BUÉK

Szabadságon

vagyok, amit szeretnék hasznosan eltölteni (bár nem tudom, a pénzszórás is ebbe a kategóriába tartozik-e), mindenesetre megrendeltem a putri karácsonyi ajándékát, a fürdőszobaszekrényeket. Ahhoz képest, hogy már mióta keresem a megfelelő megoldást, nem vagyok biztos benne, hogy meg is találtam. Viszont jó drága volt, de hát a putrinak mindent. Végül is cseresznye szint választottam, amilyen a válaszfal kerete is. Olyan lesz amilyen, oszt kész.

A kocsonya meg ilyen lett: finom, csak a sovány húsokat tettem bele, mert én így szeretem, a füstölt csülök ment a bablevesbe.

Befejeztem a fűszerpaprika feldolgozását is, a fél literes doboz majdnem tele lett. Tettem bele babérlevelet, állítólag segít távol tartani a molyokat. Már teszteltem, ez ment a bableves rántásába. Szerintem jó és az sem zavaró, hogy nem sikerült teljesen finomra őrölni. Kerestem a neten paprikaőrlőt, de nemigen találtam, csak ipari méretűt. Így aztán először a robotgépben felaprítottam, majd a kávédarálóban őröltem. Ami érdekes, hogy a paprikák egy része még teljesen nedves volt (belül meg penészes). A kiszáradtak között is volt jócskán penészes, úgyhogy elég nagy veszteséggel sikerült ez a betakarítás. Arról nem is beszélve, hogy a paprikák legalább egynegyede meg sem pirosodott, úgyhogy azok csak a komposztot fogják gazdagítani. Majd jövőre kiderül, hogy az időjárás nem volt-e kedvező, vagy ezen az éghajlaton ennyit lehet elérni. Addig meg ez is megy a bosszúságlistára. Bár az is igaz, hogy saját részre ez a mennyiség is bőven elég lesz.

A bablevesbe a saját termelésű és aszalású gyökeremet tettem próbaképpen. Az üvegben finom illata volt, de főzés után is jó íze lett, az állagán sem vehető észre, hogy aszaltból van. Ezt jövőre is fogok csinálni, már ha kikel egyáltalán. Most pedig megyek Citromisut csinálni.

Boldog Karácsonyt

kívánok minden kedves ismerősnek és ismeretlennek, aki blogomat olvassa, innen, a behavazott putriból.

Életem első

kocsonyáját főzöm éppen. Még nem pontosan tudom, milyen végeredménnyel. Anyukám szerint ezt el sem lehet rontani, hahaha, na majd én megmutatom. A mi családunkban sohasem volt szokás füstölt húsból készíteni és most, amikor a neten keresgéltem, meglepődtem, hogy mennyien készítik így. Na én is egy ilyen recepttel próbálkozom.

Mivel ez egész napos tevékenység, közben újabb okokat kerestem - és találtam - a kárpálódás folytatására. Most meg a fűszerpaprika bosszantott fel. Tele van velük aggatva a galéria korlátja és egy ideje látom, hogy néhány cső világosodik. 

Egy idő után gyanút fogtam, hogy ez talán nem csak pigmentációs probléma és a dolgok mélyére néztem. Hát nem örültem annak, amit láttam:

Ez ugyanis nemes egyszerűséggel penész. Úgyhogy kiválogattam, minden gyanús csőbe belenéztem és próbaképpen a régi Kedvenc kávédarálón őröltem is egy kis házi paprikát. Az illata fantasztikus, csak sajna ilyen házilagos módszerrel nem lesz olyan finom őrlemény, mint a bolti.

Őrlés után átszitáltam és a szűrőben elég sok nagyobb szemű őrlemény maradt. Majd mindkettőt kipróbálom, milyen lesz főzés közben. Az a tervem ugyanis, hogy a kocsonyában fővő lábakból a végén körömpörkölt lesz. És mivel két részletben terveztem megfőzni a kocsonyát (biztonsági megfontolásból, hátha tényleg nem sikerül) ezért kétszer keletkezik főtt disznóláb, így mindkét paprikaőrleményt ki tudom próbálni. Mivel csak január 7-én megyek ismét dolgozni, valószinűleg lesz még pár ötletem, mit kéne kipróbálni.

