Eszkimó asszony bőrnadrágja

Ez a bejegyzés látszólag nem kapcsolódik a putrihoz, pedig dehogynem. Ez a munkám része, de akár a putriban is jól mutatna. Majd egyszer kap ajándékba valamit.

Ez egy mese. Egy igaz mese, s ezért nekem nagyon tetszik.

A történet 1936 őszén kezdődik Finnországban. Az ottani üveggyárak eddig a Németalföldről behozott, divatos ún. filigrán stílust követték, de most elérkezettnek látták az időt, hogy megmutassák, igenis létezik nemzeti design. Kiírtak egy pályázatot üveg használati és dísztárgyak tervezésére, a győztes pályaművet pedig az 1937-es párizsi világkiállításon akarták bemutatni. A pályázaton neves finn üvegtervezők és fiatal építészek is részt vettek.

Elérkezett 1937 januárja, a beadási határidő. A zsűri munkához látott, nem volt könnyű dolga a rengeteg kiváló terv láttán. Aztán egyszer csak jó nagy meglepetés érte őket. Egy furcsa borítékból letépett csomagolópapír-darabok és kartonpapírdarabkák pottyantak ki, rajtuk különféle, tussal, zsírkrétával, ceruzával felvázolt tervek és egy írógéppel írt papírlap a tárgyak rendeltetésének magyarázatával. Még ennél is furcsább volt a pályamű jeligéje: "Eszkimó asszony bőrnadrágja".

Talán ez a rajz is híven tükrözi, hogyan is gondolt a tervező ezekre a tárgyakra. De hát mit is tartalmazott ez a szokatlan pályamű? Hullámformájú tárgyakat 5 cm-es magasságtól egészen 1 m-ig. De mit is akar jelenteni ez a furcsa hullámforma? Ha rátekintünk Finnország, az ezer tó országa térképére, akkor pontosan ilyen körvonalakat láthatunk rajta. A tervező tehát a természetből merítette az ihletet rendhagyó kollekciójához.

De hát ki is volt ez a titokzatos pályázó? Nem más, mint Alvar Aalto, a fiatal finn építész, aki akkorra már nemzetközileg elismert építész volt, s nemcsak épületeket, hanem "melléktermékként" bútorokat és világítótesteket is tervezett. "Üvegművészként" azonban az Eszkimó  asszony bőrnadrágja hozta meg Aaltonak a nagy nemzetközi áttörést. Az 1937-es párizsi világkiállításon 1. díjat nyert tárgyak így festenek a valóságban:



Ma ezek a vázák a finn design nemzetközileg legismertebb és legelismertebb művei. Ez a siker nagyban Aalto rendkívüli kifejezőképességének és kisérletező kedvének eredménye, mely nagy hatással volt a sajátos finn design kialakulására. Szakítva az addigi hagyományos szimmetrikus formákkal, új irányzatot teremtett a modern, ún. minimáldesign finnországi meghonosításával. Művei ma számtalan múzeumban és gyűjteményben megtalálhatók.

Ennek azonban Aalto nem örült maradéktalanul, mert ő nem kiállítási tárgyakat, hanem használati eszközöket tervezett, melyeknek még a rendeltetését sem nevezte meg. Azt vallotta, hogy az általa megtervezett tárgy nem végtermék, mert hogy mi lesz belőle, azt végül a felhasználó dönti el saját egyéni igényei és kedve szerint. Mert az a magas valami ott lehet akár váza, de tarthatok benne ceruzákat, teniszlabdát vagy felszolgálhatom benne a kertben szedett epret.

Alvar Aalto nevét tehát 1937-ben a hullámos formájú tárgyai révén az egész világ megismerte. S mint tudjuk, nomen est omen, Aalto lefordítva annyit tesz: hullám, s így a kör bezárult, s ezzel az én mesém is véget ért, az Aalto-mítosz azonban az általa tervezett épületekben, tárgyakban tovább él.