Hát igen, eljött az idő, ebben az évben utoljára megyek Putrifalvára. Pakolok, készülődök, írom össze, hogy mit kell vinnem-hoznom, hogy semmi ne maradjon le. Ott van még egy csomó savanyúság, befőtt és lekvár is, bár a múlt hosszú hétvégén rengeteg mindent felszállítottam. (Már Nünüke, a kisautóm is unta a dolgot, mert a hazafelé vezető úton elkezdett leállni és rángatózni. Még jó, hogy Anyukám házától pár száz méterre történt, így addig elvánszorogtam. Ott aztán mindent kipakoltam belőle - ami nem volt kevés - és felhívtam a szerelőt. Nemzeti ünnep ide, nemzeti ünnep oda, felvette. Szerencsére néhány sarokkal arrébb van a szerelőműhely, sikerült odáig elgurulnom saját lábon, de aznap este busszal kellett hazamennem, hátrahagyva mindent Anyukámnál.)
A legnagyobb gondot az okozza, hogy a két hűtőszekrény mélyhűtőjének tartalmát egybe kell összezsúfolnom. Mission impossible, de már kigondoltam egy megoldást, ami segíthet a probléma orvoslásában. Persze ez újabb befőzést és üvegeket igényel. A múlt héten már az összes félig kiürült olivabogyós és savanyúságos üveget is ki kellett műanyag dobozokba pakolnom, mert még mindig tudtam egy vödör hullás birsalmát felszedni és nem tudtam a kísértésnek ellenállni, hogy befőzzem lekvárnak. Mivel imádom. Így aztán szégyenszemre kellett vennem egy fél tucat kis üveget, mert még kármentős terveim vannak a zöld paradicsommal és az éretlen sütőtökkel kapcsolatban.
Neten gyűjtöttem zöld paradicsom és narancsos sütőtöklekvár recepteket, s mivel a kert már teljesen ki van takarítva, ott sok teendőm nem lesz, így ezekkel fogok pepecselni. Kipróbálom a baconba tekert sütőtököt és a nagydobosi sütőtökpitét is. Ez utóbbit már a múlt héten ki akartam próbálni, de nem néztem meg előtte a receptet és néhány olyan dolog is kellett hozzá, ami éppen nem volt kéznél, boltba pedig lusta voltam elmenni.
Lenyírtam a gyógynövény-bokrokat is és közben szedtem néhány csokrot télire.
Csak a patakkal vagyok mindig elégedetlen. Elmocsarasodik és büdi is.
Amikor a múlt héten lementem, ez a kép tárult elém. Rengeteg eső volt, teljesen felázott a föld, még az 5. nap végén is a kert alja sáros volt, hiába a felhőtlen napsütés és a huszon fok, alig száradt valamit. A látszat ellenére ez nem gyom, hanem kapor. Volt egy kis kaporerdőm, amit kiszedtem és itt száradt a földön, amíg el nem égettem, most aztán a környékén mindenhol dúsan nő a kapor.
Van még egy megoldandó probléma, mégpedig ez itt. Az ejtőcsatorna a kertbe vezeti a vizet, illetve ami túlfolyik, az a hordóba megy. Csakhogy nagy esőzéskor megtelik a hordó és gyűlik a víz a betonlábazatnál, a sok víz pedig egész árkot vájt már a kert felé és lehordja a lejtőn a termőföldet (sajnos a ház mögött ez a kis dombocska részben sittből áll, amit képtelenség lenne kiásni, így nem akarom, hogy lehordja róla a víz a földet). Most csináltam egy átmeneti megoldást, hogy a lépcsőn keresztbe az árok felé vezettem a vizet, de véglegesnek nem jó, mert így a csatorna a lépcsőn van és az balesetveszélyes. Már kezd testet ölteni egy ötlet a fejemben, remélem, járható út lesz.
Szóval ez a terv, meglátjuk, mi valósul meg belőle. Némi fáskamra-rendezés is vár rám, ott valahogy mindig olyan rendetlenség lesz - magától.
Szia!
VálaszTörlésMiért nem fektetsz draincsövet az eresztől a lépcső előtt elvezetve a vizet a kert felé? Így nem mossa el a termőföldet, valamint tartós, mutatós megoldás.
A dréncsövet el kellene ásni, ami a sitt-tömeget tekintve ne lenne egyszerű. De nem igazán akarom a kertbe vezetni, hanem oldalra az árokba. Majd még ezzel a kérdéssel foglalkozom, mert csináltam képeket.
TörlésElég nehézkes ez a kétlaki élet, de izgalmas ugye?
VálaszTörlésZöld paradicsomból már én is főztem lekvárt. A rácsos diós süti ezzel a legfinomabb! De idén nem készítettem, mert elegendő gyümölcs termett, amiből lekvároztam. Eszter
Nem egyszerű, az biztos, de reménykedem benne, hogy már nincs messze, amikor végleg ott lakhatok. Most, hogy mindent felhoztam, nekem is feltünt, hogy rengeteg lekvárt csináltam (merthogy sajnáltam a hullás gyümölcsöt kidobni). Van szilva, őszibarack, szőlő, birs, szőlős birs, zöldparadicsom és narancsos sütőtök lekvár. Meg birsalmasajt. A bőség zavara:-)
Törlés