2012. szeptember 4., kedd

Paradicsomválság

Nagyon nehezen indult a szezon, gond volt a palántákkal, satnyák voltak, a piacon vettekből is más lett, Anyukám már befőzte a náluk termetteket, az enyém még zölden vigyorgott a bokron. Egyetlen jó hír volt, hogy most sikerült a paradicsomvészt kijátszani. Már szeptember van és a paradicsom egy része még mindig nem érett be. Ennek ellenére az elmúlt hét végét azzal töltöttem, hogy feldolgozzam a már érett paradicsomot.

Ez az ún. balkonparadicsom. Így kiültetve szép termést hoz, alacsony a bokra. Ültettem balkonládába is, de ott nagyon kevés termés van rajta.



Ez pedig a sárga koktélparadicsom. Nagyon szeretem, de az idén a piros helyett is sárga lett, úgyhogy legalább 8 bokornyi lett. Nem nagyon szeretem a bokrát, mert nagyon gyorsan hatalmasra nő, nehéz kezelni.


Mivel a koktélparadicsom szinte csak enni jó vagy paradicsomlébe, ahol lepasszírozom, ezért próbaképpen tettem el olajba is, meglátom, tényleg megtartja-e eredeti állagát. Ha igen, akkor télen is ehetem a saját nyers paradicsomomat.


A többiből paradicsom ivólé, lecsó, fűszeres paradicsommártás és házi ketchup lett - diabetikus kivitelben is, a család cukorbetegjére való tekintettel.



Piszke emberének útmutatása alapján megpróbálkoztam a napon szárított paradicsommal is. Kicsit féltem a késői érés miatt, de a hét végén jó idő volt, így gond nélkül megszáradt a napon. A héten kapok egy elektromos aszalót, majd azzal is kipróbálom, milyen lesz. Maradt még egy csomó őszibarack, azt is megpróbálom megaszalni.

Csütörtökön este előkészítettem a paradicsomokat:



A sötét szinűek fekete paradicsomból vannak. Így utólag nem lett igazán jó megoldás, mert túl vékony a húsa.
Most még csak egy ideiglenes tákolmányra futotta az aszalóhoz, de már megrendeltem az asztalosnál a profibb megoldást. Pénteken reggel kitettem a napra. Nagyon meleg volt és egész nap felhőtlen ég, forróság.


Három nap alatt tökéletes lett, pedig az egyik napon nem volt elég napsütés. Már el is tettem olivaolajba, 2 kis üveggel lett.



6 megjegyzés:

  1. De jó dolgokról írtál, élvezem az ilyet olvasni.Aszalt olívaolajos paradicsomot én is nagyon szeretem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, pedig sokszor gondolok rá, ugyan kit érdekelhet az én kis unalmas életem:-)

      Törlés
  2. Jókat írsz, rendszeresen nézlek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, bár mióta a házfelújítást befejeztem, ritkábban írogatok.

      Törlés
  3. Én meg csak ámulok és bámulok!Aszalt olívaolajos paradicsom? nem is hallottam róla, látjátok mindig tanul az ember.

    VálaszTörlés
  4. Érdeklődnék, hogy a sárga körtekoktél paradicsom,meddig állt el az olajban. Rengeteg van belőle, de már aszalni nem akarok többet...

    VálaszTörlés