás csaknem kész, a túlburjánzott gyógynövények levágását is befejeztem, a mentát sarlóval vágtam le, sajna csak ügyetlenül tudom használni, de még így is gyorsabban ment, mintha metszőollóval vacakoltam volna. Ha tényleg hosszú lesz a hőség, akkor megint az eperprojekt marad el és a favágás. És persze az is csak álom marad, hogy mindent rendbe teszek, amire eddig nem volt idő, pl. a szomszédból átnyúló komló letépkedése, letermett növények levágása, fáskamrában a tüzelőanyag rendbetétele, stb.  Na, majd kiderül.

2015. július 21., kedd

Volt már jobb

terméskilátás az ideinél. Két éve rengeteg gyönyörű paprikám volt, még fűszerpaprika is termett, 5 tövön rengeteg. Az utóbbi két évben gyakorlatilag még a palánták sem nőnek meg, nem tudom, mi a fene van. 3 nyamvadt csoffadék kuporog a gyomok között.



A 4. vetés zöldborsó, a Zsuzsi így végezte: ennyi termés lett, nem sok cső volt rajta, a szemek pedig még abban a kevésben sem nőttek meg.


Ez az első uborkatermés. Direkt keseredésmentes, betegségálló, hibrideket vettem, mint a Perez és a Megyer, de a termés jó része keserű.



A tökök szépek, szinte minden évben jól sikerülnek, próbaképp ezeket befőzőautomatával tartósítottam. Cukkini nem kelt az idén, úgyhogy az nincs.



Ez is tök, csak sütőtök. Két fészekkel vetettem, 1-1 kanadai és muskotály tököt, legnagyobb meglepetésemre ez az utóbbi. Még sosem sikerült nevelnem, nem kelt ki. Ez meg már az árkot ostromolja.


A nyári alma sem járt jól, nem is volt rajta sok, ami volt, azt meg kikezdték a hangyák és a darazsak. Mind leszedtem.


A paradicsomok egy részével nem pontosan tudom, mi történt. Megnézegettem a leveleit és a szárát, de nem találtam semmi különöset, remélem, csak a nagy zivatar és hőség következményei. Ha nem, akkor a jövő hét végére már úgyis vége lesz mindegyiknek.


Nem pontosan tudom, milyen fajták, mert az ajándék mixből vannak.



Ez meg itt az Osu blue, nem tudom, miből fogom megállapítani, hogy érettek-e már.


Ezt meg Cherrolának adták, de a tavalyi sokkal másképpen nézett ki és főleg finomabb is volt.


Az egyik bokorról levettem két öklömnyi parit, amik már rózsaszinűek voltak, de a héjukon barnás foltok látszottak. Az ablakban vannak két napja, reggel az egyiket levágtam, szép volt már belül, érett, a barnaság csak a héját érintette, alatta tökéletes volt, igaz, kissé zöldtalpas. Az íze viszont nemigen hasonlított paradicsomra, inkább csak vízízű.

Habár a hét végén elég meleg volt, de szombaton nem sütött a nap és elég sokat tudtam kint dolgozni, főleg gyomot kapálni. Az epres kivételével szinte mindenhol kikapáltam a porcsint. Valahogy mindig az eper húzza a legrövidebbet, sosem jut rá elég idő.



Amire még szintén nem jutott idő, az az elkanászodott citromfű és menta. Mind virágba borult. Remélem, teleszórja a kertet, aztán irthatom. Teljesen belenőttek a limabab hátsójába.



Ez a szerencsétlen Hajnalka is csak kókadozik a kerítés tövében.


Az eperfa viszont megismerkedett a láncfűrésszel és nem járt jól, mert a felét levagdostam. Így szeretném megnehezíteni a nyestek feljutását a padlásra. Majd kiderül, sikerült-e. Viszont ha ennyire nem lesz semmi termés, akkor a szabadságomat favágással fogom tölteni, a sufni is tele van raklapokkal.



Nézegettem a szedret, rengeteg van rajta, de egy része már elsárgult és leszáradt anélkül, hogy megnőtt és megérett volna. Szilva sem nagyon lesz, pedig az szokta bírni a gyűrődést. Még az őszibarack úgy-ahogy, sok van rajta, nem tudom, a legyőzhetetlen tafrina okoz-e valami későbbi problémát. Na és hogy beérik-e, mert tavaly csak befonnyadt.

A kardvirágokon sem láttam még virágkezdeményt, üldögélnek a gyomok között. A kerítés előtti utcai szakasz is teljesen elgyomosodott, azt sem tudtam megcsinálni a nagy hőség miatt. Örülök, hogy legalább a füvet levágtam. Az sem volt egyszerű, mert egyre alacsonyabban jönnek a virágok, a sok hepe-hupa és vakondtúrás miatt alig tudtam levágni. Mivel tele van méhekkel és azon keresztül kell kijárni a kertbe, kénytelen vagyok mindig vágni, nem akarok méhcsípést, mert hetekig bajlódhatok vele. Van egy hónaposnál is idősebb szúnyogcsípésem, ami még mindig nem múlt el, állandóan kivakarom.

2015. július 20., hétfő

Szörpészet

Ha van borászat, akkor lehet szörpészet is, nem? Lehetne szörpölde is a sörfőzde megfelelőjeként, de mivel hideg eljárással készült, hát maradt az előző.

Szóval már a korábbi alkalommal ledaráltam a ribizlit és a málnát és úgy, mint a kovászos uborkát, napra tettem. Mostanra beértek, leszűrtem, felcukroztam és palackoztam őket.


Nyilvánvalóan először a diólikőr-alapot készítettem el, első a pia, utána álltam neki a szörpöknek.



Keverem-kavarom, míg a cukor el nem olvad.


Aztán ez lett a vége.

Volt ám bónusz is. A homoktövist már elkezdték a madarak csipegetni. Mivel rettentő hőség volt, levagdostam az ágakat és bevonultam velük a hűvös nyári konyhába. Így is egy örökkévalóság volt, mire leszemeztem és megmostam.


Nem lett túl sok, egy 8 literes tálban ennyi:


Mivel még a tavalyiból is van jócskán (megjegyzem, piacon 3 dl-es üveg 1.600,-), így ez nem zavart. Most - tanulva a korábbi hibákból - csak kevés vizet tettem a gyümölcshöz, épp annyit, hogy gond nélkül le tudja a gép turmixolni. Kevéske cukrot adtam hozzá, így összesen 6 db 370 ml-es üveggel lett, amit a befőzőautomatában kidunsztoltam.

S ha már befőzőautomata, akkor tököt és zöldborsót is tettem el, kíváncsi vagyok, a tök milyen lesz. A korábbi évben eltett szósz-állagú lett, úgyhogy ki kellett önteni. Most vettem direkt jódozatlan sót hozzá és kevés ecetet is tettem bele. 

Hát ezzel telt a hét vége - többek között.