Utolsó simítások

a házon. Ma visszakerült a két ejtőcsatorna, kicserélték a törött darabokat, igaz, csak fél siker, mert a falhoz való rögzítést nem sikerült megoldani. Szóval lesz még egy kör.

Sikerült az ajtó aljára is megoldást találni, került rá egy fedőléc és arra még egy műanyag borítás. Így már nehéz lesz az egereknek berágni magukat - remélem.

Sikerült eltüntetni a kémény helyét is és a pincelejáróban megsérült járólapokat is kijavították.

Közben én folytatom az ásást, a mai nap befejeztem a kutyafuttatóból a tarack kiutálását, már ahol fel lehetett ásni. Amíg ilyen jó idő lesz, minden nap ások egy kicsit és jutok ameddig jutok. 

Felavattam a tűzrakóhelyet is és egy csomó száraz ágat elégettem.

Mivel a jövő héten már nem lesz igazán ásóidő, ma szereztem egy csomó birsalmát, hűvösebb időben majd azzal melegítem be a konyhát. Ez persze azt is jelenti, hogy már kijelöltem a D-napot, amikor erre az évre befejeztem a nyaralást és elhúzom a csíkot. Vannak, akik már meg is tették. Jó hangosan.

Végre sikerült

sittmentesíteni az udvart, egy-két apróság persze azért maradt, többek között a régi hűtőszekrényből lett kutyaól. De nagyjából a többit elvitték.

Persze egy olyan kert, ahol komposztdombok vannak és egyébként is hepehupás, sosem lesz igazán szép, de legalább nem sittes és nem állnak hegyekben a különféle téglák és terméskövek. Néhány téglát azért megtartottam, mert arra bármikor szükség lehet, de a többi eltűnt és még a vasdarabokat is elvitték.

Elkészült a terasz korlátja is. Nagy kérdés volt, hogy milyen legyen, a faanyag drága, aztán végül hoztak néhány szál maradék akác széldeszkát és az egyik fiú, aki véletlenül asztalos, szép kis rusztikus korlátot fabrikált.

Nagy örömömre az új előtető rögtön beázott, megnézték, de úgy tűnik, hogy csak az erős szél verte be a vizet. Majd figyelem.

Ma délelőtt átmentem a szomszéd faluba disznólkodni, ott van ugyanis egy kis húsüzem, ahol füstölt árut is készítenek, így aztán feltankoltam, mert ilyesmi a környéken nem kapható. Ha már útra keltem, továbbmentem még egy faluval és vettem lazúrt a terasz korlátjára és ki akartam használni a jó időt, hogy lefessem.

Nem tudom, vajon az öregség jele, hogy csak harmadszori elolvasásra sikerült értelmezni a használati utasítást: tehát tűző napon, 10 foknál hidegebb és 20 foknál melegebb időben nem használható. Nosza kitettem a hőmérőt és mire befejeztem, már csak 12 fok volt. Remélem, rendben lesz, mert napnyugta után gyorsan hűl a levegő.

A szín egyébként vörös mahagóni. Ezt Gergő, a korlát kivitelezője javasolta, mert jól mutat a barack háttérrel. Szerintem is igaza van.

Még két nap igazán jó idő ígérkezik, amit szeretnék a lehető legjobban kihasználni, bár holnap mosnom kell, ami elveszi majd az időt a kerttől. Leszedtem az összes paprikát és paradicsomot abban a reményben, hogy beérnek a pincében. A zöld paradicsom elég sok, majd ha lesz egy-két esős nap, csinálok belőle lekvárt és van még néhány cékla is, amit el kell tenni. Közben figyelem az időjárás előrejelzést. A házban jó idő van, csak utcai ruhám nincs megfelelő. Ma reggel egy fok volt, a lábujjpántos szandi bizony kicsit hűvös lett volna. A kis vékony balerina cipő és a rövid kabátka sem erre az időre való már, de mivel többnyire autóban ültem, nem fáztam. Mikor jöttem 11 óra körül hazafelé, már a fűtést is ki kellett kapcsolnom, mert a nap felmelegítette az autót. De azért a napjaim meg vannak számlálva.

Beköszöntött az első fagy

ami aztán mindent vitt, ami még a kertben volt. Bár a saláták és retkek egész jól néznek ki, sőt a karalábék is, de ez utóbbiakból már úgysem lesz semmi, mert ha július óta nem nőttek meg, akkor már nem is fognak. A paradicsomok eddig szépek voltak, csodálkoztam is, mert ilyenkorra már mindig nagyon megviseltek a tövek. Most azonban szép zöldek voltak és hozták az új hajtásokat és virágokat. Na most ennek vége. Azt nem tudom, hogy a bogyókat hogyan érintette, most leszedtem pár darabot és levittem a pincébe.

A paprikák is eléggé lekonyultak, de sok még rajtuk a zöld termés. Ebből is levettem néhányat, majd kiderül, hogy mi lesz velük.

A cukkini sincs jó állapotban, de ennek már mindegy, a termései hetek óta nem növekednek, úgyhogy megy a komposztdombra.

Mivel délután szép idő volt, sütött a nap, rendezkedtem a kertben, levágtam néhány ágat a diófáról, mert rosszul nőttek és leértek a földre. Felszedtem azt a néhány céklát, ami még a földben volt, kiástam a két maradék tő lila krumplit, alig volt alattuk pár szem és a maradék hagyma is kikerült. Na ez nem életem termése lett, a májusban eldugdosott hagymák még mindig újhagyma méretűek.

A kutyafuttatóban felástam a kerítés belső oldalát. Az utcai kerítés környékén ezt nem tudom megtenni, mert ott valamiért nagyon kavicsos a talaj. Beszórtam talajtakaróval és rálocsoltam a felgyűlt esővizet.

A sittdomb melletti szakaszt is felástam és kitisztítottam, beszórtam és belocsoltam. Remélem, ebben a hidegben is kikel. A sittet állítólag hétfőn elszállítják. Akkor már egész jól fog a kert kinézni. Ameddig jó idő lesz, tovább ásogatom és rendezgetem.

Most már rajtam kívül senki nincs az utcában, így nagy a csend, már persze ha eltekintünk a hátsó szomszéd macskagyilkos kutyáitól, akik megint akcióba léptek. Most úgy tűnt, hogy megmentettem azt a kis ostobát, aki még a siccet sem érti. Bár amikor sántikálva beugrott a szomszéd kertbe, ahová a kutyák nem tudnak bemenni, elterült a földön, de pár perc múlva már nem volt ott. Remélem, nem egy bokor alatt találjuk meg. Mindig csak a dráma. Emellett már szinte eltörpül, hogy a vadonatúj előtető beázik. Kezd elegem lenni ebből a felújítósdiból. Még bent sincs minden kész, az ajtót és a fürdőszoba ablakot még most javítom és festem. Az időjárás előrejelzést nézegetve még kb. 2 hetem van.

Közeleg a vég

Mindenféle szempontból. Tegnap hűvös volt, így nekiálltam pelmenyit csinálni. Persze a rács nem jött velem nyaralni, szóval csak a kis ravioli formával készültek.

Épp vízbe akartam dobni őket, mikor eszembe jutott, hogy nincs itthon tejföl. Így hát mentek a fagyóba.

Mindeközben az udvaron nagy dolgok történtek. Végre megkapta színes ruhácskáját a házikó. Mindenkinek tetszett.

Nem könnyen, de felkerült az előtető is, gyalult deszkákra bitumenes zsindely. Sajnos alul a deszkákat nekem kell lefestenem, bár még nem tudom, milyen legyen és a hogyan jutok fel a pincelépcső fölé. Mondjuk ezen a képen pont nem látszik belőle semmi.

Eredetileg kértem ajánlatot a tetőcserére is, de mivel 1 millió lett volna és a másik 2-vel együtt már sokalltam, így lemondtam róla. Most azonban úgy tűnik, mégsem úszom meg. Felfedeztem egy beázási foltot, de nem tudtam megállapítani, hogy egy régi, ami átütött a festéken, vagy új. Most a fiúk felmásztak és megállapították, hogy bizony el van repedve az egyik pala. Örülök, hogy csordogál a víz a frissen felrakott szigetelésre és onnan be a házba. Átmenetileg kijavították némi szilóval, remélem kibírja jövő tavaszig. Aztán kiderült, hogy bizony több repedés is van a tetőn, csak ott nem ázom még a nagy átfedések miatt. A terasz és a lépcső burkolata is rendkívül rossz minőségű és még a lerakás is hagy kívánnivalót maga után. A házon belül pedig annyira mozog mindenhol az aljzat, hogy azt sem lehet már sokáig így hagyni. Szóval teljes felújítás. Ezzel csak az a baj, hogy olyan sokban lesz, amit egy esetleges eladásnál nem fogok visszakapni. Meg egyébként sem akartam ennyi pénzt áldozni egy kis viskóra. Csak a kút és a szivattyú működésre bírása is benne volt 130 ezerben. Kell redőny és szúnyogháló is. 

Időközben már kell egy kicsit fűtögetni. Egyelőre csak a halogén hősugárzót kapcsolom be, ha leülök, egyébként reggel még 20 fok volt a lakásban. Viszont elkezdtem írni a villanyóra állását, tegnapelőtt 12, tegnap már 17 kW ment el. Reméltem, hogy a szigetelés miatt kevesebb lesz. Majd próbálom a Nobo panellel is.

Ma reggel felébredtem és elméláztam, hogy vajon mikor jár le a jogosítványom. Megnéztem, hát két hónap múlva. Mehetek haza ügyintézni. Ez van.

A termések végnapjai

Lehet, hogy  a jövő héten már lesznek enyhe fagyok, így itt a nagy kérdés, mi legyen a még lábon álló terméssel. A hagyma, fokhagyma, cékla ezt túléli, a cukkinik pedig még kicsik a leszedéshez, úgyhogy az veszteséglista lesz.

A paprikák gyönyörűek, de még alig pirosodnak. Le is szedhetem őket és tovább érlelem a pincében, de azért jobb lenne nekik még a tövön maradni.

Paradicsomom viszont elég sok van ahhoz, hogy pincéztessem őket. Persze az is lehet, hogy ha alaposabban megnézem, akkor jó részét ki is dobhatom, mert kukacos.

Még volt 4 fej karalábém, ami elfogadható méretű volt, de nem akartam üvegezni és dunsztolni, így betettem az aszalóba. Nem mondom, helytakarékos megoldás, mert ennyi lett.

Mivel ma szép idő volt, megint fel tudtam ásni egy kis darabot a kerítés mellett és be is szórtam talajtakaró magokkal, abban a reményben, hogy holnap ide is jut az esőből. S nagy meglepetésemre reggel megjelent két munkás és dolgoztak a házon, megtörtént a mélyalapozás és állítólag hétfőn jönnek színezni. Délután hazajött a hátsó szomszéd és elszörnyedt, mikor meglátta, azt hitte, én mázoltam be valamivel. Merthogy nemcsak randa színű, de foltos is ebben az állapotában.

Az előtető is lekerült sok csúnya szó kíséretében, mert annyi csavarral volt rögzítve, mintha atomtámadástól féltek volna. Miközben felállították az alátámasztást, a rúd lecsúszott a pincelejáróba és jó pár járólapot legyalult a lépcsőn. Még szerencse, hogy a kémény lebontásánál megmentettek néhányat, így majd ki lehet cserélni.

A két tetőfél találkozásánál purhabbal volt kifújva és persze a madarak jól kivájták és odafészkeltek. Mivel már üres a fészek, betömettem a lyukat, s hogy újra ne csipkedjék ki, egy tégladarabot is tettek bele. Eközben észrevettem, hogy a villanyóra szekrényének teteje alá, ami nem fekszik rá a szekrényre, valaki be akar költözni. Eddig az a rész szellős volt, de most a szigeteléssel ott egy kis odú keletkezett. Ki kell találnom, hogy zárom le. Aztán már csak a korlátok cseréje van hátra. Úgy tűnik, kezdem látni a fényt az alagút végén. Csak nehogy a vonat jöjjön... 

Sokadik pincerendezés

volt a mai program, mert a sok eső miatt a kertben nem lehetett semmit csinálni. Nemcsak rendezkedni kellett, hanem mindent lemosni, mert egyszer itt csiszoltam a szekrényt és minden csupa por lett, na meg leszedtem a rengeteg pókhálót. Egy korábbi felújításból maradt néhány szál laminált padlólap. Úgy terveztem, hogy azt lerakom és az lesz a "tiszta szoba" oda rakom a szekrényt, amiben ágynemű és ruha is van, valamint a polcot a befőzött cuccokkal. Úgy kell rendezkedni, hogy mindenhez hozzá lehessen férni: a kúthoz és a szivattyúhoz, a kerti csap téli elzárójához, a bojlerhez, az ablakokhoz. Vigyázni kell a csövekre és a vezetékekre is. Először az egyik oldalra rámoltam mindent, hogy a másikat ki tudjam takarítani és lerakhassam a padlólapokat.

Ezután mindent átpakoltam és felmostam a linóleum darabokat, amikkel a nyers beton van letakarva. Aztán már csak mindent a helyére kellett pakolni. Így sem látszik nagy rend, mert a földön lévő táskák és dobozok az utazó befőtteket rejtik. Most még tágasnak látszik, de még a sufniból ide kerülnek télre a kerti székek, a fűnyíró meg még egy-két kacat, aminek jobb, ha nem fagy meg.

A dobozok sajnos sok helyet foglalnak el és csak szaporodnak, ahogy vásárolgatok pl. mosógépet, Nobo-panelt vagy háztartási gépeket.

A kert hátsó részének tarackmentesítését már csaknem befejeztem és kihasználva az esős időt, beszórtam talajtakaróval, a sarokban már ki is kelt egy része, meg persze a gyom is.

A középső rész kitisztítása az utolsó meleg napon befejeződött - csaknem. Kb. 1 nm területet nem sikerült befejeznem, mert rám sötétedett. Azt még majd pótolom. Ide is szórtam talajtakarót, amit az eső jól be is áztatott.

Ha még lesz olyan idő, hogy lehet túrni a földet, akkor majd a kutyafuttató kerítése mentén ások fel egy sávot, oda rakom majd a támaszt igénylő növényeket, pl. zöldborsót. Az eddig felásott részen már szép nagy a talajtakaró, ami most fehér mustármag és olajretek keveréke.

A felszedett lila krumpli képét megosztottam az egyik FB csoportban és valaki azt mondta, hogy ez csak nyomokban lila. Mivel kíváncsi lettem, megpucoltam néhány darabot és krumplipürét csináltam belőle. Felvágva így néz ki:

Aztán főzés után leöntöttem róla a vizet. Na itt már inkább zöldeskék volt a krumpli is és a főzővíz is.

A krumplipüré nem lett étvágygerjesztő, mert szürkés-zöldes színe lett, az íze sem volt valami különleges. Lehet, hogy rendes vetőmaggal kellett volna próbálkozni, de nem akarok 50 tő krumplit.

Közben a felújítás a célegyenesben elakadt. Már csak a festés és az előtető javítása lenne hátra, de vagy esik az eső, vagy nem érnek rá. Tipikus vállalkozói magatartás, minden munkát elvállalnak, aztán csak rohangálnak egyik helyről a másikra, mint a mérgezett egerek. És még örülhetek, hogy egyáltalán megcsinálják.

Már sosem tudom meg

mi is volt ennek a szekrénynek a története.

Egy biztos, már legalább száz éve családunk tagja. Valamikor dédnagyanyámé volt, 1965-ös halála után pedig nagyanyámhoz került. Mivel ő is elhunyt 1992-ben és a háztartását felszámoltuk, anyukám elhozta magával a szekrényt, ez a kép is ott készült. De tavaly ő idősek otthonába költözött, a házat eladta, így a szekrény sorsa vagy a szeméttelep vagy a következő tulaj könyörülete lett volna. Bár helyem nincs, de ezt valahogy nem tudtam volna elviselni, így velem jött a nyaralóba. Nekiálltam felújítani, nem tudván, milyen nagy fába vágtam a fejszémet.

Először megpróbáltam megállapítani, milyen idős lehet. Ezernyi képet végignéztem a neten, kérdezgettem bútorfelújító csoportokban, de kb. arra jutottunk, hogy a múlt század húszas éveiből származhat. Sok olyat találtam, aminek az alja hasonlított, de azoknak felül üveges részük volt, ilyen polcosat nem leltem.

Na ekkor elkezdtem lekaparni róla a festéket, mert gyorsabbnak tűnt, mint kromofággal és a kora ellenére egy réteg volt rajta. Igaz, itt-ott találtam valami gyanús színt, de nem tudtam megállapítani, hogy festék vagy alapozó volt-e. Próbáltam csiszológéppel is, de az nem működött, a papír rögtön megtelt festékkel és nem győztem volna meg csiszoló papírral.

Az ajtók kivételével egész gyorsan haladtam, ott a díszes vájatok miatt nehézkes volt a dolog. Az ajtók kidolgozottnak tűntek, megvan az eredeti zár és kulcs is és még működik is. A fiókoknál kicsit elgondolkoztam, mert olyan fogantyúk vannak rajta, amikhez kulcs is tartozna, de itt nincs kifúrt lyuk nekik. A fiókcsúsztatók is elég gagyik.

Aztán fejre állítottam, hogy az alját is megnézzem, hát a lábak elől még elég jól néztek ki, de hátul csak néhány fadarab volt odaütve, mondván az úgysem látszik.

Az igazi feketeleves a polcos rész volt. Ekkor derült ki a csúf igazság. Különböző minőségű és szerintem használt lécekből, hullámos polcokból van szó szerint összeütve.

Ezeket levakarni borzalmas volt, a végén csiszoltam, mert egyszerűen nem akart a festék megmozdulni rajta. A vékony léceket kézzel kellett csiszolni, mert a géptől szétesett volna az egész. A polcok alja nem is volt lefestve, csak a legfelső. A fiókok oldala és belseje sem, mint ahogy a szekrény belül és a polc sem. Ma már ez egy kicsit furcsa, mivel a mai konyhaszekrények festett bútorlapból készülnek. Több havi vakarászás és csiszolás, egy csiszológép kinyírása után aztán abbahagytam és elkezdtem lefesteni. Vízbázisú zománcfestéket használtam, abból is mattot. Mivel még sosem dolgoztam ilyen anyaggal, jól meglepődtem, hogy a második réteg után is még mindig így nézett ki a szekrény. Nemcsak a javítótapasz, hanem az erezet is jól látszott.

Végül rákentem egy harmadik réteget is. Bár még mindig látszik az erezet, de a tapasztás már nem. Mivel ez egy nagyon régi darab, úgy gondoltam, ez a külső illik a korához. Az ajtók, a felső lap, a fiókok és a polcok zöld színt kaptak, mert a mostani berendezésemhez az eredetileg tervezett levendulakék nem illett volna. Mivel ma pont itt vannak a festők, felcipeltettem velük a pincéből és végre a helyére kerülhetett.

A belsejét, ahol nagyon szálkás vagy piszkos volt, lecsiszoltam, de meghagytam az eredeti festetlen formáját.

