2012. december 6., csütörtök

Kárpálódok

az újabb veszteségek miatt. Az, hogy minden nagy üveg uborkát ki kellett dobni, nem ért váratlanul, mert azokba a túlméretes darabokat tettem, melyek valószinüleg már nem voltak alkalmasak téli tartósításra (csak hát sajnáltam volna kidobni). Most azonban az épnek látszó kisebb üvegesek közül is ki kellett dobni kettőt (egyelőre), mert íztelen és éretlen volt. Gyanítom, hogy ez a rajnai fürtös fajta nem egészen jó téli eltevésre. Érdekes volt, hogy a nagyobb uborkák felpuffadtak, de a közepük teljesen száraz volt és aszott. Amikor belenyomtam a kést, szinte kifújta a levegőt.

Aztán az olajba eltett szárított paradicsom kezdett puffadozni és kinyomni az olajat. Olyan volt, mintha az olajban megpenészedett volna (ami kicsit valószinűtlen). Ezeket a parikat nem szárítottam csörgősre, mert úgy tudtam, ha olajba tesszük, akkor nem kell. Kellett volna. Mérgében végigpisilte a tapétás falat:



Az olajba eltett egész paradicsomok sem jártak jobban, először felpuffadtak, majd kirepedtek. Azokat is mind ki kellett dobni. Egyetlen paradicsom maradt épen, azt betettem a hűtőbe, másnapra egy löttyedt halom maradt belőle, mintha távozott volna belőle a lé (alatta azonban nem volt semmi).

Valószinüleg melegük is van az üvegeknek a konyhában (bár ott szerintem nemigen van több 17-18 foknál) és kezdenek forrongani. Már háromszor kellett a terítőt kimosni alóluk. Most kilakoltattam őket a polcról a járólapra, onnan könnyebben feltörlöm, ami kifolyt.


Na és persze már három dísztök is jobblétre szenderült.

Bánatomban füvezek: teakeveréket készítek a kerti gyógynövényekből. Jó a téli hobbyk mellé egy kis nyárias hangulat.


1 megjegyzés:

  1. Sajnálom,hogy ennyi károd van a télire szánt dolgokból,elkeserítő tud lenni.Idén én még csak egy fél literes paradicsomlét kellett kidobjak, mert penészes volt a teteje, bár jó hűvös szellős a spejz. A pince viszont az eddigi enyhe idő miatt túl meleg, úgy csírázik a krumpli, mint tavasszal.
    A "füvezés" nálam a gazolást jelentette a kertben:)Eszter

    VálaszTörlés