Belügyek

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a felújítás nem olyan sorrendben ment végbe, ahogy leírom, de utólag már tudom, így kellett volna csinálni. Előbb a vízvédelem, tetőjavítás és utána jöhet a többi. Különböző okok miatt és a mert a főkivitelező így javasolta - én pedig, hogy haladjunk, elfogadtam - előbb a benti felújítás kezdődött el az ajtó- és ablakcserékkel, aztán a tető. Ezek is jó sokáig elhúzódtak, mert akkor kerültek cserére, amikor az asztalosműhely éppen azt gyártotta. Az is szempont volt, hogy a felújítást úgy kellett végezni, hogy én közben lejárhassak és a minimális komfort meglegyen, tehát tudjak főzni és fürdőszobázni. Amikor nem voltam ott, a villanyszerelők végigvésték a falakat, én hol az egyik, hol a másik szobában aludtam, ahol éppen nem voltam útba. Közben megérkezett a tető zsindelye és biztonsági okokból az is a házban lakott felhasználásig. Szóval volt felfordulás. Semmit nem utálok jobban, mint a felfordulást, a rendetlenséget. De mielőtt hozzákezdtem a felújításhoz, szent fogadalmat tettem magamnak, hogy semmin sem fogom felbosszantani magam. Nem tévesztettem szem elől a célt: 12 év nyugdíjig, addig kell elkészülnie. Nem tünt lehetetlen vállalkozásnak:-)

Azokból az időkből nincsenek képek, mert akkor még nem volt saját fotómasinám és nem akartam minden hét végén kölcsön kérni, csakhogy a folyamatokat megörökíthessem.

Először az utcai szoba felújítása kezdődött, mert az tünt a legproblémamentesebbnek. Tünt. Ennél a háznál az évek folyamán megtanultam, semmi nem az, aminek látszik. Amint valamihez hozzányújtunk, megjelentek a problémák. Tehát utcai szoba, innen indult:

Először az ablak- és ajtócsere. Mivel nagyon korhadt volt valamennyi és szinte nem zártak, menthetetlenek voltak. Ezeket a házakat azonban nem úgy építették, mint manapság, hanem elkezdték rakni a falat, aztán felrakták a gerendákat és "aláfalaztak", így emelkedtek a gerendák a kívánt magasságig, az ablaktokokat is menet közben behelyezték és nemes egyszerűséggel ráfalaztak, nem utólag illesztették be. Ennek következtében nem is lehet kivenni, mert a fal mennyezetig leszakad. Tehát marad az öszvérmegoldás: ha jól emlékszem falcolásnak mondják, de ebben nem vagyok egészen bizonyos. Tehát eltávolítják az ablakszárnyakat és a félfákat, majd egyszerűen új félfákat rögzítenek a tokhoz és arra szerelik az új ablakszárnyakat.

Itt lehetett igazán látni, hogy a házat nem vízmértékkel, hanem szemmértékkel építették. Minden ablaknak más mérete volt, az egyik olyan csámpás, hogy alig lehetett hozzáigazítani az új borítást. Mivel nem akarok hátralévő életemben ablakot mázolni, ezek is cseresznyeszinre pácoltak lettek. Természetesen termoüveggel a jobb hőszigetelés miatt és az üveget sem belegittelték, hanem beleragasztották az ablakszárnyba és a szegélyléccel rögzítették.

Ezután következett a rettegett stukatur letépése és a gerendák felújítása, kezelése, festése és lakkozása. A padló egyszerűnek tünt, hagyományos fenyő hajópadlót szerettem volna. A képen is látható, hogy linóleum borítás volt a szobában. Annak felszedése nem bizonyult könnyű feladatnak, de ami alatta volt, azt divatosan szívásnak mondhatnánk. A ragasztót nem sikerült felszedni, a beton hepe-hupás volt, azt feltörni nem lett volna célszerű, de így kiegyenlíteni sem lehetett, úgyhogy valami gépi csiszolóval szedték le a ragasztót és érdesítették a felületét, hogy nagyjából el tudják egyengetni. A vakpadlót nem a szokásos homokkal töltötték fel, hiszen alatta beton van, hanem hungarocellel töltötték ki. Sajnos nem voltam ott, amikor készült, így fényesre lakkozták, ami ugyan szép, de jobb lett volna a hagyományos matt. Ezután már csak a falak lekaparása (melyen volt néhány réteg festék) és a villanyszerelő rombolása nyomainak eltüntetése volt hátra. Néhány hónap várakozás után ez lett belőle:

Mivel az utcai ablakkal szemben van az ajtó és függönyt nem akartam rá tenni, ezért szép üveget választottam bele. Az eredeti ajtót szívesen megtartottam volna, de sajnos annyira rossz állapotban volt, főleg az utólag rábiggyesztett pótzár miatt, hogy meg kellett tőle válni.

Ilyen lett:

Természetesen a széles küszöb is megvált linóleum ruhájától és fenyő burkolatot kapott, ezúttal matt fénnyel és réz küszöbsinekkel. Nem hasonlít az eredeti ajtóra, csak a kazettás jellegét hagytam meg, az üveges része teljesen más, modern hatású, de úgy gondoltam, ennyit elbír a stílusos felújítás. Az üvege sem víztiszta, hanem harmonizál az ajtó szinével.

Idővel kicsinosítottam és polcos függönytartókat csináltattam neki, hogy legyen hol tárolnom népművészeti köcsöggyűjtő szenvedélyem eredményét. A függönyök talán nem egészen ide illőek, de nem akartam szőttes vagy virágos design-t kialakítani. A függönyök korábbi lakásomba készültek, ide átalakíttattam és az összes ablakra jutott belőle. Mivel a régi lakásomból kisebbe költöztem, ezeknek úgysem lett volna helyük és mivel még egészen újak voltak, így újrahasznosítottam (meg a függönyözés meglehetősen drága mulatság). Varrattam rájuk kis pántot és vettem a falba fúrható, díszes rögzítőket, így csinosan össze lehet nappalra fogni. A drapériát tépőzárral rögzítettem a karnishoz. A sötét szine és a drapéria miatt is optikailag kissé összenyomja a szobát, de szerintem ez nem zavarja az összhatást.

A kép jobb szélén a szintén méretre csináltatott tv-állvány látszik. Nem a tv, hanem a rengeteg bakelit lemez miatt kellett, mert azokat végképp nem tudtam hová tenni. Meg aztán a tv-nek is méltatlan volt egy hokedlin trónolni:

Fiatal koromban jött divatba az ún. hobbitelek kis vityillóval. Ismerősem, barátaim közül soknak volt. Oda hordták a lakásukban már feleslegessé vált dolgokat és az egész úgy nézett ki, mint egy ószeres raktára. Akkor megfogadtam, ha nekem lesz valaha nyaralóm, nem fogok így tenni. Azóta már tudom, hogy ezt nem lehet teljesen megvalósítani, amint a szekrénysor is mutatja (a hokedlit az előző tulajtól örököltem, de már kiérdemesült, mint tv-állvány és azóta a nyári konyhában lakik, a diós dobozt cipeli a hátán). A szekrénysor 1982 óta él velem és nem volt szívem megválni tőle, mert jó zárt, sok mindent magába tud rejteni.

Tetőznek a gondok

Hát igen, ami belül volt, az várható, látható és javítható volt. A tető sem tünt problémásnak, amíg csak futtában néztük meg. Na de amikor feltettem az okulát, a távolban láttam közeledni elszegényedésem napját, melyet a tető fog okozni. A tartógerendák hiányosak és repedezettek voltak, a lécezés szintén hagyott kívánnivalót maga után és persze a problémát tetézte, hogy a két házat egybe építették, omladozó tűzfal, az alsó épület teteje pedig a hullámzó Balatonra hajazott. Az alsó épület, mivel korántsem olyan gondossággal készült, mint a főház, a továbbiakban is jó sok gondot okozott. Kényelmi megfontolások miatt a nyári konyha elé építettek egy szörnyű fakalyibát, ott tartották a kukát meg a szerszámokat.

