2018. március 5., hétfő

Megkezdtem

az előkészületeket a 2018-as gazdasági évre. Elvetettem néhány fajta paprika és virágmagot. Először is remélem, hogy kikelnek, aztán meg lesz elég fény, hogy megerősödjenek. Egyelőre a konvektoron főzöm őket letakarva.



2-án, azaz pénteken vetettem, már néhány virág a bal felső sarokban kibújt, a paprikák még hezitálnak vagy csak több időre van szükségük.



Mivel van időm, így nemcsak magokat főzök, hanem újabb adag felvágott is készült a sonkaprésben. Ez eredetileg zalai felvágott lenne - kis hibával. Túl sokat tömködtem bele és a tömörítő toldat rágyógyult a kész anyagra.



Ez már ízre rendben van, csak az állaga nem olyan, mint amit megálmodtam. Talán azért, mert háztartási körülmények között nem lehet elég sima alapmasszát előállítani, ezért a végeredmény kicsit keményebb a vártnál. Mivel sertéscombból van, az is hozzájárulhat az állagához. Pontosan a nem megfelelő darálók miatt nem mertem vegyesebb hússal próbálkozni, nem lett volna elég sima és egynemű a massza. Na ezen még majd dolgozom.


2 megjegyzés: