Azért van abban valami bizarr, hogy két napja még vizes abroszba csavarodva próbáltam túlélni a napot, tegnap este pedig elő kellett venni még egy takarót, mert fáztam és nem tudtam elaludni. Igyekeztem is kihasználni a hűvösebb időt és haladni az előkerttel. Sajnos ott nemcsak gyom van, hanem egy szapora cserje, amit közönséges Mahóniaként azonosítottam gugli barátomnál. Szóval Mahónia kezd elterpeszkedni az egész kertben és sajnálatos módon rizómáról szaporodik, tehát ásás és tépkedés az ellenszere.
Itt még csak hagyján, mert hozzáférek, de hogy a fészer mögül hogy fogom kiásni, az még kérdéses.
De van belőle a kert többi részében is bőven.
Nagyjából sikerült visszaszorítani az előkertben a bozótost és feltöltöttem a faaprítékkal. Most már nagyjából elfogadhatóan néz ki.
Azt gondoltam, az apríték elég vastag lesz a gyomok elnyomására, de tévedtem. Még három hét sem telt el, máris jó sok gyom van a területen. Ráadásul ezt kézzel nem is lehet kiszedni, mert tele van szúrós fenyővel, ami szárazan is beleáll az ember kezébe.
A kertrendezés jó dolog, de néha azért lelkiismeret furdalásom van, mert a nagy rendezkedésben ennek a kis fickónak a búvóhelyeit számolom fel. Pedig nagyon kedves volt, megengedte, hogy egészen közel menjek hozzá és lefotózzam. Ha mégis csajszi lenne, akkor bocsi. (Valamelyik nap a kertben találkoztam egy kis békával is.)
Megkezdtem az utolsó sittkupac felszámolását. Sajnos a tetején volt egy csomó szúrós ág és nem kevés fenyő tűlevél, amitől még kesztyűvel sem tudtam a köveket megfogni, mert össze-vissza szurkáltak. Kénytelen voltam előbb leégetni, hogy a kupacot szét tudjam szedni.
Korábban letakartam a kert egy részét néhány szőnyeg- és pvc-darabbal, mivel azóta már eltelt három hét, most felszedtem. Érdekes, hogy a szőnyegek alatt elsárgult a fű, a pvc alatt pedig élénk zöld maradt. Egy hét múlva újra betakarom, és figyelem tovább, mi történik.
S mivel a hűvös időt nemcsak kertészkedésre kellett kihasználni, hanem főzésre is, még a nagyi húsdarálója is előkerült.
Érdekes ez a PVC-s megfigyelés. Én mindig hullámpapírral értem el a sikereket. Még csigagyűjtőnek is kiváló! Érdekes dolog ez a természet/élővilág felé okozott "kár". A lakásom előtt . ill. a két ház között bokrok, fák nőttek, takarták a fény, s bizony illetékteleneknek is jó búvóhely volt.5 év könyörgés után takarította ki a város illetékese, júliusban. Az örömöm elfedte, hogy netán laktak ott madarak, állatok. Persze a többi bokor, fa maradt, tehát költözhettek. Nem lehet mindig, mindenkinek jót tenni.
VálaszTörlésSajnos nem tudok papírt szerezni, de nem is volna jó, mert elfújná a szél, ahogy a pvc-t is. Ez itt egy természetvédelmi terület széle, igaz, hogy főleg akácerdők vannak, de szerintem madárparadicsom. Sokszor látok valamilyen ragadozó madarat körözni, vannak fácánok és tegnap láttam egy gólyát is. Remélem, a gyíkocskák is maradnak, azért maradt néhány bokor, ahol bujkálhatnak.
Törlés