A házon ún. betoncserép volt, amelyet valamikor a faluban készítettek, de mivel az üzem már régen bezárt, pótlására semmi esély sem volt. Csatorna itt-ott volt, az is többnyire rozsdás. Érdekes, hogy a parasztházak jó részén nincs ereszcsatorna. Azt viszont ki kell emelnem, hogy minden vízelvezetés szabályos és gondos volt, tehát a tetőről lejövő esővíz ki volt vezetve az utcai árokba és a kút előtt is beton lefolyó volt, szintén az árokba kötve (rendeletileg tilos a tetőről lejövő vizet az épületek közé vagy a csatornába ereszteni). A ház előtt nincsen járda, hanem árok, az azt áthidaló gyaloghíd is úgy van kiképezve, hogy az esővizet az árokba vezesse.

Az alsó épület még ramatyabb állapotban volt. Ez az épület érdekes módon fekete termésköveken áll, amit gondosan bevakoltak. Majd később kerül ki, mi is van a vakolat alatt.

Ez a többihez képest már csak apró szépséghiba:

Nehéz döntést kellett hozni: kijavítani a tetőt, amennyire lehet, aztán egy életen át toldozni-foldozni vagy nagy lélegzetet venni és új tető egy életre, mind a két házra. Hát ez utóbbit választottam.

Nagy szerencsém, hogy egy építészmérnök ismerősöm, aki főleg műemlék-épületek felújítását felügyelte, segített és tanácsokat adott, megnézte és ellenőrízte az árajánlatot, de sajna a tető akkoris 2,7 millióba fájt. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem - és az építész ezzel egyetértett - nem cserép kerül a házra, hanem bitumenes zsindely. Úgynevezett rusztikus vöröset választottam, ami úgy nézett ki, mintha nagyon régi lenne.

Tehát elkezdődött a ház megvédése a vizektől, a talaj- és esővíztől. Elsőként a ház hátulját ásták ki kb. 70 cm szélességben, egészen az alap alá. Ez persze főleg csákányozást és lapátolást jelentett 12 méter hosszan. Ebbe az árokba került az ún. dréncső, ami egy kb. 20 cm átmérőjű, "fölül" kilyuggatott cső, ez hivatott elvezetni a ház falától az odafolyó csapadékvizet. Maga a cső zúzalékkőbe (olyan, mint a sinek között van) került, a ház falához kátránypapírt és fóliát fektettek, 2 függőleges kivezetést is belehelyeztek, hogy a csövet lehessen tisztítani, majd az egészet befedték a zúzalékkővel. Így a ház fala már nem érintkezett a talajjal, mely oldalra, tehát a falra is vezetné a vizet, hanem az a köveken lefolyva a csőbe kerül és kifolyik. Az persze majd a jövő zenéje, hogy a szárazabb házfal hogyan fog viselkedni. Most így néz ki: már persze ha rájöttem volna, hogyan kell a képet elforgatni, de még nem.

Mielőtt a dréncsövet lefektették volna, természetesen gondosan bevakolták a ház hátulját, hogy ne a zúzalékra hulljon a sok szemét és az lefolyjon a csőre. Mivel a ház hátulja nem volt jó állapotban, helyesebben egy szem vakolat sem volt már rajta, csak a puszta vályogtégla, ezért fel kellett hálózni. Sajnos arról nem készült kép, de valahogy úgy nézett ki, hogy 100-as szögeket vertek be kb. 10x10 cm-es kockákat alkotva, aztán vékony dróttal mintegy behálózták. Rabszolgamunka. Így tapad meg rendesen a vályogon a vakolat és így lesz tartós. Mivel a háznak nincs alapja, így díszköveket tettek rá lábazatként.

Aztán elkezdődött - volna - a tető cseréje. Már 2007 szeptemberét írtuk. A fővállalkozó asztalos mester előtte 1 héttel levágta az egyik ujját. (Megjegyzem, a balesetek végigkísértették az egész felújítást.) Szóval a tetőfelújítás majdnem egy év késedelmet szenvedett, csak a következő év júniusában kezdődött (alig merem bevallani, hogy csak az idén fejeződött be teljesen). A tetőcsere viszonylag gyorsan ment, csak az utána következő apróbb munkákkal volt baj. A  legnagyobb kihívást az okozta, hogy a ház egyik sarka megsüllyedt és a főépületen 16 cm-es, az alsón pedig 26 cm-es szintkülönbséget kellett korrigálni, hogy vízszintes legyen a szerkezet. Úgy határoztunk, hogy a főépület tűzfalát nem építjük vissza, hanem dupla lambériából, közte szigeteléssel készül el. Ilyet kapott a hátsó épület is. Az egyik kéményt újraépíttettem, hogy kályhát is tudjak használni.

Dilemmát jelentett még a szinválasztás is, hisz az eredeti nógrádi parasztház hófehérre meszelt, sötétbarna ajtókkal, ablakokkal és oszlopokkal. Mivel azonban nem korhűen akartam felújítani, csak stílszerűen, jelezve, hogy a ház immár új életet kezdett, ezért a cseresznyére pácolt nyílászárók és oszlopok mellett döntöttem. Nekem tetszik. A fehér falakat sem fogom megtartani, majd később eldöntöm, milyen szinű legyen. Ilyen volt eredetileg:

És ilyen lett a tetőcsere után:

A tető természetesen megkapott minden extrát, a szellőzőket, 10 cm-es szigetelést fóliázva és mindenhol ereszcsatornát. A hátsó házikó és ugyanolyan elbánásban részesült.

Az alsó képen látható az a sárga csődarab, az a dréncső, az előtte lévő kupac pedig a lerombolt fakalyiba betonalapja. Oda aztán mindent beleöntöttek, ami a háztartásban felesleges volt, láncok, rozsdás szögek, stb. Átkozódtak is a munkások, mire mindet feltörték.

Azt nem is kell mondanom, hogy az a június-július olyan csapadékos volt, mint még soha. Minden nap abba kellett hagyni a tetőépítést és hiába takargatták, jó sokszor beázott.

A sitthalomról jut eszembe, a régen épült házaknak nemcsak a régisége a probléma, hanem az is, hogy akkoriban még nem volt szervezett szemétszállítás. A kisház mögötti domb alól egy komplett tetőzetet ástam ki, persze összetörve. Na meg ki is téglázták, hogy ne a sárban kelljen a kerti pottyantósra kimenni. A téglákat persze a fagy szétmállasztotta, még ma is szedem a maradékát a kertből, ahová az esővíz lemosta. A kerítés tövében végig pedig egy évszázad üveg-porcelán és vizeskanna-maradványai voltak elásva. (A szomszédom nem ilyen rendes, az ő felszántott kertje úgy néz ki, mint egy sittelep, tele van tenyérnyi üvegdarabokkal, féltéglákkal, tetőcserép-darabokkal. Nem is nyúl kézzel a veteményesbe.) A nagyobb darabokat, mint pl. fémhordó, kiszuperált kertkapu, fólia, dróttekercsek, felhasználták a telekszél alátámasztásához, hogy ne mossa el olyan könnyen a víz.

Most látom, hogy rengeteg negatívumot írtam le a kis putrimról, külső szemlélőnek talán úgy tünik, egy romhalmazt vettem, pedig nem, ez egy jó állapotban lévő, karbantartott épület volt, csakhát az idő vasfoga nem kímélte és ennyi év után már megérdemelt egy komolyabb ráncfelvarrást.

Stukatur és egyéb rémségek

Azt sem tudom, hogyan kell pontosan leírni, hogy stukatur, de alaposan meggyűlt vele a bajom. Putrikám, mely fénykorában az elmondások szerint a falu egyik legszebb parasztfödémjével rendelkezett, elszenvedte ezt a méltánytalanságot és töménytelen százas szöggel bedeszkázták, levakolták, na ez a stukatur, mint egy álmennyezet-féle. A hetvenes-nyolcvanas években ez volt a divat. Leszedettem és felújíttattam alatta a födémet. A felújítás befejezésekor elhívtam a volt tulaj nénit, hát el volt ájulva, hogy milyen ronda lett az a gyönyörű mennyezet. Még jó, hogy én nem láttam az eredetit, mert akkor nap mint nap elsírnám magam. Hogy milyen volt, nem tudom, de ilyen lett:

Ez az utcai szoba, ez még úgy-ahogy, de persze minden szög helye külön-külön látszik, hiába tömködték be egyenként a lyukakat és festették le többször is.

Ez a konyha, ráadásul még van benne egy teknő is. Ez valahogy rosszabb állapotban volt, több festék kellett rá.

Természetesen kapott gomba elleni kezelést is a festés és lakkozás előtt.

Mivel régi épületről volt szó, utólag komfortosították, ami szintén okozott bőven kárt az eredeti épületben. A pénzhiány és az igénytelenség is tovább bővítette ezt a listát. Persze megértem én, hogy az idős emberek számára, akik már 50 éve ott laktak, nem ugyanazt jelentette a ház, mint nekem, bolond pestinek, aki az eredeti pompájában akarta viszontlátni a házat, ők a külcsinnél sokkal fontosabbnak tartották a praktikusságot. Így utólag, meg főleg a sok utánaolvasás után tudom, hogy minden egyes korszerűsítési lépés egy-egy szög volt a ház koporsójában, hogy jó nagy képzavarral éljek.

Először is beton került minden helyiség aljára, ami a szigetelés és megfelelő alap nélküli épületnek a vízelvezetését megzavarta. (Ennek majd a tető építésekor lesz nagyobb jelentősége.) Erre akkori jó szokás és divat szerint mindenhol linóleumot raktak, a hevenyészett, hepe-hupás betonon nem mutatott valami jól, de a szobában legalább parketta-mintás volt, egy csík a falra szegezve, mintha szegélyléc lenne. Ha elkopott a linóleum, ráragasztottak egy másik réteget.

Ezután bevezették a vizet, a csatornát és önkormányzati segítséggel fürdőszoba is épült. A középső helyiség hátsó részét leválasztották, mert ott volt egy kis ablak, és ez lett a fürdőszoba, használt WC-csésze és mosdókagyló, olcsó zuhanytálca. Valahonnan maradt csempe, addig rakták, amíg tartott. A fal persze téglából volt.

Aztán bevezették a faluba a gázt is. Kapott is a ház két szép konvektort, hogy a rosseb enné meg, a roskadozó kéményeket pedig visszabontották. Az első télen, még teljesen tudatlanul, és félve a vezetékek elfagyásától, gyújtólángon hagytam a készüléket. 70 ezer forintos gázszámla lett a "jutalmam". Ezt a gázos keresztet azóta is hordozom. Mivel ritkán járok le, főleg télen, volt olyan karácsony-újévi 10 nap ottlétem, hogy 100 köbméter gáz ment el, pedig 20 foknál nem volt melegebb a lakásban. (Azt azért meg kell jegyezni, hogy a vályogfalnak a gázkonvektor a legideálisabb fűtőeszköz, mert felmelegíti és szárazon tartja, de persze nem ebből a megfontolásból rakták tele a falu házait vele a 90-es évek végén.) Ha egyszer végleg oda költözöm, akkor mennie kell.

Ami azonban a legérthetetlenebb volt, az a konyha, ami nem igazán volt. Amikor először láttam a házat, nem is értettem, hogy a nagyszoba ajtajára miért kellett a saját zárja fölé még egy bazi nagy soproni kulcsos zárat felbarmolni. Ott tartották a hűtőt és azt zárták el maguk elől? A kertet művelték, volt zöldség, gyümölcs, mindennapos főzés, de hol? Tavasztól őszig az ún. nyári konyhában, ez világos, de télen - fűtésköltségkímélés címén - a hátsó szoba szolgált ún. lakókonyhaként. Régi, vastag kerámiaburkolata volt, szinte tökéletes állapotban, de valami rém randa szürke. Ott voltak az ágyak, meg a tűzhely bent a sarokban. Amíg a felújítás folyt, én is ott főztem és sokszor laktam is, de még az összes nyitott ablak ellenére is 2-3 nap kellett egy szagosabb ebéd kiszellőztetéséhez. A tűzhely a feljebb látható zuhanyfülke mögötti falon volt, mosogató vagy egyéb csapféle azonban nem volt a lakókonyhában. Vajon miért nem fúrták át a zuhanyrózsánál a falat és dugtak a másik oldalára egy csapot? Alig került volna valamibe és nem a WC melletti kiskagylóból kellett volna hordani a meleg vizet a mosogatáshoz, a lefolyót pedig beköthették volna a zuhanyéba.

Nna okostojás, nem tudom, hogy kell elforgatni a képet.

Az ajtók-ablakok is szépen karban voltak tartva. Amikor megkopott, kenték rá a következő réteget. Volt rajtuk vagy 100. Na, gondoltam, ez nekem való munka, írtam a Jézuskának, hozzon egy sarokcsiszolót, aztán majd én megmutatom, ki a legény a gáton. Addig mutogattam, míg a kezem könyékig kifért a becsukott ajtó alatt, így aztán röviden beláttam, ide szakember kell. A sarokcsiszolót azóta sem bontottam ki a dobozából. Az ablakok sem voltak jobb állapotban, amikor késő ősszel le-lejárogattam, minden alkalommal lapátoltam ki a döglött legyeket a szobákból. A bejárati ajtó dupla volt valamikor, de a külső, korhadt szárnyai bánatosan porosodtak a padláson. És akkor még a tetőről nem is szóltam.

A nyári konyha-fáskamra kombó megér egy külön misét, mert az is a rémségek kicsi tárháza - volt.

Siralmas állapotok

A hosszú hétvégét 1 nappal megtoldva putrimban töltöttem. A két hete elültetett palánták elég siralmas állapotban vannak, a kikelt növények, pl. sütőtök, uborka, egy része is elpusztult ebben a nagy szárazságban. Még jó, hogy van egy Norton-kutam, amit néhány éve kibeleztettem és most merülőszivattyú segítségével tudom locsolgatni a kertet. Tavaly annyi eprem volt, hogy nem tudtam vele mit kezdeni, a szomszédok már bújkáltak előlem, nehogy rájut tukmáljam. Most meg... szörnyű. Két éve vettem néhány Balerinát, ezek oszlopos növésű, kis helyigényű gyümölcsfák, mert a kertet minden évben fel szoktam szánttatni, ezért kevés olyan hely van, ahová fát lehet ültetni. Így néztek ki elültetés után:

és így az idei virágzás után:

Most számba vettem a termést: 2 szem. :-(

Tavaly az egész gyönyörű paradicsomtermést elvitte a paradicsomvész. Most idejében elkezdtem a védekezést, csak most meg a palánták nagyon satnyák és két hét alatt semmit nem nőttek. Két éve a hirtelen lezúduló víz vitte el a kertet kerítésestül mindenestül és hetekig sárban gázoltunk, a nagy diófa bele is pusztult, most meg a szárazság. Parasztasszonnak lenni nem sikerélményekkel kikövezett út...

És ha a méregből még nem lenne elég, akkor a hátsó szobában lapátolni lehetett a döglött darazsakat és persze mindig került újabb élő is, amit humánusan agyonvertem, az utcai szobában pedig nem győzöm a szentjánosbogarak hulláit eltakarítani. Gyanakodtam, hogy a konvektorokon keresztül jönnek be, de azokat már eltorlaszoltam, a darázsjárás meg is szünt, de a másik nem. Aztán egyszercsak kopogássorozatot hallok a kályhacsőből, a dög meg mászik ki a kályhaajtón. Lapátra is tettem izibe. Aztán eldugaszoltam a kályhacsövet is. 17 fok van a lakásban, de inkább fagyoskodok, mint begyújtsak.

Ennél rosszabb már csak a nyestek elleni harc volt, de az majd egy másik bejegyzés témája lesz.

Kezdődik a felújítás.

Azaz kezdődne, de hogyan? Sok mesterember van a faluban és a közeli városban, de vajon melyiket válasszam? Kérjek javaslatot a szomszédoktól? Esetleg telefonkönyv? Aztán váratlan segítséget kapok és mozgásba lendül a gépezet. Tulajdonosváltáskor kicserélik a villanyórákat. A szolgáltató szakembere, látva a helyzetet, javasolja a vezetékek cseréjét és ajánl is egy helyi szakembert, akinek megfelelő vizsgái vannak, jól dolgozik és elfogadható áron. Kapok nevet és telefonszámot. Jön is a mester és rám mosolyog a szerencse, ő is egy hasonló parasztház tulajdonosa, csak már sokkal előrébb tart a felújításban. Rögtön ajánl megfelelő szakembereket. Juhhé, na akkor lássuk csak, mi is vár rám:

Vettem egy háromosztatú parasztházat, mely az 1900-as évek elején épülhetett, idős helyi lakosoknál érdeklődtem és megtudtam a házikó történetét: módos ember építtette, szép parasztfödém és vastag, vályogtégla falak, de zavaró volt, hogy a házban semmiféle régi dolog, kemence vagy ilyesmi nyomát nem találtam és az udvaron sem voltak melléképületek, a házhoz hozzátoldva a szokásos nyárikonyha és fáskamra kivételével. Ekkor még valami kiderül. 1932-ben az egész utcát tűzvész pusztította. Talán ekkor szüntették meg a kemencét is? Már ha volt. Gyanús még a pitvar és a hátsó szoba közötti fal is, mert sokkal vékonyabb, mint az első szobáé, bár ez is vályogtéglából épült. Lehet, hogy eredetileg csak két helyiség volt és csak az újjáépítés után választották le a hátsó helyiséget? Előző tulajdonosa 1948 óta lakta, akkor már minden így volt, az udvaron nem álltak ólak, terménytároló, stb.

Azt hiszem, először a vizesedés megszüntetése a legfontosabb feladat:

Nem nagyon veszélyes, de megvan a bűnös is:  a szomszéd telek a házam felé lejt és a szomszéd a tetőről lejövő csapadékvizet - szabálytalanul - a két ház között vezeti el egy vájatban:

Frankó, még meg sem melegedtem, máris összekülönbözhetek a szomszéddal. A ház hátulját elnézve, amin sárga vakolatmaradékot látok, a ház eleje pedig fehér, tényleg igaz, hogy ez a szokás: csak amit az utcáról jól látnak, az legyen szép, a többi nem számít.

Az azonban jó dolog, hogy a belső festés és a külső is több mint 10 éves, így legalább nem fedik el a valódi hibákat.

Háztulajdonos leszek...

2005 koraőszén tehát megszületett a döntés: parasztházat szeretnék. Nade hol? És milyet, mennyiért? Felújítottat? Felújítandót? De hogyan fogom felújítani? Sosem csináltam ilyet. Stb. Elkezdtem az interneten a keresgélést és hamarosan horogra is akadt egy felújított balatonfelvidéki házikó, ami nagyon megtetszett. Amikor felhívtam az eladót, akkor foglalózták le... na erről lecsúsztam. Aztán hosszú hónapokon keresztül szinte minden hétvégémet Volán-buszozással töltöttem, mert kocsim nem volt, utazgattam, házakat nézegettem, latolgattam, melyik is legyen, de valahogy nem tudtam magam egyik mellett sem elkötelezni. Közben vettem egy könyvet: Mednyánszky Miklós: Parasztházak. Nagy segítség még ma is minden szempontból.

2006 szeptemberében egy fázós estén épp az ingatlanhírdetéseket nézegettem, amikor egyszer csak megpillantottam ezt:

Hétfő este volt, a hírdetés 2 napja jelent meg. Másnap reggel telefonáltam, csütörtökön hajnalban pedig Anyuka és Öcsi társaságában, Öcsi kocsijával irány az ingatlan: megtekintés reggel 8-kor. Pénteken délelőtt telefonáltam a hírdetőnek: megveszem.

Hát így kezdődött kettőnk története.

Butaságom története...

Az Alföldön születtem.... valamikor nagyon régen. Aztán fővárosi lettem, kertes házban laktunk. A kert nem nagyon érdekelt, a kertészkedés meg főleg nem. Volt néhány ribizlibokrunk, minden évben nekem kellett leszedni a termését. Pfúj. Az első adandó alkalommal elköltöztem. Panelba. Jól éreztem magam, volt néhány szobanövényem, ennyi kertészkedésnek elég is volt. Éltem a fővárosi jövős-menős életemet, volt egy néhány éves vad netezős korszakom is, aztán egy reggel felébredtem és úgy döntöttem, kell nekem egy parasztház. Vályogból. Olyan, mint a nagyszüleimé, de nem a síkságon, hanem dimbes-dombos tájon. Így kezdődött. S hogy hogyan folytatódott? Hát most elmesélem. Sajnálom, hogy csak most jutott eszembe leírni mindazt ami az elmúlt hat évben velem és az én kis putrimmal történt. Közben pedig folyamatosan tanulom a blogolást és csinosítgatom az oldalt.