Kárpálódok

az újabb veszteségek miatt. Az, hogy minden nagy üveg uborkát ki kellett dobni, nem ért váratlanul, mert azokba a túlméretes darabokat tettem, melyek valószinüleg már nem voltak alkalmasak téli tartósításra (csak hát sajnáltam volna kidobni). Most azonban az épnek látszó kisebb üvegesek közül is ki kellett dobni kettőt (egyelőre), mert íztelen és éretlen volt. Gyanítom, hogy ez a rajnai fürtös fajta nem egészen jó téli eltevésre. Érdekes volt, hogy a nagyobb uborkák felpuffadtak, de a közepük teljesen száraz volt és aszott. Amikor belenyomtam a kést, szinte kifújta a levegőt.

Aztán az olajba eltett szárított paradicsom kezdett puffadozni és kinyomni az olajat. Olyan volt, mintha az olajban megpenészedett volna (ami kicsit valószinűtlen). Ezeket a parikat nem szárítottam csörgősre, mert úgy tudtam, ha olajba tesszük, akkor nem kell. Kellett volna. Mérgében végigpisilte a tapétás falat:

Az olajba eltett egész paradicsomok sem jártak jobban, először felpuffadtak, majd kirepedtek. Azokat is mind ki kellett dobni. Egyetlen paradicsom maradt épen, azt betettem a hűtőbe, másnapra egy löttyedt halom maradt belőle, mintha távozott volna belőle a lé (alatta azonban nem volt semmi).

Valószinüleg melegük is van az üvegeknek a konyhában (bár ott szerintem nemigen van több 17-18 foknál) és kezdenek forrongani. Már háromszor kellett a terítőt kimosni alóluk. Most kilakoltattam őket a polcról a járólapra, onnan könnyebben feltörlöm, ami kifolyt.

Na és persze már három dísztök is jobblétre szenderült.

Bánatomban füvezek: teakeveréket készítek a kerti gyógynövényekből. Jó a téli hobbyk mellé egy kis nyárias hangulat.

Vízügyek

Látszik, hogy uborkaszezon van Putrifalván, már jó régen nem írtam semmit, pedig a vízügyek még nincsenek  megnyugtatóan rendezve. Tehát a probléma még mindig ez:

Ha sok víz jön le a tetőről, akkor megtelik a hordó is, összegyűlik a víz a lépcső mellett és hordja le a földet a lejtős kertszakaszon. Már egész árkot vájt ki a víz.

Most megpróbáltam a vizet átvezetni a lépcső felett, de ez csak akkor működik, ha nem vagyok ott, különben balesetveszélyes.

Ennek az a veszélye, hogy ha heves az esőzés, túl sok folyik a hordóba és a probléma megmarad.

Pedig egy csinos kis vájatot is ástam, így a víz az árokba kerülne, onnan pedig belefolyna a patakba. Ez a megoldás több sebből is vérzik. Nemcsak a hordóba folyás, hanem ha itt hirtelen sok víz jön le a tetőről, akkor az árokpartot mossa el.

Még az az elvetemült ötletem támadt, hogy a lépcső bal oldalán lévő Norton kút előtt van egy kibetonozott csatorna, mely a kútból kifolyó vizet hivatott az árokba vezetni. Ez a beton ejtő egy beásott csövön keresztül jut az árokba és az árok ott ki van betonozva, tehát nem mosná el a lezúduló víz. Egyetlen probléma, hogy a csatornát a lépcső felett át kéne vezetni és nem tudom, az mennyire lenne stabil megoldás. Persze a csatornát lehetne rögzíteni az ott lévő csőhöz is, ami a támfalba be van betonozva, tehát elég szilárdan tartaná.

A ház elején nincs ilyen probléma mert mindkét ejtőcsatorna beásott csövön keresztül vezeti a vizet az árokba. Nna ezen még elfilózgatok tavaszig.

Gasztroblog leszek

ha ezt így folytatom. De hát télen nincs putrizás, meg kertelés, tehát marad a javak felélése. Miután ezen a héten már négyszer mostam, mire végére értem a putriból felhozott szennyeseknek, ezért úgy gondoltam, egy kis kényeztetést igazán megérdemlek. Mivel még mindig szűk keresztmetszet van a mélyhűtőben, ezért a kenyérsütést is ütemezni kell, különben nem fér bele. A hét végére tervezem a műveletet, ezért ma elkezdtem kovászt gyártani. De ha már gyártok, főztem több szem krumplit, egyrészt, mert kezd a lakásban lévő adag csírázni, másrészt pedig újabb gasztronómiai kísérletet szerettem volna végrehajtani vele. Mivel nagyon ízlik a petrezselyempesto-napon szárított paradicsom kombó, így ma újabb összetételben próbáltam ki.

Először a főtt krumplikat felkarikáztam a mikro sütőtáljában és megkentem a pestoval:

Ezután tettem rá szárított paradicsomot:

Majd megkoronáztam egy kis maradék, kókadozó baconnal, majd be a mikróba:

Pár perc múlva ilyen lett. Nos talán a látvány nem tökéletes, na de az íze..... mennyei.

Hmmm.... holnap mit is csináljak?

Zárszámadás

Ezzel befejezettnek tekintem a 2012-es gazdasági évet, most már csak hátradőlök és élvezem a betakarított termést. A továbblépésnek azonban elengedhetetlen feltétele, hogy az ember visszatekintsen és levonja a tanulságokat. Hogy milyen is volt a 2012-es év? Olyan vegyes. Volt benne jó is, rossz is, bár ezek csak emberi terminológiák, a természetnek megvan a maga rendje, a jin-jang, avagy a hegy napos és árnyékos oldala, egymás nélkül nem léteznek.

Szárazság volt, ezt nem minden növény türte jól és csenevész maradt, viszont a kártevők sem bírták, így kevesebb atomtámadással sikerült megvédeni a termést és a gyomok sem tudtak kedvük szerint burjánzani. (Bár Anyukám szerint a gyom a föld édesgyermeke, nem pedig az, amit én beledugdosok.) Persze próbáltam a szárazság ellen kűzdeni, locsoltam, de az nem ugyanaz, mint az eső.

Ami áldozatul esett a szeszélyes időjárásnak: a korai cseresznye, a késői alma, a sárgabarack, a málna, az eper, a szeder, a ribizli és nagy bánatomra a homoktövis.

Ezzel szemben gyönyörű szilvát, nyári almát, késői cseresznyét, rengeteg Othello-t és tökéletes méretű és zamatú őszibarackot szüreteltem. (A szomszéd néni birsalmatermése is kielégítő volt.)

A zöldségek közül a kabakosok jól teljesítettek, ezeknek szinte mindegy, mindig jó termés van: sütőtök, spárgatök, uborka (kivéve a dísztök, az az idén silány lett). Először termett petrezselyemgyökerem, a korábbi években sosem maradt meg. Gyönyörű paradicsomom volt, rengeteg és most a paradicsomvésztől is sikerült megvédenem. A paprika ezzel szemben - kivéve a véletlenül vásárolt fűszerpaprikát és Kápiát - csapnivaló volt. Hatalmas, gyönyörű hagymákat neveltem, a kruplitermés is jónak mondható volt, a répa, cékla, karalábé, zöld- és futóbab közepes átlagot hozott, a zöldborsó még ennél is gyengébb volt, de ebben az évben legalább 2 főzetnyi lejött róla, a korábbi években mindig elpusztult. A korai zöldségek mint a többféle retek és saláta teljesen tönkrementek 1-2 evésre valót tudtam róluk szedni, a karfiol ki sem kelt, a káposztafélék pedig - ha felnőttek és nem haltak el palántaként - megrohadtak a földön. Rengeteg kukoricát vetettem, egy cső nem sok, annyit nem tudtam róla leenni. Biomassza lesz belőle.

Kicsit zavarban vagyok, hogy a fokhagymát hová soroljam, mert tavaly tavasszal vetettem korainak, aztán csak kis csenevész fejeket találtam, így a nagy részét a földben hagytam, ami az idén kihajtott. Nem mondom, hogy fokhagymakirálynő lennék a terméssel, elég kis fejek lettek, de nagyon finom és zamatos. Néhányat el is duggattam, hátha.... Állítólag a jó fokhagyma az őszi ültetésből lesz.

Legnagyobb örömöm azonban a sárgadinnyében volt. Hatalmas, mézédes dinnyuszokat szüretelem, sokat. A tavalyi sikertelen próbálkozás után nem gondoltam volna, hogy ez lesz a végeredmény.

Mivel nem vagyok tőzsgyökeres parasztlányka, ezért próbálok kupálódni ezen a téren. Például könyvből metszek. 3 könyvből. Ennek csak az a hátránya, hogy ahány könyv, annyiféle tanács, mikor kell az őszibarackot metszeni. Az egyik szerint augusztusban, amikor letermett, a másik szerint közvetlenül virágzás előtt, a harmadik szerint januárban egy szép fagymentes napon. Az idén szinte virágzás előtt jutottam hozzá, rengeteg termése lett és gyönyörű (igaz, a zöld barackokat alaposan kiritkítottam).

Azt is megtanultam a saját káromon, hogy a biogazdálkodáshoz partnerek is kellenek, ha körülöttem mindenki elhanyagolja a növényeit, a kertjét, akkor én a fejem tetejére állhatok, akkor sem tudok biogazdálkodni. Szóval permetezni kell. A permetezés jó dolog, mert megvédi a növényeket a kártevőktől és a kórokozóktól, de csak akkor jó dolog, ha a technológiát pontosan betartjuk. Olyan ez, mint a gyógyszer, csak akkor érjük el a kívánt hatást, ha kúraszerűen és rendszeresen szedjük. Ebben segít a naplózás (a profik is így csinálják). Tehát ebben az évben nem volt tafrinás az őszibarack és a paradicsomvész sem ütötte fel a fejét. A krumplibogár-kérdésen még dolgoznom kell.

A másik nagy kihívás a betakarított termés konzerválása volt. A mélyhűtő-kapacitás véges, így próbáltam minél több dolgot üvegben tartósítani. Azt hiszem 90-ig számoltam az üvegeket, de még nincs vége, most kunyiztam még Anyukámtól néhányat, mert a sütőtökök egy részét is megpróbálom így tartósítani.

A túltermelés kreativitásra sarkallt és így néhány olyan dolgot is készítettem, amit eddig még soha nem próbáltam: narancsos sütőtöklekvár, zöldparadicsomlekvár, birs-Othello és Othello-lekvár.

Mivel ennyi rengeteg lekvárom lett, elgondolkodtam, mi is legyen vele. Eszembe jutott, hogy az amerikaiak kedvenc szendvicse a mogyoróvajas-lekváros. Hát nem tudom, a mogyoróvaj milyen, és eddig még sajnáltam ezervalamennyi forintot kiadni azért, hogy megtudjam, de a vaj is tökéletes hozzá. Sok reggel ezt eszem, nagyon megszerettem.

A zöldségeknél is bepróbálkoztam: házi vegeta, Kápiakrém, petrezselyempesto és aszalt petrezselyem-gyökér.

Ez az első év, hogy aszaltam is a termésből. Kár, hogy ez csak a nyár végén jutott eszembe, sok gyümölcsöt is aszalhattam volna, akkor nem lett volna ennyi lekvár.

Minden újítást finomnak találtam, de a petrezselyempesto különösen belopta magát a gyomromba. Megkenem vele a mélyhűtőből kivett kenyeret, sajtot szeletelek rá, arra pedig jöhet az aszalt paradicsom. Ízorgia, már csak ez a kicsike maradt, mire eszembe jutott, hogy fotózni is kéne (nem mintha ebből nagyon ki lehetne venni, mit is ábrázol).

Többfajta sütőtök-kísérletem is volt, például a nagydobosi sütőtökpite. Ez finom, de a sütőtök szinte csak állagjavító benne, mert az íze nem érzik rajta, elnyomja a hagyma meg a sajt. Ezért kár ennyit bajlódni vele.

A sonkás sárgadinnye mintájára néhány kocka sütőtököt betekertem baconbe:

Fél óra múlva nyami:

Ennyi evés után már csak ez marad: kész dőzsölés.

Tájkép csata után

Hát ez is megvolt, az utolsó putritúra ebben az évben. Az egész nyáron gyűjtögetett és befőzött javak utolsó turnusát is felszállítottam. Hát nem mondom, picinyke lakásom minden pontján élelmiszerkupacok találhatók. A spájzpolc ilyen:

A hagyma ideiglenesen a két ablak közé van felakasztva.

Az ablakpárkányon a két ablak között pedig krumpli állomásozik, melyet egy sütőtök őríz.

A szoba többi része sem néz ki jobban, ezeket azért majd idővel elpakolom, csak még száradniuk kell.

A tökeimnek pedig már csak a szekrény tetején jutott hely. Kíváncsi vagyok, idén mi lesz, mert eddig még minden évben az összes bepenészedett. Nem tudom, mit kéne velük csinálni, ott száraz és meleg van.

Hát így éldegélek mostanság. A gazdasági év tanulságairól majd egy újabb bejegyzésben írok.

Utolsó

látogatást tettem a putriban ebben az évben. Ez a néhány nap jószerivel kármentéssel telt, főleg azért, mert egész csütörtökön esett az eső. Ezek után már csak utászcsizmában lehetett iszappakolást venni a kertben. Így aztán az esőnapon befőztem a zöldparadicsomokat és a sütőtök egy részét. A sütőtöklekvár naranccsal készült és egy csipet gyömbérrel. Nagyon finom lett. A zöldparadicsomlekváron igen meglepődtem, mert nagyon érdekes íze lett, semmihez nem tudnám hasonlítani, talán nagyon távolról a kivihez (de lehet, hogy csak a szine miatt asszociáltam erre). Szóval egy esős nap után itt lapultak kincseim:

Ami az üvegekből kimaradt:

 

A kertre sok szót nem érdemes pazarolni, mert már nincs semmi benne:

Látszik, hogy még leveleket sem nagyon lehetett összeseperni, mert szinte minden zöld, alig hullott le néhány.

Ezt a kis árkot pedig a csatornából ide vezetett esővíz vájta ki, ezért próbálok más megoldást találni az elvezetésére. Már fölül látszik egy ideiglenes megoldás.

Készítettem egy komposztgödröt is, mert arra már nincs esély, hogy ezek a zöldek kiszáradjanak és eltüzelhessem. Remélem, így majd egy év múlva hasznosíthatom a kert trágyázásához.

Szomszéd néni szólt, hogy a kardvirág gumókat ne hagyjam a földben télire. Nekem még sosem volt kardvirágom, de most belecsaptam a lecsóba, 50 db-ot vettem, nagyon szépek voltak. Tehát utászcsizma fel, ásóvilla a kézbe és hajrá. Kiástam, letakarítottam, mert tele volt mindegyik fej apró fiókhagymával és egy hét szárítás után vastag papírrétegbe bugyoláltam és egy papírdobozba tettem, remélem, nem fagy el. Mivel pincém nincs, így a nyári konyhában hagytam.

Téliesítettem a putrit, leeresztettem a bojlerből a vizet, jól bebugyoláltam a vízórát, egy kis dobozt kibéleltem papírral és nylonnal majd rászorítottam az órára. Súlyos hidegeket jósolnak erre a télre, remélem, ez megvédi. Aztán kirámoltam a hűtőszekrényt és azt is kikapcsoltam. Elzártam a vizet, a gázt és az áramot. Sót szórtam a lefolyókba és a wc-be, aminek a tartályát előzőleg szintén leengedtem. De nagyon rossz érzés volt búcsút inteni putrikámnak, mert most legalább négy és fél hónapig nem fogom látni.

Utolsó bevetésre készülődve

Hát igen, eljött az idő, ebben az évben utoljára megyek Putrifalvára. Pakolok, készülődök, írom össze, hogy mit kell vinnem-hoznom, hogy semmi ne maradjon le. Ott van még egy csomó savanyúság, befőtt és lekvár is, bár a múlt hosszú hétvégén rengeteg mindent felszállítottam. (Már Nünüke, a kisautóm is unta a dolgot, mert a hazafelé vezető úton elkezdett leállni és rángatózni. Még jó, hogy Anyukám házától pár száz méterre történt, így addig elvánszorogtam. Ott aztán mindent kipakoltam belőle  - ami nem volt kevés - és felhívtam a szerelőt. Nemzeti ünnep ide, nemzeti ünnep oda, felvette. Szerencsére néhány sarokkal arrébb van a szerelőműhely, sikerült odáig elgurulnom saját lábon, de aznap este busszal kellett hazamennem, hátrahagyva mindent Anyukámnál.) 

A legnagyobb gondot az okozza, hogy a két hűtőszekrény mélyhűtőjének tartalmát egybe kell összezsúfolnom. Mission impossible, de már kigondoltam egy megoldást, ami segíthet a probléma orvoslásában. Persze ez újabb befőzést és üvegeket igényel. A múlt héten már az összes félig kiürült olivabogyós és savanyúságos üveget is ki kellett műanyag dobozokba pakolnom, mert még mindig tudtam egy vödör hullás birsalmát felszedni és nem tudtam a kísértésnek ellenállni, hogy befőzzem lekvárnak. Mivel imádom. Így aztán szégyenszemre kellett vennem egy fél tucat kis üveget, mert még kármentős terveim vannak a zöld paradicsommal és az éretlen sütőtökkel kapcsolatban.

Neten gyűjtöttem zöld paradicsom és narancsos sütőtöklekvár recepteket, s mivel a kert már teljesen ki van takarítva, ott sok teendőm nem lesz, így ezekkel fogok pepecselni. Kipróbálom a baconba tekert sütőtököt és a nagydobosi sütőtökpitét is. Ez utóbbit már a múlt héten ki akartam próbálni, de nem néztem meg előtte a receptet és néhány olyan dolog is kellett hozzá, ami éppen nem volt kéznél, boltba pedig lusta voltam elmenni.

Lenyírtam a gyógynövény-bokrokat is és közben szedtem néhány csokrot télire.

Csak a patakkal vagyok mindig elégedetlen. Elmocsarasodik és büdi is.

Amikor a múlt héten lementem, ez a kép tárult elém. Rengeteg eső volt, teljesen felázott a föld, még az 5. nap végén is a kert alja sáros volt, hiába a felhőtlen napsütés és a huszon fok, alig száradt valamit. A látszat ellenére ez nem gyom, hanem kapor. Volt egy kis kaporerdőm, amit kiszedtem és itt száradt a földön, amíg el nem égettem, most aztán a környékén mindenhol dúsan nő a kapor.

Van még egy megoldandó probléma, mégpedig ez itt. Az ejtőcsatorna a kertbe vezeti a vizet, illetve ami túlfolyik, az a hordóba megy. Csakhogy nagy esőzéskor megtelik a hordó és gyűlik a víz a betonlábazatnál, a sok víz pedig egész árkot vájt már a kert felé és lehordja a lejtőn a termőföldet (sajnos a ház mögött ez a kis dombocska részben sittből áll, amit képtelenség lenne kiásni, így nem akarom, hogy lehordja róla a víz a földet). Most csináltam egy átmeneti megoldást, hogy  a lépcsőn keresztbe az árok felé vezettem a vizet, de véglegesnek nem jó, mert így a csatorna a lépcsőn van és az balesetveszélyes. Már kezd testet ölteni egy ötlet a fejemben, remélem, járható út lesz.

Szóval ez a terv, meglátjuk, mi valósul meg belőle. Némi fáskamra-rendezés is vár rám, ott valahogy mindig olyan rendetlenség lesz - magától.

