Köszönet

Annamarienak ezért a kedves díjért, amivel blogocskámat jutalmazta. S mivel telhetetlen és arcátlan is vagyok, még Minyonhoz is beugrom....:-)

Korábban nem sokat tartottam a blogokról meg a közösségi oldalakról, sosem iwiw-eztem, twittereztem, arcoskönyvben sem villogtam. Valahogy ez a blog is az emlékek megőrzésének igényével indult, mintegy naplóként, amit kislány koromban is írtam és kis lakattal zártam, hogy megőrizzem azt a csodálatos, mégis nehéz, buktatókkal tarkított időszakot, amíg a csúf kis Putriból igazi kis mézeskalács házikó vált. Aztán rátaláltam "sorstársaimra", akik különböző indíttatásból, de ugyancsak megosztják örömüket-bánatukat, kalandjaikat egy - talán nem is olyan nagyon kis - közösséggel, akik között az összekötő kapocs a vidéki élet szeretete. Tanultam is sok mindent a termelésről, a betakarításról, hogyan készítsek szőlőlekvárt, bodza-, menta- vagy citromfű szörpöt, mi az a remoska és még megszámlálhatatlan más dolgot is.

Ami engem illet, nagyon hosszú utat jártam be, nemcsak életkoromnál fogva, hiszen vidéken születtem, hatalmas kertes házban nőttem fel a főváros szélén, de a föld, a kertészkedés sosem érintett meg. Családunk hetedíziglen iparos múltra tekint vissza, igaz dédszüleim az iparosság mellett hatalmas kertet műveltek és abból egészítették ki szűkös jövedelmüket. Még sok mindenre emlékszem ebből az időből, hisz 12 éves koromig én is kijártam nyaranként hátramozdítani, a piacozás pedig külön élmény volt egy városlakó kislánynak. Csak azt sajnáltam, hogy engem sosem keltettek fel hajnali fél 5-kor, hogy segíthessek a kihurcolkodásban is. Aztán az első adandó alkalommal beköltöztem egy panelházba és tudni sem akartam többé a kertről. Szobanövényt is csak mértékkel tartottam. S hogy mi indította meg a változást, hogy egyszer csak vettem egy parasztházat, hogy elkezdtem kertészkedni és ma már szenvedéllyel csinálom? Nem tudom a választ, a pillanatot sem tudom tetten érni, amikor elkezdtem vágyódni valami ilyesmi után. De ez nem is fontos. A fontos az, hogy eljutottam vagy inkább visszajutottam a legősibb, legszentebb dologhoz: a földhöz.

Nem tudom, további életem hogyan alakul, meddig folytathatom ezt az életformát, de abban biztos vagyok, bárhogy alakuljon is a sorsom, mindig lesz egy kis földdarab, amit megművelek, lesem a palánták és a gyümölcsfák fejlődését, aggódom az időjárás miatt és gyűjtöm a recepteket a megtermelt javak minél változatosabb feldolgozásához. Télen pedig a hintaszékben ülve tervezgetem a tavaszi munkálatokat, s egy nagyobb lendületnél lekapok egy őszibarack befőttet a polcról.

Olvasom a neten

a többi kiskerttulajdonos blogját és magamban dünnyögök. Nem permeteznek szinte soha és mégis van termés? Hátezmeghogy? Két hete palántoltam ki a paradicsomok felét, mostanra a krumplibogarak csutkára rágták az összeset. Ennyi idő alatt úgy elszaporodtak, hogy a krumplin és a paradicsomon is fürtökben lógtak (utódgyártás céljából). Azonnal lepermeteztem, két nap és egy hatalmas zivatar után újra megteltek a növények bogarakkal. Hétfőn, mielőtt eljöttem, újra le kellett permeteznem és nem vagyok biztos benne, hogy ez megóvja a következő két hétben is a növényeket, amíg távol leszek.

És ez még csak a paradicsom. Az őszibarackon hatalmas kupac tafrinás levél (szerencsére csak az egyik ágán), az alma hajtásvégei lefeketedtek, s olyan kártevő vagy betegség már nincs is, ami a szilva levelén ne lenne megtalálható. Pedig lemosóztam is és egy permetezésen is túl voltak. Pedig mindegyiken szép mennyiségű termés mutatkozik.

Eperből brutális mennyiségű termés várható.... ha ha. Ebben az esős időben sajnos csak hatalmasra duzzadnak a szemek és íztelen, sápadt, rothadó gyümölcstömeggé változnak. Pedig még mulcsoztam is őket, ledaráltam az összes sövényről és bokorról levágott ágakat, azokat terítettem alájuk.

S akkor arról még nem is beszéltem, hogy a paprika két hét alatt egy mm-t sem nőtt, az uborka ki se kelt, akárcsak a sütőtök. A retek még alig növesztett fejet, de már le van rágva. A cukkini és a hagyma eddig szép, de hát azok minden évben szépek, akármi is történjen időjárásilag.

Hát most így néz ki a kert:

De hogy ezt a bejegyzést is necsak kárpálódással zárjam, azért vannak szépségek is a kertben:

A bazsarózsákban legalább még sosem csalódtam.

Felmegyek a hivatalba...

egyelőre csak virtuálisan. Panaszt tettem a helyi önkormányzatnál a saját tulajdonuk elhanyagolása miatt. A vizesárok ugyanis külön helyrajzi számon az önkormányzat tulajdonában van. A patak meg az összes partjával közterület. Merthogy ha nem akarok én is gyomtakaró alá kerülni, hát gyomlálom és gyomirtózom az árokpartot, kotrom a patakmedret és terelgetem a vizet, szedem a kisebbségi polgártársaink által a patakba és árokba dobált flakonokat, üvegeket, csokipapírt, papírzsebkendőt és reménykedem, hogy az átkom fog. Ez költség- és időigényes, valamint kedélyromboló folyamat. De ez csak az én környezetem. A patak többi része marad gyomos, a víz nem folyik le, az én kertem mögött áll meg, mert ez a legmélyebb és lapályos is. Aztán jön egy nagy zivatar. A szemben lévő hegyről lerohan a sárlavina, bele a házam előtti árokba, onnan le a patakhoz, ahol lerakodik vastagon, mint az a bizonyos guano. Gátat épít, mint a hód. Betemeti az árkot, a víz pedig ellepi a kertem alsó részét. De legalább jó sok békám van a szúnyogok ellensúlyozására.

Ez az az áteresz, ami nem fogja meg a lezúduló sárlavinát. Az itt feltorlódott sarat gondos kezek a házam elé lapátolják, amit a következő zivatar természetesen belemos az árokba és minden folytatódik tovább.

Ez a kertem végén lévő kerítés. Vízben áll.

Ez meg az eldugult patak. Jobbról folyik bele a vizesárok.

Az  meg így néz ki. Lassan betemetődik. Jobbra az általam gyomirtózott, halódó gazhalom, balra az általam ültetett és átkozott menta.

A jövő hét végén megyek, de akkor már nem virtuálisan. Ajánlom, hogy addig történjen valami, mert péntek az önkormányzati fogadónap és tuti odaérek. Én szóltam....

Rosszul kezdődött

a putriszezon. Még le sem értem a 10 napos robotra, már telefonáltak, hogy baj van.... Nna, gondoltam, betörtek. De nem, csak a harmadik szomszédban beszakadt a pöcegödör. S hogy ez hogyan érint engem? Hát érzékenyen. Merthogy ott szokott bejönni a traktor. Tehát szántás törölve. De mivel ottani helytartóim rettegnek tőlem, gyorsan kerítettek egy Robit és felrotálták az egész kertet. Ez most elég is volt, mert a talaj a sok hó és fagy után kellően puha volt. S hogy jövőre mi lesz? Hát nem tudom. Mindenesetre elkezdtem  elvetni  - a sulykot. A végén valahogy így nézett ki a kert:

Persze ez nem volt ilyen sima. Azzal kezdődött, hogy az előre megtervezett, kiszámolt, összeírt- és vásárolt magok ültetésénél kiderült: nincs sem sárgarépa, sem karalábé, sem elegendő kifejtőbab. Tehát irány a gazdabolt. Hazaérve jutott eszembe, hogy kellett volna uborkaháló is. Akinek nincs esze, legyen notesze... nekem egyik sem volt.

Aztán nézegettem a palántákat, hát elég satnyák, semmire sem mentek a balkonládákban, ezért kalandos döntést hoztam: a felét kiültettem, a fele visszaautózott velem. Csak megjegyzem, hogy most tanulnak úszni, mert hétfőn akkora zuhé volt, hogy megteltek a ládák vízzel.

A kiültetettek már a múlt pénteken úsztak, mert Putrifalván akkor volt jó nagy zivatar.

Elkészítettem egy kísérleti takargatós ágyást, kartonlapra ráraktam a napokig napon aszalt gyomokat. Ezek szolgálnak majd takaróként. Ide kerülnek az úszni tudó paradicsomok:

A végében a lugasparadicsom támaszai láthatók.

Azért voltak örömteli dolgok is, pl. a gyümölcsfák szépen virágoztak és egyelőre betegség nyomait sem fedeztem fel:

Ez itt a kis nyomoronc őszibarackom.

Úgy tűnik, eprem is lesz, hacsak le nem rohasztja a sok eső:

Ja, és a házban 15 fok volt, amikor odaérkeztem. De úgy döntöttem, vége a fűtési szezonnak, így már nem gyújtottam be, hanem feldíszítettem a kályhát (hát nemigen érte el a hőmérséklet a 20 fokot, kint pedig hőség volt). Vicces volt, hogy kint az udvaron rövidnadrágban, pólóban voltam, bent pedig melegítő-zokni-pulóver. Hát ilyen a putriélet.

Végül nagytakarítást is csaptam és néhány ablakot is lefestettem. Lekaszaboltam a sövényt is. A kerítésfestést azonban elnapoltam, és milyen jól tettem. Nem lett volna rá időm.