Pakkot kaptam

Ez is a tapasztalatlansággal kezdődött. Amikor megvettem a házat, a padlásfeljáró az alsó épület végében volt kialakítva, mert ha a szokásos helyén lett volna, nem lehetett volna eljárni mellette a keskeny tornácon. Felújításnál a mester azt automatikusan megszüntette és az eredetit állította vissza. Mivel nem nagyon terveztem padlásra járni, mert nincs ott semmi, eleinte nem érdekelt. De a tetves nyestek és a madarak miatt időnként mégis szükséges, amit létrával oldunk meg. Ez azonban nem biztonságos, meg kissé ijesztő is. Így hát megszületett a döntés, felhúzható padláslépcső kell. Szabadság előtt már nem volt időm megrendelni, meg úgysem tudtam volna elhozni, mert úgy nézett ki a kocsi, mint egy vándorcirkusz, nekem is alig jutott benne hely.

Aztán itt morfondíroztam magamban néhány napig és mivel országosan házhoz szállítanak és volt a kívánt méretből raktárkészlet, kedden este megrendeltem ide a putriba. Szerdán már postára is került, így gondoltam, csütörtökön vagy pénteken ki is hozzák. Aha, kis naív, ez itt a kies vidék. Csütörtökön reggel épp készültem a közeli városba bevásárolni, amikor csengett a telefon. A helyi postáról telefonáltak, hogy van ott nekem egy padláslépcső, menjek érte, mert ők nem tudják kihozni biciklivel, amivel kézbesítenek. Szóval lóra kaptam és hazafuvaroztam a házhoz szállított padláslépcsőt. A cég egyébként 2.900 Ft fuvardíjat számított fel ezért.

Itthon aztán elgondolkodtam, hogy falun ha valakinek a hátsója alatt nem fickándozik elegendő mennyiségű ló, az ne kapjon terjedelmesebb pakkot? Vagy tolja haza talicskán, amit itt furiknak hívnak? Mellesleg nekem az sincs. Vagy kérjen meg valakit, akinek van lova? Eh, vidéki élet én így szeretlek.

A pakk most még a hagymákat szagolja a nyári konyhában és sorsára vár.