Kenyérsütés

Mivel mostanában szünetel a putribajárás, bár a jövő héten 1 nap szabival meghosszabbítom a hét végét és megyek, így most itthon kerestem hétvégi elfoglaltságot. Sokszor próbálkoztam már kovászos kenyérrel, de eddig mindig tettem bele élesztőt is, nem bíztam csak a kovászra a dolgot. Egy hete elkezdtem a kovász készítését és etetését. Tavasszal sokáig volt kovászom, aztán a nagy nyári hőségben elhalálozott (bár lehet, nem ez volt az oka), aztán többször is nekifogtam, de valahogy sosem indult be. Most ez rendben volt, maradt a múlt hétről egy kis öregtésztám is, így reméltem, hogy valami elfogadhatót sikerül ezekből alkotnom. Alaposan kitanulmányoztam néhány ezzel foglalkozó gasztroblogot és péntek este bekevertem a kovászt kis liszttel és vízzel. Másnap reggelre megfelelő állaga lett, ment a kenyérsütő gépbe dagasztásra. Kicsit tartottam tőle, hogy élesztő nélkül mit fog csinálni. Igaz, egy picike élesztő mégiscsak volt benne, mert az öregtésztában volt egy csipetnyi. De egész hamar feljött a kelesztőtálban, talán másfél óra alatt, pedig a kovászos kenyérnek akár 4-5 óra is lehet a kelesztési ideje.

Már ahogy hozzányúltam, éreztem, hogy nagyon jó az állaga. Szépen átgyúrtam és sütőzacskóba tettem a második kelesztéshez.

Itt sem töltött sok időt, szerintem nem egészen egy óra alatt szépen megkelt ilyenre. Begyújtottam a sütőt, aztán 20 perc múlva jó nagy meglepetés ért. Le kellett vágnom róla a fóliát, mert annyira felfújta magát, hogy teljesen kitöltötte a sütőzacskót. Szegényke a gyors beavatkozás ellenére is eldeformálódott.

De fantasztikusan finom, ropogós héja lett, ami a kihülés után is megmaradt (az élesztős kenyér addigra gyakran elveszíti a ropogósságát - még nem jöttem rá, miért). A bélzetére sem lehet panaszom, nagyon finom, nem ártott meg neki a zacskóban nyomorgás, viszont a külleme kissé bolondgombára hajaz, de így legalább lesz hová fejlődni a későbbi próbálkozások során. Azért legközelebb kisebb adagot csinálok, mert a szeletelőből is kilógott, alig bírtam a középső duci részét átnyomni rajta. Most a mélyhűtőben üldögél felhasználásig.

Úgy ennék valamit....

leginkább sütit. Ilyenkor aztán számbaveszem a rendelkezésre álló alapanyagokat. Dió mindig van. Amikor a putriban már elfáradok, akkor sem lógatom a lábam a semmibe bámulva, hanem például diót török, serpenyőben megpörkölöm és hosszú szöszmötöléssel lekapargatom róla a hártyát. Ez jó pihenésnek és kertben üldögélésnek, a dió pedig klasszisokkal jobb így, darálva is sokkal krémesebb állaga van. Liszt, vaj, tojás mindig van, így tehát készült egy omlós tészta, amit Rachel Allentől lestem el, nem mintha különleges lenne, de ez a mennyiség pont elég a 12 lyukas muffinformába.

125 g liszt

75 g vaj

25 g cukor

csipet só

1 tojás

A hideg vajat belereszelem a cukros, sós lisztbe, elmorzsolgatom, beleütöm a tojást, villával összekevergetem, kiborítom fóliára, kettőt-hármat nyomok-fordítok rajta és kész. Kicsit üldögél a hűtőben, 12 részre osztom és egyenként kinyújtom a folpack között.

A töltelékre sok lehetőség van, kedvencem a túrós, de jó pudinggal, abban gyümölcsdarabokkal, vagy mint most, az üvegekből kimaradt lekvárral. Kevés birsalma volt és ahová nem jutott, ott szőlőlekvárral pótoltam. A tetejére dió került és megszórtam csipetnyi ragadós nádcukorral.

20 perc múlva így nézett ki:

A birses melegen is jó volt, a szőlőst meg kellett várni, míg kihül és kissé megszilárdul, különben még a könyökömön is lekvár folyt volna. Hát ez is a maradékhasznosítás egy formája:-)