2016. július 16., szombat

Esőszünet

van, így írogatok. Szóval a kert... A babot kissé leverte az eső, az egyik sor még csak most virágzik.




Az almafán szép termés van, már egyik-másik ágát fel is kellett karózni, pedig kiritkítottam a termést, a satnyákat már korábban leszedtem.


Amit viszont nem értek, mert eddig nem tapasztaltam, a kártétel:


A teljesen ép alma ki van csipkedve és csak a héja maradt meg, a teljes belsejét kitakarították a darazsak. Ma is két ilyet találtam a fán. Mintha pergamenpapír lenne, úgy ki van rágva. Gyorsan pusztítanak. Eddig azt hittem, hogy a beteg, rohadó gyümölcsöt előbb megszállják, de ma ezt vettem le a fáról:


A rothadóhoz hozzá sem nyúltak, pedig a fán volt, a másik meg teljesen ki van rágva. Azokat a nagy harapásokat, amikre a darazsak mennek, biztosan madarak ejtették. Mostanában sok valakitől hallom, hogy a madarak mindenfélét megdézsmálnak. Nálam eddig a cseresznyétől és a homoktövistől eltekintve nem volt ilyesmi, de most ez az alma bosszantó. Ha ez így folytatódik, lemegyek bolond macskás nénibe és tartok néhány kerticirmit. Pedig a szomszédoknak is van, mindig itt lebzselnek, de úgy látszik nem érzik kötelességüknek a madarak hajkurászását.

Amúgy a hirdetésben jól mutató kert végi patak, amivel egyébként csak baj van, megint így néz ki:


Remélem, október elejére levágják, mert így nem tudok átkelni rajta, leszedni a szomszéd néni lehullott birsalmáját.

Na persze a patak kertem felőli része is hagy némi kívánnivalót maga után, mert kissé elhanyagolt:


De hát a nyugdíjasnak sincs ennyi ideje. Ha kieste magát az eső, ez lesz a következő projekt. A feleslegesen kiásott kerti csap környékének rendbetétele, mert az esőzések hatására itt-ott besüllyedt a föld és a lapok hepehupásak. Majd elegyengetem és jól ledöngölöm, mielőbb újra visszarakom a lapokat. Na meg a gyomokat is kitessékelem.



Szóval egy kertes házban mindig van mit csinálni. De hogy az évek óta húzódó kerítésfestést ki fogja megcsinálni, az még rejtély.

2 megjegyzés:

  1. Szia! A madarak nálunk is támadnak, nagy bánatomra a paradicsomot vették célba! Nem tudom van-e értelme hálóval védeni!

    VálaszTörlés
  2. Ha akarsz paradicsomot enni és megoldható , akkor mindenképpen. Persze előbb érdemes megpróbálni használt cd-ket felkötözni, vagy valami madárijesztőt kitenni, eleink nem véletlenül használták. Esetleg régi gyerekjáték plüss macska vagy ilyesmit fellógatni. Ha ügyes vagy, neten találsz papírból hajtogatható madarakat (origami) és ragassz nagy sárga szemeket nekik. Ha ez nem hatásos, jöhet a háló vagy a légpuska.

    VálaszTörlés