2017. március 30., csütörtök

Begyepesedve

Ez a hét a rotálásról szól. Nem megy könnyen, és nemcsak azért, mert a téli punnyadás után nehezen szokok vissza a paraszti létbe, három perc munka után már letottyanok a sámlira, olyan fáradt vagyok. Az első napon leléptem a létráról, de még lett volna egy fok. Jól megrándult a térdem. Tehát sántikálva rotálok. Mivel a föld jól be van perjével gyepesedve, ezért a rota csak ugrál rajta, jól megrángatva a vállaimat. 2-3 sor után már a tüdőm is fáj a sok rázkódástól. Szóval minden nap egy keveset, hogy még másnap is lábra tudjak állni. Ha ez megvan, ki kell gereblyézni a kirotált fűcsomókat, felszedni és elhordani. Közben a felszínre került sittdarabokat külön vödörbe gyűjtöm. 





Lassan a végére érek, még néhány helyen a gereblyézés van hátra, de már megkezdtem a vetést is, mert a fokhagymára és a retekre késő is van.


A salátákkal minden évben bajom van, mert vagy csimbókokban nőnek, aztán egymást túrják, vagy ki sem kelnek. S mivel ebben az időszakban ritkábban jártam le, mire odajutottam, már nem lehetett átültetni. Most befogtam a csatornát és három féle salátát vetettem bele. Majd ha kissé megnő (márha így lesz) majd kipalántázom és akkor folyamatosan lesz mire rájárni.


Eldugdostam a hagymát, fokhagymát, 3 féle retket és a zöldborsót is. Mivel rég nem volt eső, beüzemeltem a szivattyút és be is locsolgattam mindent.


Nem nagyon látszik, de a sor elején jobb oldalon vannak a kis fehér jelzőtáblák, hogy lássam hol vannak addig is, míg ki nem kelnek.

A korábbi években mindig probléma volt az uborkával, 3-4x kellett vetni ahhoz, hogy értékelhető termés legyen. Most úgy határoztam, hogy ezt is előnevelem és majd csak akkor ültetem ki, ha jól megerősödtek. A paradicsomok nagyrészt már kikeltek, a Cherrolát már ki is pikíroztam. Viszont a négyféle paprikából még egy szem sem kelt ki, pedig a konvektoron melegítem a hátsójukat.



A hét végéig szeretnék végezni a rotálás felgereblyézésével, meg az eperágyások felkapálásával. Oda nem mertem betolni a rotát, nehogy letaroljam. Azért ma délután már be kellett jönnöm, mert nagyon melegem volt, nem tudom, mi lesz nyáron? Még az orrom is leégett:-(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése