2015. július 20., hétfő

Szörpészet

Ha van borászat, akkor lehet szörpészet is, nem? Lehetne szörpölde is a sörfőzde megfelelőjeként, de mivel hideg eljárással készült, hát maradt az előző.

Szóval már a korábbi alkalommal ledaráltam a ribizlit és a málnát és úgy, mint a kovászos uborkát, napra tettem. Mostanra beértek, leszűrtem, felcukroztam és palackoztam őket.


Nyilvánvalóan először a diólikőr-alapot készítettem el, első a pia, utána álltam neki a szörpöknek.



Keverem-kavarom, míg a cukor el nem olvad.


Aztán ez lett a vége.

Volt ám bónusz is. A homoktövist már elkezdték a madarak csipegetni. Mivel rettentő hőség volt, levagdostam az ágakat és bevonultam velük a hűvös nyári konyhába. Így is egy örökkévalóság volt, mire leszemeztem és megmostam.


Nem lett túl sok, egy 8 literes tálban ennyi:


Mivel még a tavalyiból is van jócskán (megjegyzem, piacon 3 dl-es üveg 1.600,-), így ez nem zavart. Most - tanulva a korábbi hibákból - csak kevés vizet tettem a gyümölcshöz, épp annyit, hogy gond nélkül le tudja a gép turmixolni. Kevéske cukrot adtam hozzá, így összesen 6 db 370 ml-es üveggel lett, amit a befőzőautomatában kidunsztoltam.

S ha már befőzőautomata, akkor tököt és zöldborsót is tettem el, kíváncsi vagyok, a tök milyen lesz. A korábbi évben eltett szósz-állagú lett, úgyhogy ki kellett önteni. Most vettem direkt jódozatlan sót hozzá és kevés ecetet is tettem bele. 

Hát ezzel telt a hét vége - többek között. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése