Belügyek

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a felújítás nem olyan sorrendben ment végbe, ahogy leírom, de utólag már tudom, így kellett volna csinálni. Előbb a vízvédelem, tetőjavítás és utána jöhet a többi. Különböző okok miatt és a mert a főkivitelező így javasolta - én pedig, hogy haladjunk, elfogadtam - előbb a benti felújítás kezdődött el az ajtó- és ablakcserékkel, aztán a tető. Ezek is jó sokáig elhúzódtak, mert akkor kerültek cserére, amikor az asztalosműhely éppen azt gyártotta. Az is szempont volt, hogy a felújítást úgy kellett végezni, hogy én közben lejárhassak és a minimális komfort meglegyen, tehát tudjak főzni és fürdőszobázni. Amikor nem voltam ott, a villanyszerelők végigvésték a falakat, én hol az egyik, hol a másik szobában aludtam, ahol éppen nem voltam útba. Közben megérkezett a tető zsindelye és biztonsági okokból az is a házban lakott felhasználásig. Szóval volt felfordulás. Semmit nem utálok jobban, mint a felfordulást, a rendetlenséget. De mielőtt hozzákezdtem a felújításhoz, szent fogadalmat tettem magamnak, hogy semmin sem fogom felbosszantani magam. Nem tévesztettem szem elől a célt: 12 év nyugdíjig, addig kell elkészülnie. Nem tünt lehetetlen vállalkozásnak:-)

Azokból az időkből nincsenek képek, mert akkor még nem volt saját fotómasinám és nem akartam minden hét végén kölcsön kérni, csakhogy a folyamatokat megörökíthessem.

Először az utcai szoba felújítása kezdődött, mert az tünt a legproblémamentesebbnek. Tünt. Ennél a háznál az évek folyamán megtanultam, semmi nem az, aminek látszik. Amint valamihez hozzányújtunk, megjelentek a problémák. Tehát utcai szoba, innen indult:

Először az ablak- és ajtócsere. Mivel nagyon korhadt volt valamennyi és szinte nem zártak, menthetetlenek voltak. Ezeket a házakat azonban nem úgy építették, mint manapság, hanem elkezdték rakni a falat, aztán felrakták a gerendákat és "aláfalaztak", így emelkedtek a gerendák a kívánt magasságig, az ablaktokokat is menet közben behelyezték és nemes egyszerűséggel ráfalaztak, nem utólag illesztették be. Ennek következtében nem is lehet kivenni, mert a fal mennyezetig leszakad. Tehát marad az öszvérmegoldás: ha jól emlékszem falcolásnak mondják, de ebben nem vagyok egészen bizonyos. Tehát eltávolítják az ablakszárnyakat és a félfákat, majd egyszerűen új félfákat rögzítenek a tokhoz és arra szerelik az új ablakszárnyakat.

Itt lehetett igazán látni, hogy a házat nem vízmértékkel, hanem szemmértékkel építették. Minden ablaknak más mérete volt, az egyik olyan csámpás, hogy alig lehetett hozzáigazítani az új borítást. Mivel nem akarok hátralévő életemben ablakot mázolni, ezek is cseresznyeszinre pácoltak lettek. Természetesen termoüveggel a jobb hőszigetelés miatt és az üveget sem belegittelték, hanem beleragasztották az ablakszárnyba és a szegélyléccel rögzítették.

Ezután következett a rettegett stukatur letépése és a gerendák felújítása, kezelése, festése és lakkozása. A padló egyszerűnek tünt, hagyományos fenyő hajópadlót szerettem volna. A képen is látható, hogy linóleum borítás volt a szobában. Annak felszedése nem bizonyult könnyű feladatnak, de ami alatta volt, azt divatosan szívásnak mondhatnánk. A ragasztót nem sikerült felszedni, a beton hepe-hupás volt, azt feltörni nem lett volna célszerű, de így kiegyenlíteni sem lehetett, úgyhogy valami gépi csiszolóval szedték le a ragasztót és érdesítették a felületét, hogy nagyjából el tudják egyengetni. A vakpadlót nem a szokásos homokkal töltötték fel, hiszen alatta beton van, hanem hungarocellel töltötték ki. Sajnos nem voltam ott, amikor készült, így fényesre lakkozták, ami ugyan szép, de jobb lett volna a hagyományos matt. Ezután már csak a falak lekaparása (melyen volt néhány réteg festék) és a villanyszerelő rombolása nyomainak eltüntetése volt hátra. Néhány hónap várakozás után ez lett belőle:

Mivel az utcai ablakkal szemben van az ajtó és függönyt nem akartam rá tenni, ezért szép üveget választottam bele. Az eredeti ajtót szívesen megtartottam volna, de sajnos annyira rossz állapotban volt, főleg az utólag rábiggyesztett pótzár miatt, hogy meg kellett tőle válni.

Ilyen lett:

Természetesen a széles küszöb is megvált linóleum ruhájától és fenyő burkolatot kapott, ezúttal matt fénnyel és réz küszöbsinekkel. Nem hasonlít az eredeti ajtóra, csak a kazettás jellegét hagytam meg, az üveges része teljesen más, modern hatású, de úgy gondoltam, ennyit elbír a stílusos felújítás. Az üvege sem víztiszta, hanem harmonizál az ajtó szinével.

Idővel kicsinosítottam és polcos függönytartókat csináltattam neki, hogy legyen hol tárolnom népművészeti köcsöggyűjtő szenvedélyem eredményét. A függönyök talán nem egészen ide illőek, de nem akartam szőttes vagy virágos design-t kialakítani. A függönyök korábbi lakásomba készültek, ide átalakíttattam és az összes ablakra jutott belőle. Mivel a régi lakásomból kisebbe költöztem, ezeknek úgysem lett volna helyük és mivel még egészen újak voltak, így újrahasznosítottam (meg a függönyözés meglehetősen drága mulatság). Varrattam rájuk kis pántot és vettem a falba fúrható, díszes rögzítőket, így csinosan össze lehet nappalra fogni. A drapériát tépőzárral rögzítettem a karnishoz. A sötét szine és a drapéria miatt is optikailag kissé összenyomja a szobát, de szerintem ez nem zavarja az összhatást.

A kép jobb szélén a szintén méretre csináltatott tv-állvány látszik. Nem a tv, hanem a rengeteg bakelit lemez miatt kellett, mert azokat végképp nem tudtam hová tenni. Meg aztán a tv-nek is méltatlan volt egy hokedlin trónolni:

Fiatal koromban jött divatba az ún. hobbitelek kis vityillóval. Ismerősem, barátaim közül soknak volt. Oda hordták a lakásukban már feleslegessé vált dolgokat és az egész úgy nézett ki, mint egy ószeres raktára. Akkor megfogadtam, ha nekem lesz valaha nyaralóm, nem fogok így tenni. Azóta már tudom, hogy ezt nem lehet teljesen megvalósítani, amint a szekrénysor is mutatja (a hokedlit az előző tulajtól örököltem, de már kiérdemesült, mint tv-állvány és azóta a nyári konyhában lakik, a diós dobozt cipeli a hátán). A szekrénysor 1982 óta él velem és nem volt szívem megválni tőle, mert jó zárt, sok mindent magába tud rejteni.