2015. május 6., szerda

A munka ünnepe

nem éppen terveimnek megfelelően alakult. Na persze nem arra gondolok, hogy amint reggel 7-kor megérkeztem, rögtön neki kellett feküdnöm, mert különben állva elaludtam volna. Hanem már megint a kaporszakállúval gyűlt meg a bajom. A föld ki volt száradva, mint a tapló, azonnal beindítottam a szivattyút és mindent alaposan megöntöztem, persze nem slaggal, hanem először feltöltöttem a 200 l-es hordót, majd szépen kannával, óvatosan. Aztán eldugdostam a hagymát, elvetettem még egy adag zöldborsót, tököt és cukkinit. Aztán csúnya szavakkal illettem a tafrinát, ami teljesen ellepte az összes őszibarackfámat. Kénytelen voltam permetezni.





Mivel a szomszédaimat megint felverte a gyom, az ő és a gyomok felmenőit is felemlegettem és az árok szélét és a kerítés tövét legyomirtóztam. Mire ezzel végeztem, délután 4 óra lett és elkezdett esni az eső. Ez eltartott másnap délig. Tehát kerti munka szünetel, igaz, a fáskamrát némileg rendbe raktam, mert már gyalázat volt, ahogy kinézett. Szombaton aztán ebéd után kimerészkedtem. Nagyon csendes, csepergős eső volt, de szépen átnedvesítette a földet anélkül, hogy sár lett volna. Nagyon jó érzés volt beletúrni, amikor a paradicsom és sárgadinnye palántákat ültettem. Örömöm nem tartott sokáig, mert ekkor jött egy jó nagy zuhé és most már sár is lett. Persze én ebbe is kimerészkedtem, mert hát tv előtt dögleni és sznúker vb-t nézni itthon is lehetett volna. És a sárban csak egyszer estem seggre. Na persze ettől is úgy néztem ki, mint egy varacskos disznó.

Index topikból szerzett ötlettől vezérelve vettem néhány ültetőkarót, amely belül üreges, ezeket vertem le a paradicsomok mellé. Később ezekbe fogom a vizet tölteni, így a paradicsomok levele nem lesz vizes. Majd meglátjuk, hogy válik be.



Egy életem, egy halálom, a sárgadinnyéket is kiültettem, mert már eléggé megnyúltak. Ha fagy lesz, akkor az idén sem eszem saját sárgadinnyét.



Az első vetés borsó már elég szép, jó sűrű, már csak a támaszt kéne befejezni.




Az eper is szép, bár úgy látom, a tövek többsége már elvénült, jó lenne azt is újratelepíteni, de hát erre már tényleg nem jutott idő.



Kiültettem a kardvirágok gumóit is és Zalán is a helyére került. Vetettem még kétféle sütőtököt és néhány fészek csemege kukoricát is. S igen, neki is jutott feladat:



A szilvafa kivágásáig természetesen most sem jutottam el. Meg füvet is kellett volna nyírni, de arra sem volt már idő, merthogy anyák napja volt és menni kellett köszöntgetni. Mivel csak pünkösdre tervezem a következő túrát, lehet, hogy még egy nap szabit is ki kell vennem. Addigra biztosan nyakig ér majd a fű és a gyom is. Akkor szeretném kiültetni a többi palántát is, de ezek még mindig olyan kis ványadtak, hogy nem tudom, mi lesz a dologból. Na mindegy, ma hoztam virágföldet, aztán a hét végén majd átültetem őket nagyobb edényekbe és elvetem a késői káposzták és karfiol magjait. Azt hiszem, még némi bazsalikom mag is van itthon, azt is elintézem. Tervek, tervek, csak győzzem megvalósítani...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése