2017. március 23., csütörtök

Lemaradva

Lemaradva? Hát néhány dologban biztosan, főleg ha a palántanevelést nézzük. Itt tartok: pedig csak 1 héttel később vetettem, mint szoktam, tehát most március 16-án. Talán a paprikáknak már kissé késő, persze május végéig még van idejük, már ha egyáltalán kikelnek. Most a konvektoron fetrengenek.



A megszokott kis fényképezőgépem javíthatatlanul végezte a kukában, ezzel meg még küzdök. Na de lényeg a lényeg, megérkeztem a putriba, remélhetőleg egy hosszabb időszakra. A nagy hidegek ellenére láthatóan nem fagyott szét semmi, a házzal is nagyjából minden rendben van. Csak egy helyen ásták alá a hangyák, úgyhogy első tevékenységem a tömegmészárlás volt. "Örömmel" tapasztaltam, hogy a házat körbeszarták a nyestek. Gyorsan átnéztem a tetőt, és azt az egy lyukat, amit egy tuskóval ékeltem ki, valahogy kibontották, de kívülről befelé, mert a tuskónak nyoma veszett. Elképzelni nem tudom, hogyan sikerült annak a kis állatnak ezt véghezvinnie. Szóval azt is gyorsan betömtem, majd holnap még egyszer körbejárok, mert ma már ki vagyok mint a liba. Hiába na, elszoktam a nehéz testi munkától. Mivel hosszabb időre jöttem, sok mindent kellett hoznom, amit nemcsak be kellett csomagolni, hanem le is kellett cipelni az autóhoz. Jó 50 m-re az udvar végében lakom, az első emeleten, régi ház, szóval 9-szer kellett az utat megtenni, mire végeztem. Úgy néztem ki, mint egy ószeres, még az ajtók zsebében meg az ülések alatt is volt cucc. Na persze ehhez hozzájárult az a négy szék is, amit az utóbbi időben Vateráztam. Erről majd később bővebben, mert felújításra szorulnak.

A kert egyébként közepesen rossz állapotban van: gyom, ameddig a szem ellát.






Ez a húsz fok körüli meleg kissé becsapja az embert, mert Pesten már az orgona bontogatja leveleit, de itt Putrifalván a gyomokon kívül még alig éledezik valami. Pedig én már attól féltem, hogy virágban fogom találni őket, de egyelőre ez a helyzet:


Ez a nyári alma, még alig duzzad a rügye.


A szilva még itt sem tart, így most nem tudom, hogy él-e vagy hal. Elég beteges kis fa.



Ez a homoktövis, még csak a nőciken látszik valami kis rügyfakadás.


Ribizli, na ezen már van egy pici zöld.


Ez a málna, még ez sem nagyon mutat semmit.


Cseresznye, alig duzzad a rügy.


őszibarack, alatta a szőlő, aminek a támasztéka kettétört.


A sövény is teljesen kopár még.
Azért persze holnap kihasználom a jó időt és metszést rendezek, főleg az utána következő lemosó permetezés miatt. Vasárnaptól megint lehülés jön, szóval ezen szeretnék túlesni. A földmunkák még ráérnek, bár azt is lehetne csinálni. Ha nem lesz sok eső, akkor a jövő héten megcsinálom és elvetem a korai zöldségeket. Sár esetén meg a sulykot.

A tavaszi virágok is még csak most készülődnek, ha jól emlékszem, ez a nárcisz, mert virág nélkül sajnos még csak fel sem ismerem.


Szóval ennyi a rövidtávú terv, ha nem lehet a kertben dolgozni, majd folytatom az ablakok és a székek renoválását, azt lehet fedett helyen is csinálni.

4 megjegyzés:

  1. Már vártam az idei első bejelentkezést. :) Jó szezont kívánok, és sok bejegyzést, ötletet, és derűs, példát mutató életkedvet, munkakedvet! :)
    Üdvözlettel Ilona

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ilona! Köszönöm, nagyon derűs vagyok, csak épp mozogni alig birok, mert minden nap rotálás van műsoron, ami egy ilyen vén csontnak igencsak megterhelő:-)

      Törlés
  2. Kedves Putrinka! Na végre! Már azt hittem, nem is fogsz írni. Nagyon vártalak már.Az én paradicsom palántáim is ekkorák, mint a tiéd.Az udvaromban, ami a kert is viszont már zöldülnek egyesek, például a lila hagymák. Jó kertész évet kívánok és sok sok bejegyzés várok. Szeretettel üdvözöllek:Klári

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Klári, köszi, igyekszem:-) de nem ígérhetek semmit.

      Törlés