Költözés

Utálom és fázok tőle. Pedig igyekszem jól előkészíteni, de akkor is a hátam közepére kívánom. Végül sikerült találnom költöztető céget és a Mikulással együtt puttonyoztam. Ennek azért örültem, mert szép idő volt és kis forgalom. Kilencre jött a teherautó és egy órára már végeztünk is, szóval elég jól ment, na de ami aztán jött, az volt a szörnyűség. Mivel kicsi a ház, jól meg kellett gondolni, mit hová rakatok le, egy része be sem fért a házba és a pincébe, szóval előbb bontogatni és pakolászni kellett. Mivel 2 évig a garázsban pihent minden, lemosással kellett kezdeni. Előrelátóan először az ágyat állítottam össze, hátha kidőlök.

Mivel a szobák gyakorlatilag üresek voltak, ott állítottam össze először a könyvszekrényeket, amelyek a sok csetreszt is tárolják majd. És persze beütött a váratlan, mert tudtam, hogy csak 58 cm széles az ajtó, és mindent lemértem, kivéve a kanapét. Hát nem is fért be. Maradt a konyhában átgondolásra, így viszont alig lehetett tőle megmozdulni.

Aztán jött a következő probléma. Nem pakolhattam ki mindent, hiszen a kerti, befőzési és felújítási cuccoknak még nem volt helye, mert azt a pincében a felújítandó bútorok foglalják le. Tehát kiszedegettem a dobozokból azokat, amiknek már volt helye, aztán a darab dobozok tartalmát egybe rámoltam, közben folyamatosan szörnyűködve, hogy mennyi kacatom van. Így aztán nyitottam egy dobozt, amibe a felesleges cucc került, majd ha lesz időm, meghirdetem, hátha valakinek kell. Aztán a pince is megtelt, épp csak egy Ho-Si-Minh ösvény maradt benne, hogy eljuthassak a vízműig. (Most tudtam meg, hogy ezt alföldi kútnak hívják - mindig tanul az ember.)

Csak két napig akartam ott lenni, ezért hajrázni kellett, hogy nagyjából élhetővé tegyem a lakást, de még mindig ott volt a kanapé kérdése. Először arra gondoltam, hogy leveszem az ülő részt és akkor befér. De nem jöttem rá, hogyan van rögzítve, szétbarmolni meg nem akartam, így más megoldás után kellett nézni. Maradt az ablak. Sajnos kívülről szúnyogháló van rágányolva, a keretre ezer kapoccsal rögzítve, néhány szöggel és fadarabbal megerősítve és szilóval megkoronázva. A terasz felőli ablak kibontása nagyjából lehetetlen volt, de az előkerti silányabb megoldás volt, kívülről tették fel a hálót, tehát a keret szétcincálása nélkül le lehetett tépkedni - majdnem. A házon körbe keskeny járda fut, tehát a létrát nem lehetett odaállítani csak nekitámasztani. A háló nagy részét végül sikerült letépkedni, de a kanapét a fejem fölé kellett volna emelni ahhoz, hogy az ablakpárkányt elérjem. Vagy kanapéval a fejemen fel kellett volna lépnem a létrára, esetleg a hokedlire. A környéken kevesen laknak, ilyenkor már nem jár ki szinte senki, a hátsó szomszéd pedig, aki ott lakik, napközben dolgozik. Nyerő ügy. Végül néhány házzal odébb otthon volt egy hajlott hátú bácsika, aki hajlandónak mutatkozott segíteni. A szerencse az volt, hogy épp egy villanyszerelő dolgozott nála, így átjöttek és beemelték az ablakon a kanapét.

Hát így ért véget a kanapé kalandos útja a fakalyibában. Aztán a második nap végére egészen lakható állapotúra hoztam a házikót.

Persze van néhány probléma, amivel a nagyobb házból kisebbe költözéskor szembesül az ember. Minden túl nagy. A rattan fotelok nem férnek el kényelmesen, az ágyat viszont nem lehet a kisebb szobába tenni, mert nem fér el, vagy csak a rövidebb falon középen, akkor pedig szinte az egész szobát betöltené. A konyhában túl nagy az asztal, kellene egy kerek vagy egy négyzet alakú. A főzőlap és sütő is jobban elférne egy keskenyebb de magasabb állványon. Szóval lesz mit rendezkedni, de legalább már van villanyszerelő.

Mire idáig jutottam, izomlázam volt a sok lépcsőzéstől és cipekedéstől, fájt a derekam a hajolgatástól és úgy nagyjából elegem volt mindenből, de ha ez nem lenne elég, hetek óta ott héderezik nálam egy szökött nyúl. Nem vad, de azért nem lehetett a közelébe férkőzni, a szállítók is próbálták megfogni, de nem sikerült. Mivel van élvefogóm, kitettem, de a nyúl kényelmesen melléfeküdt. Rájöttem, hogy ez nem lesz egyszerű, mivel a gazdája az udvaron tartotta, tehát nem megy be semmilyen zárt helyre. Most már csak abban reménykedhetek, hogy tavaszra elviszi egy sas, bár eddig csak fácánokat láttam.

Irány a kert

mert el kell ültetni az eper és málna töveket. Most szembesültem a nehézséggel, ami a kert művelésbe vonását alaposan meg fogja nehezíteni. Bár az előző tulajdonos nevelt paradicsomot, paprikát és még néhány növényt, de az egész terület be van gyepesedve, ezért nehéz lesz feltörni. Bár homokos a talaj, meglepődve tapasztaltam, hogy olyan fű nőtt rajta, aminek jó vastag gyökérzete van. Tehát fellazítom az ásóvillával és nekiülök szedegetni a gyökereket. Nem mondhatnám, hogy haladós munka.

Azért persze az eperágyás elkészült.

Kiültettem és belocsoltam a palántákat.

Mivel még nem tudtam eldönteni, hogyan műveljem, a málnának csak lyukat ástam és úgy ültettem be.

Valószínűleg mindig csak annyi területet fogok megtisztítani, ahová éppen ültetni akarok, mert így a növényzet valamennyire védi a homokos talajt a kiszáradástól. Azt hiszem, sokat fogok fűnyírózni jövőre. A favágásról nem is beszélve, mert a kerítés melletti fák jól belenőttek a kerítésbe és ha nem akarom, hogy tönkretegyék, munkára kell fognom a láncfűrészt és az ágvágót.

Ha már ennyire benne voltam a tisztogatásban, a ház mellett lévő két kis virágoskertre is sort kerítettem.

Hát gyomlálás után se néznek ki sokkal jobban, de egyelőre nem is érdekel, mert ha szigeteltetni fogom a házat, úgyis letapossák.

A mostani ottlétem nemcsak a kertrendezésről szólt, hanem figyeltem a villanyfűtést és a villanyórát is. A házban 5 fok volt, amikor lementem, innen indultam. A fűtőpanelt beállítottam 20 fokra, a konyhában reggel 8 körül bekapcsoltam a ventilátoros fűtőt, 800 W-os, 10 órakor átváltottam a 400 W-os halogén hősugárzóra. Ez kb. éjfélig ment. Minden ajtó nyitva volt. Ezzel a fűtéssel 18-19 fokig tudtam feltornászni a hőmérsékletet. Éjszakára a konyhai fűtést kikapcsoltam. Reggelre 16 fokra hűlt vissza, kivéve szerda reggel, amikorra is kint fagyott, ekkor 14 fok lett. 4 teljes napot voltam ott, 110 kW áram ment el. A szigeteléssel biztosan javul valamit a helyzet, nagy valószínűséggel a tető szigetelésének cseréjére is szükség lesz, de azért egy téli ott-tartózkodás költséges lenne. Persze télen nem lenne nagy értelme ott lenni, hacsak nem járványügyi szempontból.

Költöznék

ha találnék egy költöztető céget. Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen nehézkes lesz. Igyekeztem olyanokat választani, akik a környékről vannak, hátha gyorsabb lenne a dolog. Az elsőnek kinézett cég 1-2 napon belül választ ígért, azóta már 12 nap is eltelt és semmi. Ezért felhívtam azokat, akik két éve is költöztettek. Mivel 3 napig se kép, se hang, telefonáltam. Megígérték, hogy délután az irodából visszahívnak és megbeszéljük. Hát nem hívtak és másnap sem. Ekkor belém bújt a kisördög és elkezdtem óránként telefonálgatni. Eleinte nem vették fel, aztán egyszerűen kinyomtak. Legalább tízszer. Nem is tudom, hogy erről mit gondoljak.

Mérgemben bepattantam a kocsiba, bedobáltam néhány fontosnak gondolt dolgot és irány a tanya. Előbb feltúrtam Anyukám kertjét és szedtem ki eper palántát és néhány tő málnát. Kihúzgáltam a kardvirágokat is, majd itt kitelelnek a pincében a gumók. Mivel a kert elégé elhanyagolt állapotban van, remélem, lesz egy kis jobb idő és azzal is haladok.

Az internet népével is elégedetlen vagyok. Mivel Anyukám idősek otthonába költözött, egy csomó dolog feleslegessé vált, de nem akartuk kilomtalanítani, hátha valakinek még jó lenne. Na van mindenre jelentkező, mindenkit nagyon érdekel, aztán eltűnnek, mint szürke szamár a ködben. Pedig néhányukkal már a telefonszámcserén is túl vagyunk, aztán mégsem jelentkeznek. Fene se érti, lehet, hogy ez valami új népi játék?

Mivel ma itt égetési nap van, elégettem - nagyon helytelenül - két matrackeretet. Szégyelljem magam.

A pénz a földön hever

csak le kell hajolni érte. Nos én megtettem, így legalább tudom, mitől fáj a derekam. Az történt, hogy elmentem kicsit sétálni, felderíteni a környéket és az út (ami igazából csak dűlő, de így jobban hangzik) közepén hosszú métereken át elszórva hevert egy maréknyi régi 1 és 2 Ft-os érme. Sejtelmem sincs, hogy kerülhetett oda, hiszen a dűlőben alig van pár ház és mostanság nem láttam senkit a környéken. Szóval felszedtem, de mivel ezeknek már nincs értékük, végigrakosgattam a kerítésen. Kíváncsi vagyok, meddig maradnak ott.

Update: ma, két héttel később még mindig ott vannak.

Beköltözésre kész

állapotba hoztam végre a fakalyibámat. Leraktam a padlószőnyeget mindkét szobában. Nyilván nem lett olyan, mintha hozzáértő csinálta volna, de a célnak megfelel. Ez persze azt is jelentette, hogy megint a földön kellett aludnom és fájdalmas volt a feltápászkodás, főleg az utolsó éjszaka, mert hiába na, az egész napos négykézláb mászkálás már nem való nekem.

A padlószőnyeggel is voltak gondjaim, de a legszörnyűbb a konyha vinyl lapozása volt. Azt vályogházas múltamból tudom, hogy a derékszög nem volt az építők barátja, de hogy egy favityillóban is ilyen problémák vannak, nem párhuzamosan futó falak, girbe-gurba szegélylécek, hepe-hupás aljzat, ez nemcsak meglepett, hanem alaposan megnehezítette a dolgomat. Rengeteg méricskélés, vagdosás, szentségelés után aztán ez lett belőle.

A bejárati ajtónál lévő purhab kupacok levágásakor szembesültem a ténnyel, hogy nemcsak fölül, de a linóleum alatt is van belőle, attól olyan buckás az egész. Nagy nehezen levéstem belőle valamennyit, miután a szögeket kifeszegettem. Nem lett tökéletes, ráadásul az egyik vinyl lap kicsit rácsúszott a másikra, felakadt rajta a szobaajtó és nem is tudtam rajta áthúzni. Majd költözés után megoldom a problémát, addig úgysem kell az ajtót becsukni. Előtte-utána: van még mit csinosítani rajta.

Mivel jó idő volt, úgy döntöttem, addig nem jövök el, amíg minden kész nem lesz. Titkon abban reménykedtem, hogy lesz idő kertészkedni is, de nem volt, mert elég lassan haladtam a felújítással és a végére már teljesen kimerültem. S nehogy egy hét is elteljen probléma nélkül, a házi vízmű is elkezdett rendetlenkedni. Még szerencse, hogy előző nap barátkoztam a szomszéddal, így jött és segített. Átmenetileg megoldódott a probléma, de mint kiderült, a kutat is Mekk mester kötötte be, szóval majd tavasszal azt is rendbe kell hozatni. Az a kis kék fejű a bűnös.

Titokban abban reménykedtem, hogy a kertben is tudok valamit csinálni, de örülök, hogy egyáltalán lábra tudok állni, annyira kimerültem. Hiába, elszoktam a fizikai munkától az elmúlt két évben. Ezért most így néz ki a kert: gyom, sitt, ághegyek.

Benéztem a kerti fészer mögé, ami a kerítés mellett van, hogy megnézzem az állapotát. Az kielégítő, azonban találtam mögé csúsztatva két heverőt. De örülök. Most a fészerben száradnak, majd lángra lobbantom őket.

Ez itt egy kutyaházként újrahasznosított hűtőszekrény. A volt tulaj itt hagyta, hátha lesz kutyám. Nem lesz.

Bánatomban körbejártam a házat, hogy miket kell feltétlenül megjavítani és örömmel tapasztaltam, hogy bár van rendes esőcsatorna, de a víz mindenhol a ház mellé folyik, nincs elvezetve. Legalább volt mit írni a Jesszuskának. Most pedig megyek és keresek egy költöztetőt.

Glettkirálynő

bizonyosan nem leszek, legalábbis egy ideig. Végre befejeztem azt a nyomorult boltívet. Hát mit mondjak, nem egészen úgy sikerült, ahogy elterveztem, pedig három drága napot áldoztam rá az életemből. Először felkapcsoztam az élvédőt. Nem ment egyszerűen, mert a fejem felett nehéz volt, a padlóhoz közel meg még inkább. A hasalás és kapcsozás nem jó kombó, most már személyes tapasztalattal a hátam mögött bizton állíthatom. Ez lett a vége:

Aztán jött a vastag glett. Mivel keverőszáram nem volt, egy régi habverőt fogtam be, ha tönkreteszem, akkor sem kár érte. De megúszta. Aztán felpancsoltam a glettet, a bolti tanácsadó szerint lehet akár 5 mm vastagon, de kellett is, mert különben nem fedte volna el ezt a lyukacsos valamit. Remélem, szakik nem olvassák a blogot. Nesze neked vastag glett.

Na itt jött a probléma, amire nem számítottam. Rá kellett volna simítani egy élvédő fóliát. A rásimítással nem is volt gond, csak nem maradt ott. Amikor próbáltam a glettelővel rásimítani, össze-vissza szakadt. Nosza elő a vékony glettel, megpróbáltam azt rákenni, de így sem ment. Mérgemben letéptem és kidobtam. A vékony glettel kiegyengettem a felületet, majd lecsiszoltam.

Ezután lealapoztam, majd lefestettem. Csak reménykedni tudok, hogy a helyén marad és nem válik le egy tömbben. Mert akkor a kardomba dőlök.

A végeredmény, hogy is mondjam csak, kissé rusztikus lett, de mindegy, ide tanyára jó lesz így is.

És igen, van kardom is.

Esőszünet után

folytatom a megkezdett felújítást. Közben otthon is volt munka, lomtalanítás, ügyintézés, szemüveg-csináltatás és egyéb elmaradt dolgok. Azért ez a lomtalanítás már kezd az agyamra menni. Most, hogy Anyukám házát ki kell ürítenünk, jöttem rá, hogy mennyi mindent felhalmozunk, aztán kidobunk, mert nincs rá szükség, nincs neki hely, másnak meg nem kell. Bár ez utóbbinak ellentmondani látszik az a tény, hogy a lomok kipakolásakor tele volt az utca sétálókkal, akik aztán ezt-azt elvittek. A legnagyobb probléma azonban az, hogy mi magunk is sajnálunk dolgokat kidobni, ezért magunkhoz vesszük, hadd örüljön az örökösünk a sok szemétnek. Gondolom, nekem is szükségem van 17 csavarhúzóra (van csavarbehajtóm), néhány kombinált fogóra, nagy mennyiségű csőkulcsra (eddig sem volt, sosem kellett még), villáskulcsra (bicajom nincs, az akkuhoz meg egyféle kell, de abból is van három). Műanyag kanna, kisvödör, nagyvödör, locsolókanna, parafa lap, locsolócső kocsi (már van egy), kétkerekű kiskocsi, harmadik kapa, lapát, fejsze (bár ez utóbbiból még egy sincs). Most fejeztem be az autó kipakolását, dugig volt ilyen mentvényekkel.

Aztán hogy el tudjam ezeket valahová helyezni, kitakarítottam a pincét. Lecipeltem 8 doboz üres befőttes üveget is, bár ki tudja, kell-e ennyi, ezek már évek óta lezárt dobozokban vannak.

Levezetésképpen meglátogattam a kerti pottyantóst, ami persze már régóta nyúlketrecként funkcionál. Gondoltam, kitakarítom, nehogy valaki beköltözzön. Jó volt a megérzésem, szerencsére csak 1 egérrel találkoztam.

Amikor megérkeztem, 10 fok volt a lakásban. Gyorsan beüzemeltem a Nobo-t, 5 óra alatt 22 fokra fűtött, a konyhában csak egy kis kiegészítő halogén melegítővel, ami néhány órán át besegített. A villanyóra állását persze előtte gondosan felírtam, hogy lássam, el fogok-e szegényedni tőle.

Ez persze azt jelenti, hogy a legfontosabbhoz, a boltívhez megint nem nyúltam még hozzá, csak a tűzőgépet próbáltam ki rajta. Mindegy, holnap új nap, majd akkor.

Folytatódik a DIY

Bár most úgy tűnik, egy neverending story lesz. Azt reméltem, hogy a mostani hét végén legalább a szobákat be tudom fejezni, de nem így történt. Mivel a két szoba nagyon kicsinyke, ezért a volt tulaj a válaszfalba egy nagy boltívet vágott. Mivel ez egy faház, a közfala is farost lemez, ami kivágás után nem nyújt szép látványt. 

A festékboltban részletesen elmagyarázták, hogy kell ezt megoldani. Röviden: purhab, fazonra vágás, mindkét oldalra műanyag élvédő, rászögel, vastag glett, élvédő fólia, vékony glett, lecsiszol, alapoz, lefest, elátkoz, egyszóval szívás. Hosszan le se írom, mert trilógia lenne belőle. Az élvédő törik, ahogy az ívre illesztem, bár lyukacsos, de szögelni nem lehet, tűzőgép kell, ami itthon maradt. 

Bánatomban elkezdtem kifesteni a szobákat. Nade az sem úgy megy, hogy gyere buci bekaplak. Először alapozni kell, hogy nedvességet vigyünk a falra. Mire a mennyezetet lekentem, megfájdult a nyakam. Jól összekentem a merevítő léceket, amik sötétbarnára vannak festve és a szegélylécet is bepacsmagoltam. Nehéz lemosni, mert ezek nem sima lécek, hanem finoman szólva rusztikusak. Az első szálkánál kiderült, hogy hiába mentem úgy felpakolva, mint egy ószeres, tű nem volt nálam. A második napra annyira kimerültem az egész napos hengereléstől, hajolgatástól, sámlira fel-le ugrálástól, hogy enni sem tudtam. A sámli is megsínylette, nyikorog és imbolyog. Mivel még minden cuccom itthon van, így nincs hűtőszekrény sem, ezért az élelmezés is tartogat kihívásokat. Nem is maradok ott 2-3 napnál tovább. Főleg persze azért, mert ebben a korban a földön feküdni már nem annyira romantikus. A fekvés még hagyján, na de a feltápászkodás. A második éjszaka aztán kitaláltam, hogy a matracot felteszem az egymás mellé gurított padlószőnyegekre, mivel azok még nincsenek lerakva. Így olyan volt, mint egy vízágy, ha megmozdultam, de legalább könnyebben leszálltam róla.

Aztán ugye ott volt az előző padlószőnyeg kérdése, ami alaposan le volt szögelve. Mivel a múlt héten nem jeleskedtem a felszedésében, rendeltem egy szögkihúzót. Mire azonban megérkezett, pajszer-ládabontó lett belőle, mert a webshopban nem volt, amit kértem, hát küldtek egy másikat és még a különbözetet sem fizettették ki. Ezzel ugyan nem voltam sokkal beljebb, de legalább van egy jó kis önvédelmi fegyverem. Azért így már könnyebben boldogultam a temérdek szöggel és a szobák festése is elkészült, kivéve a nyavalyás boltívet.

Most persze már az lesz a probléma, hogy kell valami fűtés, mert anélkül éjszakánként befagy a hátsóm. Most még jó volt, mert 25 fokra felmelegedett a ház, igaz, hogy megint hatalmas szél fújt és éjjel zivatar is volt, de mára megint elfogadható idő lett. Csak a poloskákkal gyűlt meg a bajom, mert az ajtószárnyon üldögéltek, aztán ha nyílt az ajtó, benyomultak. Közben a kertet is művelni kéne, néhány dolgot szeretnék telepíteni, de erre most csak akkor kerül sor, ha októberben is valamennyire kitart a jó idő. Azért nem tudtam ellenállni a 80 centis ágvágó hívogatásának és letaroltam a kertben az akác surjángokat. Egy alapos sittmentesítés sem ártana. Szóval megvannak a feladatok az elkövetkezendő jó pár évre. A rövidtávú terv pedig a váll- és térdfájdalmak enyhítése, lesz keletje az Aminoerg-nek, a kézsebek kezelése, időjárás előrejelzés nézegetése, a többi pedig majd kialakul.

Mekk mester büszke lenne

kései utódaira, amint ezt fakalyibám felújítása során konstatáltam. Amikor megnéztem a házat, az egyik szobában a szőnyegpadló alá néztem, láttam, hogy a rögzítő ragasztó már elengedett és valami sárga por is van alatta. A konyhában a linóleum nem volt leragasztva. Gondoltam - én naiv - felkapom ezeket és teszek le újat. A padlószőnyeget a volt tulaj már beszerezte, ott volt feltekerve, a konyhába pedig én megvettem a linóleumot (vinyl, ahogy manapság divatosan hívják). (A 12 nm-es konyha-előszoba felújítási anyagai 120 ezerbe fájtak, szóval faház te drága.) Mikor azonban a ház kiürült, minden bútor eltűnt belőle, feltárult a csúf igazság.

A hét végén tehát felpakoltam a túlélő készletet, a kempingezési cuccokat és a vinylt és irány a DIY. Az egyik szobában feltekertem a ráterített linóleumot és alatta valami padlószőnyegnek látszó tárgy tárult fel, rajta valami töredező sárga réteggel, ma sem tudom, mi lehet.

A másik szoba még cifrább volt. Padlószőnyeg darabok voltak rajta, korrektül leszögelve. Ezt feltépve alatta másfajta linóleum volt, szintén leszögelve. Jó vastag, 60-as szögek és kisebb, vékonyabbak, de azok - gondolom nem mentek bele a keményfa aljzatba - csak úgy rágörbítve a szőnyegre.

Két napig szögeket húzogattam, a kezem teljesen kikészült, de a fal mentén lévőket még ki sem tudtam húzni. Kell vennem valami célszerszámot. A konyhában ugyanez lesz a helyzet.

A bejárati ajtónál vajon hőszigeteltek vagy valami lyukat tömtek be? Rejtély. 

Azt meg, hogy itt mi történt, vajon akarom tudni?

Úgy tűnik, a jövő héten még lesz néhány melegebb nap, úgyhogy festőhengerre fel.

Birtokon belül

Tegnap átvettem a kunyhó kulcsait és ott töltöttem az első éjszakát. Meg voltam róla győződve, hogy ez az utolsó is lesz, mert olyan vihar kerekedett, amilyet még nem éltem át és minden bizonnyal elviszi a fejem fölül a házat. Nem elég, hogy szakadt az eső, de még olyan szél fújt órákon át, mintha eljött volna a végítélet. Süvített, tépte-csavargatta a fákat, szinte éreztem, hogy átfúj a házon is. Kinézni nem lehetett, nemcsak azért, mert kitépte volna a kezemből az ajtót, hanem mert közvilágítás nincs. Rettegve vártam a reggelt, hogy mi maradt a faházból és a kerti fákból. Az egyik alól este elvittem a kocsit, mert a szélfúvásban eléggé recsegett. A volt tulaj pedig a kapu előtt hagyott néhány kidobni valót, amiért nem tudtak azonnal eljönni. Meg voltam róla győződve, hogy reggelre a fa ketté lesz törve, a szemét pedig beteríti a környéket. Legnagyobb meglepetésemre semmi ilyen nem történt. 

Hát így van ez, ha valaki szőlőhegyen lakik, bár ez a Kiskunságban más értelmet nyer. Ilyen az alföldi tanyasi szőlőhegy, természetesen földúttal és fúrt kúttal.