2015. november 9., hétfő

Utolsó előtti

hétvégémet töltöttem a tervek szerint a putriban. Sajnos a szétcincált tető miatt mennem kell, most sikerült egy közeli szakembert találni, aki a hét végén hajlandó eljönni és megszakérteni a károkat. Találtam egy céget is, amelyik befújható, megkeményedő szigetelést készít, csak sajnos ez a hőmérséklet már nem megfelelő a technológia számára. Na majd jövőre, mert valószínüleg a mostani szigetelésnek végképp annyi. A nyestcsapda le volt csapódva, de üres volt. Még mindig értetlenül állok a pusztítás előtt, mert most fedeztem fel, hogy az egyik oszlopfőből még egy téglát is kilökött a dög. Pedig az egy ilyen kis állatnak elképzelhetetlennek tűnik. A két hete betömködött lyukak is mind ki vannak kaparva, korábbi években ezek legalább 1 évig bírták. Lehet, hogy egy rozsomák lakik a padláson?

Azért dolgoztam is, kitakarítottam a kertet, megtömködtem a komposztálót. Sajnos a kint lévő tökök nagy része megfagyott, úgyhogy részben a komposztra, részben a felszántott földre aprítottam, majd a madarak elhordanak amennyit akarnak. Azért a sütőtökből hoztam fel valamennyit, most sütöttem meg egy adagot, nem veszi fel a versenyt a kanadaival, de azért ehető. A maradékot majd megcsinálom krémlevesnek.




Két hete kiástam a kardvirágokat is és kiterítettem száradni az emésztő betonozott fedelére. Még jó, hogy megpiszkáltam a ráhullott leveleket és így megtaláltam őket, különben jól elfagytak volna - vagy nem, mert megint nem lesz tél. Az új telepítésű epreket is megkapáltam.

Felszedtem az összes kelkáposztát és csináltam főzeléket, valamint frankfurti levest. Mindegyikbe tettem a saját készítésű vegetából, finom lett. Terveztem rakott kel készítését is, be is vásároltam hozzá, de az előző ételek megkóstolása után úgy döntöttem, nem főzöm meg, mert nemigen van kelkáposzta íze, csak amolyan zöldízű. Az egyetlen fej káposzta ment a komposztba, mert nem lett keményfejű. Felszedtem az összes sörretket is, kevés nőtt meg igazán nagyra, kissé rágottak is, de elég szép mennyiség lett, meg szoktam pucolni egy nagyobb adagot, leszeletelem, besózom és a reggeli szalámis kenyérhez finom. Változatosság a sok paradicsom mellett.


A kitisztított földterületeket felrotáltam keresztbe-hosszába.





Nagyon fárasztó volt, a végén olyan vörös volt a fejem, mint a cékla. Azóta furcsán emelkedek fel a székből, pár másodpercig ki sem tudok egyenesedni annyira nyilall. Aztán megyek tovább, ma is jót cipekedtem a raktárban, akkor már nem fájt. Úgy látszik, csak ülés után kellemetlen. A vállaimban izomláz van. Szóval lepusztult vénasszony vagyok.

Nagyjából mindent összepakoltam a putriban és hazahoztam, csak a mélyhűtőt nem tudtam kiüríteni, annyi minden maradt még benne, pl. répa és birsalma. Jut eszembe birsalma, Anyukám említette, hogy enne birsalmalevest, úgyhogy negyedszer is átkeltem a patakon és összeszedtem a lepotyogott gyümölcsöt. Még mindig volt egy csomó, egész jó állapotban.

A héten még kérek a szomszédtól valamennyi diólevelet és betakarom vele a málnát. Ha olyan lesz az idő, még összevagdosom a levágott ágakat és akkor tényleg rendesen fog kinézni a porta.


4 megjegyzés:

  1. Lepusztult vénasszony? Megnézném, hogy a mai fiatalok közül hányan tudnák végigcsinálni ugyanezt! Mindig csodálom, hogy mi mindenre vagy képes!

    VálaszTörlés
  2. Hát valószínűleg azért pusztultam le, mert annyi mindent csináltam. Lehet, hogy a stressz is pusztít, mert amikor észrevettem este 11-kor, hogy csőrepedés van és 4 köbméter víz elfolyt, egyből nem tudtam felegyenesedni. Ehhez képest a tetves nyestek pusztítását már fel sem veszem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ójaj, csőrepedés! Arra még én is emlékszem, hajjaj! De nem mindegy, hol folyt el a víz: házon belül vagy kívül? Ha házon kívül, egyből nincs okod a stresszre: csak egy picit megemeli a vízszámlád.

      Törlés
    2. Igen, házon kívül, mert a kerti csap fagyzárója adta meg magát. Remélem, csak a vízszámlával lesz gondom, mert a csap a bejárat előtt van 1 m-re és 4 köbméter víz nem kevés egy vályogház alá. Szerencsére a telek a másik oldalra lejt, így remélem, a gravitáció megtette a magáét.

      Törlés