2012. november 14., szerda

Gasztroblog leszek

ha ezt így folytatom. De hát télen nincs putrizás, meg kertelés, tehát marad a javak felélése. Miután ezen a héten már négyszer mostam, mire végére értem a putriból felhozott szennyeseknek, ezért úgy gondoltam, egy kis kényeztetést igazán megérdemlek. Mivel még mindig szűk keresztmetszet van a mélyhűtőben, ezért a kenyérsütést is ütemezni kell, különben nem fér bele. A hét végére tervezem a műveletet, ezért ma elkezdtem kovászt gyártani. De ha már gyártok, főztem több szem krumplit, egyrészt, mert kezd a lakásban lévő adag csírázni, másrészt pedig újabb gasztronómiai kísérletet szerettem volna végrehajtani vele. Mivel nagyon ízlik a petrezselyempesto-napon szárított paradicsom kombó, így ma újabb összetételben próbáltam ki.

Először a főtt krumplikat felkarikáztam a mikro sütőtáljában és megkentem a pestoval:


Ezután tettem rá szárított paradicsomot:


Majd megkoronáztam egy kis maradék, kókadozó baconnal, majd be a mikróba:


Pár perc múlva ilyen lett. Nos talán a látvány nem tökéletes, na de az íze..... mennyei.


Hmmm.... holnap mit is csináljak?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése