Ezzel befejezettnek tekintem a 2012-es gazdasági évet, most már csak hátradőlök és élvezem a betakarított termést. A továbblépésnek azonban elengedhetetlen feltétele, hogy az ember visszatekintsen és levonja a tanulságokat. Hogy milyen is volt a 2012-es év? Olyan vegyes. Volt benne jó is, rossz is, bár ezek csak emberi terminológiák, a természetnek megvan a maga rendje, a jin-jang, avagy a hegy napos és árnyékos oldala, egymás nélkül nem léteznek.
Szárazság volt, ezt nem minden növény türte jól és csenevész maradt, viszont a kártevők sem bírták, így kevesebb atomtámadással sikerült megvédeni a termést és a gyomok sem tudtak kedvük szerint burjánzani. (Bár Anyukám szerint a gyom a föld édesgyermeke, nem pedig az, amit én beledugdosok.) Persze próbáltam a szárazság ellen kűzdeni, locsoltam, de az nem ugyanaz, mint az eső.
Ami áldozatul esett a szeszélyes időjárásnak: a korai cseresznye, a késői alma, a sárgabarack, a málna, az eper, a szeder, a ribizli és nagy bánatomra a homoktövis.
Ezzel szemben gyönyörű szilvát, nyári almát, késői cseresznyét, rengeteg Othello-t és tökéletes méretű és zamatú őszibarackot szüreteltem. (A szomszéd néni birsalmatermése is kielégítő volt.)
A zöldségek közül a kabakosok jól teljesítettek, ezeknek szinte mindegy, mindig jó termés van: sütőtök, spárgatök, uborka (kivéve a dísztök, az az idén silány lett). Először termett petrezselyemgyökerem, a korábbi években sosem maradt meg. Gyönyörű paradicsomom volt, rengeteg és most a paradicsomvésztől is sikerült megvédenem. A paprika ezzel szemben - kivéve a véletlenül vásárolt fűszerpaprikát és Kápiát - csapnivaló volt. Hatalmas, gyönyörű hagymákat neveltem, a kruplitermés is jónak mondható volt, a répa, cékla, karalábé, zöld- és futóbab közepes átlagot hozott, a zöldborsó még ennél is gyengébb volt, de ebben az évben legalább 2 főzetnyi lejött róla, a korábbi években mindig elpusztult. A korai zöldségek mint a többféle retek és saláta teljesen tönkrementek 1-2 evésre valót tudtam róluk szedni, a karfiol ki sem kelt, a káposztafélék pedig - ha felnőttek és nem haltak el palántaként - megrohadtak a földön. Rengeteg kukoricát vetettem, egy cső nem sok, annyit nem tudtam róla leenni. Biomassza lesz belőle.
Kicsit zavarban vagyok, hogy a fokhagymát hová soroljam, mert tavaly tavasszal vetettem korainak, aztán csak kis csenevész fejeket találtam, így a nagy részét a földben hagytam, ami az idén kihajtott. Nem mondom, hogy fokhagymakirálynő lennék a terméssel, elég kis fejek lettek, de nagyon finom és zamatos. Néhányat el is duggattam, hátha.... Állítólag a jó fokhagyma az őszi ültetésből lesz.
Legnagyobb örömöm azonban a sárgadinnyében volt. Hatalmas, mézédes dinnyuszokat szüretelem, sokat. A tavalyi sikertelen próbálkozás után nem gondoltam volna, hogy ez lesz a végeredmény.
Mivel nem vagyok tőzsgyökeres parasztlányka, ezért próbálok kupálódni ezen a téren. Például könyvből metszek. 3 könyvből. Ennek csak az a hátránya, hogy ahány könyv, annyiféle tanács, mikor kell az őszibarackot metszeni. Az egyik szerint augusztusban, amikor letermett, a másik szerint közvetlenül virágzás előtt, a harmadik szerint januárban egy szép fagymentes napon. Az idén szinte virágzás előtt jutottam hozzá, rengeteg termése lett és gyönyörű (igaz, a zöld barackokat alaposan kiritkítottam).
Azt is megtanultam a saját káromon, hogy a biogazdálkodáshoz partnerek is kellenek, ha körülöttem mindenki elhanyagolja a növényeit, a kertjét, akkor én a fejem tetejére állhatok, akkor sem tudok biogazdálkodni. Szóval permetezni kell. A permetezés jó dolog, mert megvédi a növényeket a kártevőktől és a kórokozóktól, de csak akkor jó dolog, ha a technológiát pontosan betartjuk. Olyan ez, mint a gyógyszer, csak akkor érjük el a kívánt hatást, ha kúraszerűen és rendszeresen szedjük. Ebben segít a naplózás (a profik is így csinálják). Tehát ebben az évben nem volt tafrinás az őszibarack és a paradicsomvész sem ütötte fel a fejét. A krumplibogár-kérdésen még dolgoznom kell.
A másik nagy kihívás a betakarított termés konzerválása volt. A mélyhűtő-kapacitás véges, így próbáltam minél több dolgot üvegben tartósítani. Azt hiszem 90-ig számoltam az üvegeket, de még nincs vége, most kunyiztam még Anyukámtól néhányat, mert a sütőtökök egy részét is megpróbálom így tartósítani.
A túltermelés kreativitásra sarkallt és így néhány olyan dolgot is készítettem, amit eddig még soha nem próbáltam: narancsos sütőtöklekvár, zöldparadicsomlekvár, birs-Othello és Othello-lekvár.
Mivel ennyi rengeteg lekvárom lett, elgondolkodtam, mi is legyen vele. Eszembe jutott, hogy az amerikaiak kedvenc szendvicse a mogyoróvajas-lekváros. Hát nem tudom, a mogyoróvaj milyen, és eddig még sajnáltam ezervalamennyi forintot kiadni azért, hogy megtudjam, de a vaj is tökéletes hozzá. Sok reggel ezt eszem, nagyon megszerettem.
A zöldségeknél is bepróbálkoztam: házi vegeta, Kápiakrém, petrezselyempesto és aszalt petrezselyem-gyökér.
Ez az első év, hogy aszaltam is a termésből. Kár, hogy ez csak a nyár végén jutott eszembe, sok gyümölcsöt is aszalhattam volna, akkor nem lett volna ennyi lekvár.
Minden újítást finomnak találtam, de a petrezselyempesto különösen belopta magát a gyomromba. Megkenem vele a mélyhűtőből kivett kenyeret, sajtot szeletelek rá, arra pedig jöhet az aszalt paradicsom. Ízorgia, már csak ez a kicsike maradt, mire eszembe jutott, hogy fotózni is kéne (nem mintha ebből nagyon ki lehetne venni, mit is ábrázol).
Többfajta sütőtök-kísérletem is volt, például a nagydobosi sütőtökpite. Ez finom, de a sütőtök szinte csak állagjavító benne, mert az íze nem érzik rajta, elnyomja a hagyma meg a sajt. Ezért kár ennyit bajlódni vele.
A sonkás sárgadinnye mintájára néhány kocka sütőtököt betekertem baconbe:
Fél óra múlva nyami:
Ennyi evés után már csak ez marad: kész dőzsölés.
