2017. december 7., csütörtök

Jó napom van

Persze ez is a hülyevénasszony-szindrómával kezdődött. Alapjában véve takarékos ember vagyok, nyilván ezért van két háztartásom, ha majd egyszer összeköltöztetem őket, lesz kacat elég. Szóval történt, hogy a putriban lévő turmixgép elhalálozott, barátnőmtől kaptam, aki egyszer sem használta, lehet, hogy évekig állt nála. Azért pár évig működött, nem gyakran, de használtam. Lassan mindene tönkrement, elrepedezett a tartály, szikrázott a kapcsoló, hangoskodott, majd végleg elhallgatott. Az ilyesmit javítani nem érdemes, de turmixgép kell és nem akartam a robotgépre egy újabb feltétet venni, mert akkor azt is cipelhetem ide-oda. Takarékos háziasszonyként elkezdtem használt gépeket nézegetni, már máskor is fogtam ki alig használt cuccokat, szóval érdemes. Már-már ki is választottam egy bolti, csomagolási hibás, garanciális terméket, amikor megakadt a szemem ezen:



A színét látva gyanús lett, gugliztam egyet, 2011-ben forgalmazták utoljára, de hát nemcsak turmixgép, hanem daráló is, ami szintén kell időnként és az ősrégi kis kávédarálóm nem mindig alkalmas a feladatra. Szóval meghánytam-vetettem magammal, aztán megvettem 2.500 Ft-ért, mondván, a bolondnak is megéri, hát még nekem. A képen is látható, hogy a daráló gombja kissé csálén áll. Hát el van törve. Így is lehet használni, mert működik és a turmixfej tetőjét is rá lehet tenni, mert csereszabatos. De mivel ez egy Hauser és a közelben van ilyen szerviz, próba-szerencse alapon elvittem.

A szervizbe lépve egy férfi éppen kijött volna, de udvariasan beengedett, majd amikor meglátta, mi van a kezemben, visszalépett, hogy megcsodálja (megkérdezze, melyik múzeumból loptam). A munkafelvevő is széket húzott maga alá és félve kérdezte, mi a baja. (Ezek után szégyelltem volna bevallani, hogy vettem, így azt mondtam, örököltem.) A hiba ecsetelésekor derült ki, hogy a turmix feje sem tökéletes, mert bár az nem törött, de a nyomógombnak eredetileg nem kellene külön életet élnie. Eközben a munkafelvevő előásott egy vásott katalógust, amiből kiderült, hogy ez bizony egy 2004-es modell. Ekkor azonban nyílt a szerviz ajtaja és egy hölgy lépett be, aki a probléma észlelésekor azonnal határozott hangon kijelentette, van ilyen fedő a másik raktárban. A munkafelvevő még ekkor sem biztatott határozottan, de megígérte, bármi is a válasz, jelentkezik. Aztán másnap reggel kaptam az sms-t, hogy mehetek a tetőért. Halleluja.

Tehát elmentem a fedőért és a hölgy két tetőt rakott elém, egyet a darálóra, egyet a turmixra. Gondoltam, megveszem mindkettőt, ha már idehozták, de azért félve kérdeztem meg, hogy mennyibe is fog ez nekem fájni. Na ekkor dobtam egy hátast, mert a hölgy közölte: egy nagy köszönet a kolléganőjének. Hát így lett az őskövületnek két új fedele, nekem meg jó napom. S hogy mi az eset tanulsága? Hát az olcsójánoskodásnak is megvannak a maga hátulütői, még akkor is, ha ez most jó véget ért.

P.S. Egyébként ez a szerviz már máskor is okozott jó napot, nevesül amikor a kenyérsütőmet vittem javíttatni, elvállalták a másik, Kenwood típusút is, amivel nagy jót tettek velem, mert ahhoz szakszervizt kb. a kurta malacon is túl találtam volna, ha egyáltalán.

4 megjegyzés:

  1. Szia! Látod, ez a bejegyzés is mutatja, jól és érdekesen írsz másról is, nemcsak a kertről. Várom a téli posztokat is.Mellesleg nekem is van egy ilyen színű, százéves robotgépem, még NDK gyártmány. Pár éve nagyon szomorú voltam, mert a tálja repedt el véglegesen, és anélkül használhatatlan, kell a bekapcsoláshoz. Szerencsére, mielőtt kidobtam kiderült, hogy van egy ugyanolyan a bővebb családban, ahol nem is használják. Boldogabb voltam mikor nekem adták, mintha újat kaptam volna.Szép napot: Klári

    VálaszTörlés
  2. Szia, ez már nem NDK-s cucc, csak majdnem. Én is boldog vagyok, hogy végül így megoldódott. Mondták a szervizben, hogy vigyázzak rá, mert ez volt az utolsó darab, nem tudnak többet szerezni:-)

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Az NDK-s "turmixgép a levehető ajtós megérkezett már?"- ahogy a kabaréban hallottuk. Jók az NDK-s cuccok.

    VálaszTörlés
  4. Hehe, azok bizony jók, de ez sajnos már médincsájna, mint a legtöbb:-(

    VálaszTörlés