Stukatur és egyéb rémségek

Azt sem tudom, hogyan kell pontosan leírni, hogy stukatur, de alaposan meggyűlt vele a bajom. Putrikám, mely fénykorában az elmondások szerint a falu egyik legszebb parasztfödémjével rendelkezett, elszenvedte ezt a méltánytalanságot és töménytelen százas szöggel bedeszkázták, levakolták, na ez a stukatur, mint egy álmennyezet-féle. A hetvenes-nyolcvanas években ez volt a divat. Leszedettem és felújíttattam alatta a födémet. A felújítás befejezésekor elhívtam a volt tulaj nénit, hát el volt ájulva, hogy milyen ronda lett az a gyönyörű mennyezet. Még jó, hogy én nem láttam az eredetit, mert akkor nap mint nap elsírnám magam. Hogy milyen volt, nem tudom, de ilyen lett:

Ez az utcai szoba, ez még úgy-ahogy, de persze minden szög helye külön-külön látszik, hiába tömködték be egyenként a lyukakat és festették le többször is.

Ez a konyha, ráadásul még van benne egy teknő is. Ez valahogy rosszabb állapotban volt, több festék kellett rá.

Természetesen kapott gomba elleni kezelést is a festés és lakkozás előtt.

Mivel régi épületről volt szó, utólag komfortosították, ami szintén okozott bőven kárt az eredeti épületben. A pénzhiány és az igénytelenség is tovább bővítette ezt a listát. Persze megértem én, hogy az idős emberek számára, akik már 50 éve ott laktak, nem ugyanazt jelentette a ház, mint nekem, bolond pestinek, aki az eredeti pompájában akarta viszontlátni a házat, ők a külcsinnél sokkal fontosabbnak tartották a praktikusságot. Így utólag, meg főleg a sok utánaolvasás után tudom, hogy minden egyes korszerűsítési lépés egy-egy szög volt a ház koporsójában, hogy jó nagy képzavarral éljek.

Először is beton került minden helyiség aljára, ami a szigetelés és megfelelő alap nélküli épületnek a vízelvezetését megzavarta. (Ennek majd a tető építésekor lesz nagyobb jelentősége.) Erre akkori jó szokás és divat szerint mindenhol linóleumot raktak, a hevenyészett, hepe-hupás betonon nem mutatott valami jól, de a szobában legalább parketta-mintás volt, egy csík a falra szegezve, mintha szegélyléc lenne. Ha elkopott a linóleum, ráragasztottak egy másik réteget.

Ezután bevezették a vizet, a csatornát és önkormányzati segítséggel fürdőszoba is épült. A középső helyiség hátsó részét leválasztották, mert ott volt egy kis ablak, és ez lett a fürdőszoba, használt WC-csésze és mosdókagyló, olcsó zuhanytálca. Valahonnan maradt csempe, addig rakták, amíg tartott. A fal persze téglából volt.

Aztán bevezették a faluba a gázt is. Kapott is a ház két szép konvektort, hogy a rosseb enné meg, a roskadozó kéményeket pedig visszabontották. Az első télen, még teljesen tudatlanul, és félve a vezetékek elfagyásától, gyújtólángon hagytam a készüléket. 70 ezer forintos gázszámla lett a "jutalmam". Ezt a gázos keresztet azóta is hordozom. Mivel ritkán járok le, főleg télen, volt olyan karácsony-újévi 10 nap ottlétem, hogy 100 köbméter gáz ment el, pedig 20 foknál nem volt melegebb a lakásban. (Azt azért meg kell jegyezni, hogy a vályogfalnak a gázkonvektor a legideálisabb fűtőeszköz, mert felmelegíti és szárazon tartja, de persze nem ebből a megfontolásból rakták tele a falu házait vele a 90-es évek végén.) Ha egyszer végleg oda költözöm, akkor mennie kell.

Ami azonban a legérthetetlenebb volt, az a konyha, ami nem igazán volt. Amikor először láttam a házat, nem is értettem, hogy a nagyszoba ajtajára miért kellett a saját zárja fölé még egy bazi nagy soproni kulcsos zárat felbarmolni. Ott tartották a hűtőt és azt zárták el maguk elől? A kertet művelték, volt zöldség, gyümölcs, mindennapos főzés, de hol? Tavasztól őszig az ún. nyári konyhában, ez világos, de télen - fűtésköltségkímélés címén - a hátsó szoba szolgált ún. lakókonyhaként. Régi, vastag kerámiaburkolata volt, szinte tökéletes állapotban, de valami rém randa szürke. Ott voltak az ágyak, meg a tűzhely bent a sarokban. Amíg a felújítás folyt, én is ott főztem és sokszor laktam is, de még az összes nyitott ablak ellenére is 2-3 nap kellett egy szagosabb ebéd kiszellőztetéséhez. A tűzhely a feljebb látható zuhanyfülke mögötti falon volt, mosogató vagy egyéb csapféle azonban nem volt a lakókonyhában. Vajon miért nem fúrták át a zuhanyrózsánál a falat és dugtak a másik oldalára egy csapot? Alig került volna valamibe és nem a WC melletti kiskagylóból kellett volna hordani a meleg vizet a mosogatáshoz, a lefolyót pedig beköthették volna a zuhanyéba.

Nna okostojás, nem tudom, hogy kell elforgatni a képet.

Az ajtók-ablakok is szépen karban voltak tartva. Amikor megkopott, kenték rá a következő réteget. Volt rajtuk vagy 100. Na, gondoltam, ez nekem való munka, írtam a Jézuskának, hozzon egy sarokcsiszolót, aztán majd én megmutatom, ki a legény a gáton. Addig mutogattam, míg a kezem könyékig kifért a becsukott ajtó alatt, így aztán röviden beláttam, ide szakember kell. A sarokcsiszolót azóta sem bontottam ki a dobozából. Az ablakok sem voltak jobb állapotban, amikor késő ősszel le-lejárogattam, minden alkalommal lapátoltam ki a döglött legyeket a szobákból. A bejárati ajtó dupla volt valamikor, de a külső, korhadt szárnyai bánatosan porosodtak a padláson. És akkor még a tetőről nem is szóltam.

A nyári konyha-fáskamra kombó megér egy külön misét, mert az is a rémségek kicsi tárháza - volt.