2012. október 28., vasárnap

Utolsó bevetésre készülődve

Hát igen, eljött az idő, ebben az évben utoljára megyek Putrifalvára. Pakolok, készülődök, írom össze, hogy mit kell vinnem-hoznom, hogy semmi ne maradjon le. Ott van még egy csomó savanyúság, befőtt és lekvár is, bár a múlt hosszú hétvégén rengeteg mindent felszállítottam. (Már Nünüke, a kisautóm is unta a dolgot, mert a hazafelé vezető úton elkezdett leállni és rángatózni. Még jó, hogy Anyukám házától pár száz méterre történt, így addig elvánszorogtam. Ott aztán mindent kipakoltam belőle  - ami nem volt kevés - és felhívtam a szerelőt. Nemzeti ünnep ide, nemzeti ünnep oda, felvette. Szerencsére néhány sarokkal arrébb van a szerelőműhely, sikerült odáig elgurulnom saját lábon, de aznap este busszal kellett hazamennem, hátrahagyva mindent Anyukámnál.) 

A legnagyobb gondot az okozza, hogy a két hűtőszekrény mélyhűtőjének tartalmát egybe kell összezsúfolnom. Mission impossible, de már kigondoltam egy megoldást, ami segíthet a probléma orvoslásában. Persze ez újabb befőzést és üvegeket igényel. A múlt héten már az összes félig kiürült olivabogyós és savanyúságos üveget is ki kellett műanyag dobozokba pakolnom, mert még mindig tudtam egy vödör hullás birsalmát felszedni és nem tudtam a kísértésnek ellenállni, hogy befőzzem lekvárnak. Mivel imádom. Így aztán szégyenszemre kellett vennem egy fél tucat kis üveget, mert még kármentős terveim vannak a zöld paradicsommal és az éretlen sütőtökkel kapcsolatban.

Neten gyűjtöttem zöld paradicsom és narancsos sütőtöklekvár recepteket, s mivel a kert már teljesen ki van takarítva, ott sok teendőm nem lesz, így ezekkel fogok pepecselni. Kipróbálom a baconba tekert sütőtököt és a nagydobosi sütőtökpitét is. Ez utóbbit már a múlt héten ki akartam próbálni, de nem néztem meg előtte a receptet és néhány olyan dolog is kellett hozzá, ami éppen nem volt kéznél, boltba pedig lusta voltam elmenni.




Lenyírtam a gyógynövény-bokrokat is és közben szedtem néhány csokrot télire.



Csak a patakkal vagyok mindig elégedetlen. Elmocsarasodik és büdi is.



Amikor a múlt héten lementem, ez a kép tárult elém. Rengeteg eső volt, teljesen felázott a föld, még az 5. nap végén is a kert alja sáros volt, hiába a felhőtlen napsütés és a huszon fok, alig száradt valamit. A látszat ellenére ez nem gyom, hanem kapor. Volt egy kis kaporerdőm, amit kiszedtem és itt száradt a földön, amíg el nem égettem, most aztán a környékén mindenhol dúsan nő a kapor.



Van még egy megoldandó probléma, mégpedig ez itt. Az ejtőcsatorna a kertbe vezeti a vizet, illetve ami túlfolyik, az a hordóba megy. Csakhogy nagy esőzéskor megtelik a hordó és gyűlik a víz a betonlábazatnál, a sok víz pedig egész árkot vájt már a kert felé és lehordja a lejtőn a termőföldet (sajnos a ház mögött ez a kis dombocska részben sittből áll, amit képtelenség lenne kiásni, így nem akarom, hogy lehordja róla a víz a földet). Most csináltam egy átmeneti megoldást, hogy  a lépcsőn keresztbe az árok felé vezettem a vizet, de véglegesnek nem jó, mert így a csatorna a lépcsőn van és az balesetveszélyes. Már kezd testet ölteni egy ötlet a fejemben, remélem, járható út lesz.



Szóval ez a terv, meglátjuk, mi valósul meg belőle. Némi fáskamra-rendezés is vár rám, ott valahogy mindig olyan rendetlenség lesz - magától.



2012. október 14., vasárnap

Kenyérsütés

Mivel mostanában szünetel a putribajárás, bár a jövő héten 1 nap szabival meghosszabbítom a hét végét és megyek, így most itthon kerestem hétvégi elfoglaltságot. Sokszor próbálkoztam már kovászos kenyérrel, de eddig mindig tettem bele élesztőt is, nem bíztam csak a kovászra a dolgot. Egy hete elkezdtem a kovász készítését és etetését. Tavasszal sokáig volt kovászom, aztán a nagy nyári hőségben elhalálozott (bár lehet, nem ez volt az oka), aztán többször is nekifogtam, de valahogy sosem indult be. Most ez rendben volt, maradt a múlt hétről egy kis öregtésztám is, így reméltem, hogy valami elfogadhatót sikerül ezekből alkotnom. Alaposan kitanulmányoztam néhány ezzel foglalkozó gasztroblogot és péntek este bekevertem a kovászt kis liszttel és vízzel. Másnap reggelre megfelelő állaga lett, ment a kenyérsütő gépbe dagasztásra. Kicsit tartottam tőle, hogy élesztő nélkül mit fog csinálni. Igaz, egy picike élesztő mégiscsak volt benne, mert az öregtésztában volt egy csipetnyi. De egész hamar feljött a kelesztőtálban, talán másfél óra alatt, pedig a kovászos kenyérnek akár 4-5 óra is lehet a kelesztési ideje.



Már ahogy hozzányúltam, éreztem, hogy nagyon jó az állaga. Szépen átgyúrtam és sütőzacskóba tettem a második kelesztéshez.


Itt sem töltött sok időt, szerintem nem egészen egy óra alatt szépen megkelt ilyenre. Begyújtottam a sütőt, aztán 20 perc múlva jó nagy meglepetés ért. Le kellett vágnom róla a fóliát, mert annyira felfújta magát, hogy teljesen kitöltötte a sütőzacskót. Szegényke a gyors beavatkozás ellenére is eldeformálódott.



De fantasztikusan finom, ropogós héja lett, ami a kihülés után is megmaradt (az élesztős kenyér addigra gyakran elveszíti a ropogósságát - még nem jöttem rá, miért). A bélzetére sem lehet panaszom, nagyon finom, nem ártott meg neki a zacskóban nyomorgás, viszont a külleme kissé bolondgombára hajaz, de így legalább lesz hová fejlődni a későbbi próbálkozások során. Azért legközelebb kisebb adagot csinálok, mert a szeletelőből is kilógott, alig bírtam a középső duci részét átnyomni rajta. Most a mélyhűtőben üldögél felhasználásig.




2012. október 7., vasárnap

Úgy ennék valamit....

leginkább sütit. Ilyenkor aztán számbaveszem a rendelkezésre álló alapanyagokat. Dió mindig van. Amikor a putriban már elfáradok, akkor sem lógatom a lábam a semmibe bámulva, hanem például diót török, serpenyőben megpörkölöm és hosszú szöszmötöléssel lekapargatom róla a hártyát. Ez jó pihenésnek és kertben üldögélésnek, a dió pedig klasszisokkal jobb így, darálva is sokkal krémesebb állaga van. Liszt, vaj, tojás mindig van, így tehát készült egy omlós tészta, amit Rachel Allentől lestem el, nem mintha különleges lenne, de ez a mennyiség pont elég a 12 lyukas muffinformába.
125 g liszt
75 g vaj
25 g cukor
csipet só
1 tojás

A hideg vajat belereszelem a cukros, sós lisztbe, elmorzsolgatom, beleütöm a tojást, villával összekevergetem, kiborítom fóliára, kettőt-hármat nyomok-fordítok rajta és kész. Kicsit üldögél a hűtőben, 12 részre osztom és egyenként kinyújtom a folpack között.


A töltelékre sok lehetőség van, kedvencem a túrós, de jó pudinggal, abban gyümölcsdarabokkal, vagy mint most, az üvegekből kimaradt lekvárral. Kevés birsalma volt és ahová nem jutott, ott szőlőlekvárral pótoltam. A tetejére dió került és megszórtam csipetnyi ragadós nádcukorral.



20 perc múlva így nézett ki:



A birses melegen is jó volt, a szőlőst meg kellett várni, míg kihül és kissé megszilárdul, különben még a könyökömön is lekvár folyt volna. Hát ez is a maradékhasznosítás egy formája:-)


2012. október 6., szombat

Othello 2.0

Nos ma ismét megállapíthattam, hogy a blog nemcsak arra jó, hogy az emlékeimet egy helyen összegyűjthetem és bizonyos dolgokat egyszerűen tudok visszakeresni, hanem jó ötleteket is kapok azoktól a kedves olvasóimtól, akiket érdekelnek az én apró történeteim. Ilyen a szőlőlekvár is. Bár lelkes gasztroblog olvasó vagyok, ha találok valami jó receptet, azonnal kigyűjtöm és általában ki is próbálom, de valahogy a szőlőlekvár eddig még nem jött szembe, vagy nem figyeltem fel rá. Na de most. Mivel még egy 8 literes tálnyi Othello figyelt a hűtőben és megenni ennyit nem volt kedvem, így tegnap este nekiálltam lekvárt főzni. Persze előbb el kellett mennem zselésítőt venni, mert ugyan van még a putriban, de az ott van és tegnapelőtt sokáig ácsorogtam a hiperben a leértékelt befőzési anyagok előtt, hogy vajon kell-e ez még nekem. Aztán nem vettem. Így jártam, mehettem vissza, de akkor most beszereztem a jövő évi terméshez valót is, ha már ott vagyok.
Szóval tegnap végigolvasgattam jónéhány receptet a neten, aztán nekiálltam. Én nem csináltam belőle túl nagy felhajtást, megrotyogtattam, átpasszíroztam, majd felcukroztam és kész. A 8 literes tálnyiból ennyi lett:


Na meg egy kis tálkányi, mert már ezek voltak az utolsó üres befőttes üvegeim. Nem baj, ez elfogy így is. És hogy a tálka ne legyen nagyon tele, a maradék joghurtba löttyintettem a lábas aljáról kikapart mennyei lekvárt. Nagyon fini volt.



2012. október 4., csütörtök

Babikák

Tavalyelőtt kaptam valakitől egy jó adag kifejtőbabot, mert nagyon szeretem, de valahogy akármennyire megfőztem, kesernyés maradt. Pedig maga a bab szép nagyszemű tarkabab volt. Azon is elcsodálkoztam, hogy több mint egy órahosszat kellett főzni. Tavaly aztán elhatároztam, hogy én is megpróbálkozom vele. Vettem is gyönyörű mélyvörös vesebabot. Volt is szép termése, s főzéskor nagy meglepetésemre 10 perc alatt puhára főtt. Nosza ebben az évben ezen felbátorodva már kétféle vörös babot vettem és egy másfajta, ún. karóbabot, amit nagyszemű tarka.
A vörös bab rendben is volt, mert ez bokorbab, de a karóbab útnak indult, összeakasztotta bajszát az uborkával és kettesben nagy egyetértésben bebújtak a citromfűbokorba, de hogy ott mit csináltak, ezt jótékony homály fedi. A mag tasakján lévő tájékoztatás szerint szeptember elején kellett volna érnie, ezt a bab valószinűleg nem tudta, én pedig kezdtem kétségbe esni a babsusnyásban. Aztán mégiscsak bab lett a vége, de mivel már ritkán járok le, elég kevés kifejtőbab maradt, a többség már szárazbab. Nem baj, úgy is szeretem.




Aztán két estém ráment, míg kibontottam a babokat, a futónak olyan erős hüvelye volt, hogy az ujjaimat is összevagdalta. Na de én győztem és fűzhettem újabb paprikafüzért is.


Ezek csak a szárazak, a kifejtők a mélyhűtőben üldögélnek, különben már kicsiráztak volna. S mivel a puding - akarom mondani bableves - próbája az evés, hát ez is megvolt. Finom lett, gyorsan megfőtt:



Érdekes, hogy a tarka kifejtőbab főzés közben elvesztette foltjait és szürkésfehérre változott. Azért jó íze volt. Jövőre is vetek babot, többfélét.

2012. október 3., szerda

Othello

Amikor megvettem a putrit, volt 4 szőlőtőke, ún. direkttermő. Két év után kettőtől búcsút vettem, mert bár rengeteget termettek, de mindkettő savanyú volt. A megmaradt kettőből egyik fehér, a másik kék. Az idén különösen a kék adott nagy termést:


Most így néhány év elteltével tudatosult bennem, hogy ez tulajdonképpen az Othello szőlő. Utána is néztem, mit jelent pontosan a direkttermő: tulajdonképpen a nem nemesített fajtákat hívják így, ezek a nagy peronoszpóra-járvány után kerültek Európába. Ellenálló fajták, nem igényelnek permetezést, én azért lemosó permetezést szoktam nekik adni. Bort tilos belőlük csinálni, mert az erjedés során túl sok metilalkohol szabadul fel, ami ugye mérgező. Hírhedt fajtája a Noah, mi persze Novának hívjuk és sok helyen isszuk is. Dédszüleimnek nagy szőlője volt, bort is csináltak minden évben, de valahogy úgy emlékszem, hogy az Othello valami finom vörösbor-alapanyag volt. Talán ők nem tudták, hogy öl, butít és nyomorba dönt. Nem rémlik, hogy a szellemi képességeikre rossz hatással lett volna, s mindketten 90 éves korukat jóval túlhaladva távoztak közülünk. Azért persze nem szoktan bort csinálni belőle, hanem megeszem. Az idén azonban rámrohadt volna, még úgy is, hogy kollégák is kaptak  egy keveset belőle:


Aztán véletlenül találtam egy érdekes receptet, kékszőlős birsalmalekvár. Mivel a szomszéd néni birsalmája éppen érett és most volt is bőven a fán, átkeltem a patakon és felszedtem a lehullott gyümölcsöt. A végtermék így néz ki: szerintem még vadhúshoz is jó lesz áfonyalekvár helyett (az egy nyamvadt áfonyabokrom nem kecsegtet sok jóval, azaz gyümölccsel)


Ja, és ezen a gusztustalan patakon keltem át:



S mivel még mindig itt vigyorgott a konyha sarkában egy halom birsalma,



így tegnap este nekiálltam birsalmasajtot főzni. Most formába öntve osztoznak az ablakpárkányon az érő paradicsomokkal:



2012. október 1., hétfő

Itt van az ősz....

Ilyenkor már nem sok mindent kell csinálni a kertben, itt lenne a hétvégi láblógatásnak az ideje - gondoltam este 11-kor, amikor befejeztem a sokadik adag paradicsom befőzését. Elfogyott az összes, több mint száz üveg, mind telepakolva a kiskert ajándékaival, nem csoda, ha így néz ki a kamra:



Azért az a huncut kert dugdosott még rejtett kincseket, de én persze rátaláltam:



Nagyon sok minden termett, de hogy ez az év mégsem volt jó, abból is látszik, hogy még mi minden lehetne, ha... Ezek a paprikák már nem fognak megérni.



A sárga koktélparadicsom töveit már kiszedtem, mert mint őrült, ki letépte láncát, eszelős tempóban bokrosodott, virágzott és tele volt zöld paradicsomokkal. Ezek sem fognak már megérni.



Amire nem vagyok büszke és nem is értem, miért történt, de a patisszon nem ért be, pedig lett volna ideje. Viszont táplálékul szolgált a második generáció krumplibogárnak.



Ami viszont kellemes meglepetés, az a sárgadinnye. Amikor megvettem a putrit, beszéltem egy helybeli kertésszel, hogy mi terem jól és mi nem. A nemek között volt a dinnye. Persze én makacs kálvinista lévén azért tavaly bepróbálkoztam a sárgabélű görögdinnyével és négyféle sárgadinnyével. Tavaly volt 1 db szép görögdinnyém és 2 db nyeszlett sárgadinnyém a mézdinnyéből. Ettől akár el is mehetett volna a kedvem, de  én akartam még egy esélyt adni. Hát júniusban még szemüvegben kellett gyomlálnom, nehogy a satnya dinnyepalántákat is kiszedegessem. Aztán júliusban megbokrosodtak, augusztusban és szeptemberben pedig ontották a termést. A görögdinnyének nem volt elég vize és ideje, úgyhogy abból nem lett szinte semmi, a sárgadinnyék közül pedig 3 fajta nemigen prosperált, vagy nem érett meg, vagy érés helyett egyből rohadt, de egy fajta, a mézdinnye rengeteg gyönyörű nagy termést adott és mind a 14 db egytől egyig finom és lédús volt, nem olyan, mint amit a piacon veszünk. (Szégyenszemre holland vetőmag.) Így néz ki belülről:





Ennek ellenére úgy döntöttem, új év, új esély, jövőre újra megpróbálom, hátha a többiből is lesz valami, csak ez az év nem volt kedvező a jó terméshez.

Így hát már csak ezek a tökfejek hédereznek a kertben, bár ez sem lesz jó termés, mert egy részüknek már elszáradt a kocsánya és még szinte zöld a tök. Azok biztosan nem lesznek jók. Egyet azért hazahoztam, majd lemeózom.




Persze nemcsak a tököcske, hanem jónéhány üvegecske is fővároslakó lett a hétvége után, karom leszakadt, mire felcipeltem az emeletre a kocsiból, most jól kinéz a polc:


És végül egy füstös életkép a péntek esti faluról (ez az égetésnap).