Mivel mostanában szünetel a putribajárás, bár a jövő héten 1 nap szabival meghosszabbítom a hét végét és megyek, így most itthon kerestem hétvégi elfoglaltságot. Sokszor próbálkoztam már kovászos kenyérrel, de eddig mindig tettem bele élesztőt is, nem bíztam csak a kovászra a dolgot. Egy hete elkezdtem a kovász készítését és etetését. Tavasszal sokáig volt kovászom, aztán a nagy nyári hőségben elhalálozott (bár lehet, nem ez volt az oka), aztán többször is nekifogtam, de valahogy sosem indult be. Most ez rendben volt, maradt a múlt hétről egy kis öregtésztám is, így reméltem, hogy valami elfogadhatót sikerül ezekből alkotnom. Alaposan kitanulmányoztam néhány ezzel foglalkozó gasztroblogot és péntek este bekevertem a kovászt kis liszttel és vízzel. Másnap reggelre megfelelő állaga lett, ment a kenyérsütő gépbe dagasztásra. Kicsit tartottam tőle, hogy élesztő nélkül mit fog csinálni. Igaz, egy picike élesztő mégiscsak volt benne, mert az öregtésztában volt egy csipetnyi. De egész hamar feljött a kelesztőtálban, talán másfél óra alatt, pedig a kovászos kenyérnek akár 4-5 óra is lehet a kelesztési ideje.
Már ahogy hozzányúltam, éreztem, hogy nagyon jó az állaga. Szépen átgyúrtam és sütőzacskóba tettem a második kelesztéshez.
Itt sem töltött sok időt, szerintem nem egészen egy óra alatt szépen megkelt ilyenre. Begyújtottam a sütőt, aztán 20 perc múlva jó nagy meglepetés ért. Le kellett vágnom róla a fóliát, mert annyira felfújta magát, hogy teljesen kitöltötte a sütőzacskót. Szegényke a gyors beavatkozás ellenére is eldeformálódott.
De fantasztikusan finom, ropogós héja lett, ami a kihülés után is megmaradt (az élesztős kenyér addigra gyakran elveszíti a ropogósságát - még nem jöttem rá, miért). A bélzetére sem lehet panaszom, nagyon finom, nem ártott meg neki a zacskóban nyomorgás, viszont a külleme kissé bolondgombára hajaz, de így legalább lesz hová fejlődni a későbbi próbálkozások során. Azért legközelebb kisebb adagot csinálok, mert a szeletelőből is kilógott, alig bírtam a középső duci részét átnyomni rajta. Most a mélyhűtőben üldögél felhasználásig.
Elköltöztettem a blogom:
VálaszTörléshttp://enkisfalum.blogspot.hu/
Sok szeretettel várlak itt!