Szezonvég

Hát ez is eljött. Az elmúlt hét a szezonzárás jegyében telt - főleg a kaporszakállú verbális inzultálásával a sok eső miatt, ami néhány szükséges munkát lehetetlenné tett. Amikor mentem lefelé, Szécsény alatt az Ipoly partja teljesen száraz volt, 1 hét múlva visszafelé a másfél méteres kerítésből alig látszott ki valami a vízből. Ennyi eső esett néhány nap alatt. Mivel számítottam a rossz időre, az első három napon igyekeztem a földtúrással járó munkákat elvégezni. Hát épp hogy sikerült.

Mindent felrotáltam, de sajnos a patak közeli területet csak egyszer sikerült, nem kétszer, mint a többit. Ez azért baj, mert ott tömörödött össze legjobban a föld és jó lett volna alaposan fellazítani. De hát a rotálás már nem vénasszonynak való extrém sport, így a végére már olyan fáradt voltam, hogy nem tudtam tartani a kapát.

Tarra vágtam a sövényt végre:

A rengeteg gallyat ledaráltam az ágdarálóval, de ez is két napig tartott, mert persze mire oda jutottam, napokig ázott. Egy része így is egészben került a fáskamrába, ahol most teltház van.

A végén persze nagytakarítást kellett rendeznem, mert minden csupa sár, vizes falevél és ágdarab volt:

A hét végén aztán jobbra fordult az idő és kiszórtam végre a mustármagot is, de annyira sáros volt a föld, hogy a gereblyével szinte meg sem tudtam mozdítani, nem tudom, így kikel-e valamennyi (esetleg a madarak belakmározzák).

Az eperre sajnos már nem jutott idő, így teljesen el van szabadulva. Még a támfalon is fürtökben lógott a sok új hajtás. Szerencsére a fokhagymát sikerült elvetni. Az idén nagyon szép és sok lett, remélem, jövőre is hasonló lesz.

Így aztán már annak sem volt jelentősége, hogy a jobb karomat alig bírom mozdítani, mert dobtam egy hátast sámlistól a lépcsőn. De ez csak egy bosszúság volt a sok közül. A padlásfeljáró még mindig nincs beépítve, csak az ígérgetés megy. Ennek megfelelően a tető rendbehozása is tolódik, többször is arra ébredtem, hogy a nyestek megint garázdálkodnak. Egyik reggel még szigetelésfoszlányokat is találtam a lépcsőn. Ha tisztában lettem volna korábban ezzel a problémával, akkor a tetőcsinálónak jobban a körmére néztem volna, vagy már máshol lakna. De a tapasztalatlanságnak igen nagy ára van, többek között ez is és még sok minden más is. Na de majd a következő putrim felújításánál tudom hasznosítani a tapasztaltakat.

Addig is téli szünet, érzékeny búcsút vettem a putritól, mert most néhány hónapig nem megyek feléje.

Férfias játékok

Elvégre egyenjogúság van vagy mi:

Bár még csak az első randin vagyunk túl (és ehhez is át kellett hívni a szomszédot), de azért teccett:-) Igaz, a szomszéd szerint fröcskölni kellene belőle az olajnak, de ez nem történik, úgyhogy figyelnem kell új partneremre. Ennek megfelelően a csodasövény még mindig vállalhatatlan állapotban van:

Folytattam a kert tisztogatását, előkészítését a rotáláshoz. Azért van némi kétségem, mert mostanra már kiszáradt a föld teteje, az alja meg nedves és be is van tömörülve, úgyhogy nem lesz egyszerű. Kaptam a szomszédasszonytól néhány eperpalántát, hát... alig bírtam beásni. Ahogy az ásóvillával beleszúrtam a földbe, hatalmas rög fordult ki és szét sem lehetett verni. Háromszor öntöztem be, mire a palántákat sikerült belerakni.

Kiástam a kardvirágokat is, mert féltem, hogy valami elrágja: ez bezzeg könnyen ment, a kertnek erre a részére már kevesebb napsütés jut, itt még vizes a föld.

A kert már csaknem üres, egy árva karfiol nyűglődik benne az egyik oldalon és persze néhány vadon nőtt büdöske.

A Zalánon is csak néhány cső árválkodik. Letaroltam a citromfű és menta elszáradt, elöregedett leveleit is.

Kiástam a petrezselyemgyökeret, ványadt maradt, de egészséges a többsége. A másik sor még áll, mert ebből szeretnék még pestot csinálni. Néhány feketeretket is hagytam még érni, és ott az egy szem saláta is, fejetlenül:

Az eddig betegeskedő bordó bazsalikomom most kezd feléledni, a rozmaring is szép, ez az első év, hogy áttelelt és nem pusztult ki.

Az eper változatlanul adakozik, még mindig tele van éretlen szemekkel:

Lehet, hogy az idén már megtudhatom, milyen íze van?

Mert szőlőt idén csak a peronoszpóra evett. Pedig direkt termő. Hiába, már ezek sem a régiek.

Jövő héten folyt.köv. (vagy fűtök és szidom az esőt, bármi megtörténhet).

Csoda történt

Putrifalván. Kiásták a patakmedret.

Mondjuk ez a kanyargós rész nem a legszerencsésebb egy nagyobb vízmennyiség esetén, de hát nem lehetek ennyire telhetetlen. Már ez is nagy haladás.

A múlt hét végét is ott töltöttem, de sajnos nem voltam elég hatékony. Sok mindent akartam egyszerre csinálni, aztán ebből kitört a káosz:

Mivel még mindig van ez-az, próbálgatok olyan ételeket, amiket eddig még sosem főztem, pl. rakott kel. Nagyon jó lett. Aztán volt egy másik próbálkozás is, az egyszerű sajtos makaróni. A múltkor láttam a tv-ben Lorraine Pascal receptjét és megkívántam. Aztán elkezdtem összerakni a hozzávalókat. A gorgonzolánál feladtam, parmezánt meg végképp nem tettem bele. Különben több ezer forintba került volna ez az egyszerű étel. Így aztán a hűtőben talált maradékok kerültek bele: füstölt Gouda sajt, egy kis maradék mascarpone, bacon. Tejszin helyett tejföl. Igaz, ez már rokonságban sincs az eredetivel, de finom végeredményt adott.

Na meg egy kevésbé finomat.

Erről jut eszembe, az a csap is jobblétre szenderült. A konvektort meg nem tudtam bekapcsolni - már megint. Minden évben szerelőt kell hívni hozzá. Jó drága darab volt, olyan mint egy kandalló, kár, hogy konstrukciós hibás, tavaszra elégeti a szikrahányó vezetékét. Most éppen gázt nem kapott. Hála a nyári hálózati felújításnak, ami ugye nagy öröm volt, csak most a birodalom visszavágott 27 ezerrel. Így mulat egy beates magyar úrnő - hogy a rosseb enné meg. Azt hiszi az ember, hogy teljesen felújítja a lakását, házát, aztán hosszú évekig nyugta lesz, minden működik, stb. Hát, hinni nem ebben kéne.

Megtelt a kamrapolc és környéke is.

Az eper még mindig ontja késői ajándékát.

Apropó ajándék, hát persze hogy a putri is kapott ajándékot az öcséméktől, akik látogatóban voltak nálam:

A hét végén is megyek, mert úgy tünik, itt az én nyaram. Meg aztán még kell gyomlálgatni, azt pedig 20 fokban sokkal kellemesebb, mint a nemzeti ünnep környékére ígért 10 fokban. Az egy szem szederbokorral már megvívtam a múlt héten, nem volt egyszerű menet. Mostanra még egy nagy lélegzetű munka van hátra: a csodasövény tarvágása. Aztán ha esőisten is úgy akarja, a nemzeti ünnep fényét rotálással emelem, telehintem sóval, akarom mondani mustárral, hadd javuljon az összetömörödött talaj szerkezete.

Hát ezek a tervek. Már ha Anyukámnak nem lesz mégis szüksége rám a kórház után. Reménykedem, hogy boldogul egyedül.

Utolsó simítások

Már nem sok minden van a kertben, néhány szem eper és Zalán, a fele még zölden. Egy-két szem uborkát is találtam a bab közé futva.

Kiszedtem a maradék répa és kelkáposzta nagy részét is és a retkeket. Az egy szem megmaradt salátát még hagytam, hátha... Ez itten az idei dísztök termés, hogy legyen minek bepenészednie a szekrény tetején.

Gyönyörű idő volt a hét végén, meleg, többnyire napos, nagyon élveztem, de vasárnapra virradóra megint eső esett, úgyhogy a jó idő ellenére sár volt a kertben. A szomszéd meghívott diószüretre, mivel neki fáj a dereka. Tehát ő lerázta a fáról a diót én meg négykézláb molyoltam végig a vizes gyomot és a körmömmel kapartam ki a földbe ázott szemeket. Most már legalább nekem is fáj a derekam. Ez itt a fájdalomdíj:

S mivel még csak a derekam fájt, nekiálltam előkészíteni az elöregedett csodasövényt a tarvágásra. Ez azt jelentette, hogy az ágvágóval minden 4 cm-nél kisebb átmérőjű ágat levágtam, a többi marad a láncfűrésznek. Most már a vállam is fáj és teniszkönyököm is van.

Levezetésképpen lementem a patakpartra utászcsizmában, kapával, de valaki megelőzött és kikotorta a medret. Bánatomban felszedtem a lepotyogott birsalmát és főztem néhány üveg lekvárt belőle.

Ezután csak akkor megyek, ha száraz idő lesz. Aggodalmaskodva nézegetem az időjárás előrejelzést, mert okt. 23-ához kapcsolódva ki akartam venni néhány napot a végső felrotáláshoz és téliesítéshez. Remélem, nem lesz még fagy.

Elmúlás

Szomorú szó ez, de lassan elmúlik az az időszak, hogy gyakran járjak le a putriba. Amit lehetett, betakarítottam, már csak a répa és gyökér van a földben, na meg néhány fej késői kelkáposzta. A kert nagyjából így néz ki: tájkép csata után.

Zalánhoz nem fűztem nagy reményeket, de úgy látszik, mégiscsak ad egy kis termést: ez az első szedés.

Az utolsó termések. Igaz, más tollával ékeskedem (azaz tökével), mert a patisszon a szomszéd néni érdeme. (Már ki is rántottam és egy részét meg is ettem, nagyon finom volt.)

Ha október második felében eljön az én nyaram, akkor majd kiveszem az ünnepek előtti napokat és felszántom a birtokot, bevetem mustárral és kész. Még a csodasövényt is meg kell reguláznom. Szóval lenne még tennivaló, de ebben a mocsárban minden esélytelen. Hát mit tegyünk? Ez egy ilyen év.

A parasztasszony sírámai

Azt hiszem, lassan befejezettnek tekinthetem ezt a katasztrofális gazdasági évet. A siralmas végkifejlet nagyjából így néz ki:

Ezek voltak a vadon kelt koktélparadicsomok. Az éretteket le sem szedtem, mert rossz ízűek. Pedig egy hete még bizakodó voltam, de az eltelt néhány nap alatt teljesen leszáradt az összes levele, a bogyók pedig barna foltosak lettek és potyognak.

Ezek már be sem értek. Ami még használható volt, azt leszedtem és részben megsütöttem, részben egészben eltettem és kidunsztoltam. Meglátjuk, marad-e valami belőlük. Néhány darabot az ablakban hagytam, hátha még érik. Ha nem, akkor a többivel együtt itt végzi:

A rengeteg gyönyörű szeder így végezte.

Zalán futása még nem ért véget, de a csövek laposak, ki tudja, szeptember végére lesz-e még valami bennük.

Az eper még próbálkozik, hét végén is adott egy kis tál termést.

Óh és azok a csodálatos paprikák, most kezdenek virágozni.

Ez pedig a csodálatos másodvetés, két oldalt itt-ott 1-1 fekete és őszi retek, középen pedig egy árva salátakezdemény.

A patakmeder többszöri kiásása úgy látszik kifizetődött, mert az idén nem öntötte el a kert végét.

Azért persze a kamrapolc nem lesz üres, mivel van piac..... Majd ha minden felköltözött faluról akkor csinálok egy képet róla.

Egy szabadság margójára

Nos, a szabadságon töltött 23 nap után nagyjából így állok:

A kamrapolc nem túl zsúfolt, nem sok minden került üvegekbe, mert nem volt mit beletenni. Igaz, egy részük már fővárosi lakos, szóval ez csak egy része, de akkor is...

Az egyik nagy üveg uborka már forrong, remélem, a paradicsomok nem követik a példáját.

Kértem családomtól házi pálinkát a likőröknek, nagyon rendesek voltak, elmentek a szeszgyárba és onnan hoztak. S hogy miért ilyen nagy üvegekbe tettem? Mert nem volt kisebb, azokat már elfoglalták a paradicsomok és az uborkák.

Első vége (szeder), második eleje (eper).

Ezek a rothadástól megmentett parik, itt az érlelő ládában,

itt pedig az ablakban. Jövő héten mennek az üvegbe, addig pironkodjanak.

Szedtem fel egy kis répát, majd otthon megaszalom, mivel nincs hol tárolni télen.

Ez a vége, az eleje sem volt több, azok már töltött karalábé formájában várják sorsukat a mélyhűtőben.

Ez itt a két kis őszibarack magoncom. Nagyon szépek, remélem tavasszal már kezdhetem alakítani őket.

Ez pedig az eper, bár ezen a képen nem nagyon látszik, de tele van virággal. Még egyik évben sem volt ennyi.

Délután még gyomlálgattam, segítség is akadt,

bár inkább hátramozdítónak mondható.

Ő Thomas úrfi, a szomszéd átokrossz kamasz cicája.

Most megint eleredt az eső. Elegem van belőle. Délután megint patakot kotortam. Holnap meg dagonya, ha még akarok valamit csinálni. Akarok?