Aztán bepakoltam a cuccokat és most így néz ki:

Íme hát a titokzatos szekrényke, olyan, mint dédanyám volt. Sokszor elgondolkodtam rajta, milyen élete lehetett. Az elbeszélésekből tudom, hogy büszke asszony volt, a piacon, ahol zöldséget és gyümölcsöt árult, nem lehetett vele alkudni, nem adta olcsóbban az árut. Anyukámmal küldte a kosár szőlőt a doktoréknak, lelkére kötve, vigyázzon a szoknyájára, nehogy lesöpörje a szőlő hamvát. Dédnagyapám elesett az I. világháborúban, dédnagyanyám ott maradt 4 gyerekkel, a csizmadia műhellyel és a hatalmas gyümölcsös kerttel, ami a folyó túlsó oldalán volt, ma azt mondanánk, zártkert. Segítője, később társa dédnagyapám agglegény testvére lett. Lajos bácsi olyan gonddal nevelte a négy gyereket, mintha ő lenne az apjuk, ősztől tavaszig vitte a műhelyt, mert neki is ez volt a szakmája, tavasztól őszig hajnalban kiment a kertbe és este jött haza, hetente háromszor mentek a piacra árulni. Dédnagyanyám és Lajos bácsi osztoztak örömön-bánaton-pénzen-munkán-ágyon. Soha nem házasodtak össze, életük végéig magázódtak és nem törődtek vele, ha a városka a szájára vette őket. Dédnagymama, aki egyébként Eszter volt, szerette a citromot, főleg teába, az elsők között volt a városban, akinél lehetett kapni. Egyszer aztán rosszul lett, az orvos megállapította, hogy mérgezés. A citrom volt a bűnös, mert akkor még nem rozsdamentes volt az evőeszköz és a kanál egész nap a teában állt, amiből a citrom kioldott valamilyen fémet, ez mérgezte meg Eszter asszonyt. Gyerekkoromban sok időt töltöttem náluk, mert a kertben nagyszüleim segítettek nekik én pedig mindig mentem velük. Ma is eszembe jut néha, micsoda hatalmas családi megmozdulás volt a szüret. Korán reggel Jóska bácsi, aki az egyik menyének a testvére volt, kiállt a lovas kocsijával, amire egy csomó padot raktak fel. Az egész család felszállt rá és kimentünk a dűlőbe, mindenki fogott egy kosarat és egy sort, s addig csinálták, míg az utolsó fürt is bekerült a darálóba. Este aztán szokás szerint birkapörkölt volt bográcsban és fröccsel ittak áldomást a jó termésre. Azt hiszem, a hazautat én már anyukám ölében aludtam át. 

Emlékszem, ahogy Lajos bácsi oltja a gyümölcsfákat, vagy felveszi védőkabátját és kalapját, hátára kapja a permetezőt és megy a szőlőbe, aztán amikor elfáradt, mindig azt mondta: gyútsunk rá, pipáljunk. És úgy is tett. (Arra viszont nem emlékszem, hogy valaha is szódabikarbónával, ecettel vagy mosogatószerrel locsolt volna bármilyen növényt, sem ő, sem a szomszédok, ami ma nagy divat és a régi öregeknek tulajdonítják.) 

Arra is emlékszem, hogy nagyapám összeszíjazza a gyümölccsel tele kaskákat (ők így mondták), felrakja a biciklire, engem előre a kisülésbe és tekerünk haza. Mivel ez csak egy dűlő volt, egy helyen volt benne egy kis kanyar és utána már járda is, ott könnyebb volt menni a biciklivel, mint a földúton. Az egyik felhajtás nem sikerült jól, mi pedig kaskástól, körtéstől, krumplistól együtt beborultunk az árokba. Utána jó ideig megkértem nagyapám, hogy a kanyar előtt szálljon le és tolja a biciklit. Nagyapám piacnapokon felpakolta a mázsát és a kaskákat a talicskára, kitolta a piactérre. A talicska szolgált ülőke gyanánt dédnagyanyámnak. 11 óra körül mindig kiment megnézni, mert addigra már dédanyám eladta a portékát. Utána összeszedte az üres kaskákat, vissza a talicskára és irány haza. Eszter asszony halála után a kert is semmivé lett, jó pár évvel később megpróbáltam megkeresni, de addigra beépítették az egészet és meg sem találtam a helyét.

Így hát szekrényke, csak te maradtál nekem, életem végéig együtt leszünk, de ami utánam jön, az bizonytalan és ködös, sajnos semmit sem ígérhetek.