2016. augusztus 7., vasárnap

Érik a ... sokminden

Lassan célegyenesbe fordul a betakarítás, egymás után érik be a termés. Egy hét ügyintézés után ismét a putriban vagyok és természetesen morgolódok, mert ennyi idő is elég volt, hogy mindent ellepjen a gyom. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy a múlt hét végén legalább három nap volt jó nagy eső.

Amint megérkeztem, rögtön leszedtem a túlérett termést. Ezek egy részével nem nagyon lehet mit kezdeni:


Ez az első paradicsom és paprika termés. Egyesek pedig túlzásba estek. Ez az egyed 80 cm-es lett. Egy hét alatt. Amikor elmentem, még csak egy kis csutka volt. Ekkora nagy behemóttal nemigen lehet mit kezdeni, így hát lereszeltem és cukkinikrém lett belőle télire.


Mások is végezték a földön.


Aminek nem mindenki örült egyformán.




Ezek jó része is ott fogja végezni, penészesen. Minden nap egy maréknyit lehet leszedni, így össze kell gyűjtenem több nap termését, hogy egy adag lekvárt főzhessek. Pedig ez sürgető lenne, mert a mélyhűtőben sok helyet foglal a ribizli és málna, állandóan sakkoznom kell a hellyel. Még a fagyitégelyt is ki kellett vennem, ami lássuk be, nagy csapás.


Tegnap felszedtem 5 fej karalábét, nem akartam, hogy fás legyen. Főztem egy nagy lábas töltött karalábét, mert mást nem nagyon szeretek belőle, 1-2 fejet hagytam meg, mert az majd kell a házi vegetámba.



Leszedtem az első ványadt sárgadinnye termést. Meg is kóstoltam. Hát, olyan mint a magyar narancs...



Az uborkát minden nap szedem, sajnos háromszori vetésből jön le a termés, úgyhogy szinte naponta kell az eltevésével is foglalkoznom. Sajna a legelső vetésű nem néz ki valami jól, pedig már permeteztem.Volt egy befejesedett káposztám és a ducibb uborkákkal csalamádét csináltam belőle. Van még valamennyi cékla is a földben, azt is meg kellene nézni, van-e benne használható, mert a többit már felszedtem. Ezek csak a növésben visszamaradottak voltak.


Ennyi a cékla. A hagymát és a fokhagymát is felszedtem, csak néhány zöld levelűt hagytam még a földben.


Jó sárosak voltak, majd ha leszáradnak, megtisztítom őket.




Az utolsó almákat is leszedtem, a java a hűtőben üldögél, a hibásakat kivagdostam és most aszalódnak.

Ez a Lugas paradicsom, most kezd beindulni.



Ez pedig a befőző paradicsom, ennek még van ideje.




A kelkáposzta is növöget, az egyik fejesedik, a másik leveles kelnek képzeli magát.


Remélem, a dinnyuszok azért beérnek. A mostani időjárás nem igazán jó nekik.


A fűszernövényekkel mindig gondom van. Az idén kétféle bazsalikomot és majorannát vetettem, de úgy tűnik, összekevertem a palántákat, mert azt hittem a lila bazsalikom és a majoranna maradt csak meg. Most azonban gyanús volt a majoranna és megszagoltam. Hát az is bazsalikom, citrom illatú.



Eddig még sosem sikerült saját nevelésű paprika palántából értékelhető termést elérnem. Mindig aprók maradtak a növények és a termés sem érett be. Pedig szeretnék kápiát, paradicsompaprikát és fűszerpaprikát is. Na a fűszerpaprika magokból egyetlen egy sem kelt ki. A többi pedig nyamvadt volt. Mivel sok ügyintézni valóm volt, a paprikákat csak június közepén ültettem ki, a poharukban már nem volt föld, annyira benőtte a gyökerük, szinte tápoldatban neveltek őket. Aztán kiültetés után sem vitézkedtek. Most azonban már szép nagyok, 5 fehér paprikát le is tudtam már venni, amiből töltött paprika lett, és vannak szép kápiák és pritaminok is. Talán ebben az évben azt is megérem, hogy bepirosodnak.



Csodák csodájára megmaradt 3 tő Choco Bell is, igaz az egyik tő nagyon beteges, nincs rajta még virág sem. De a másik kettőn igen, talán ezek is beérnek és végre megkóstolhatom.



S mivel egy posztból sem maradhat el a sopánkodás, hát itt van a ház előtti árok. Nem a gyom a legnagyobb baja, hanem az, hogy a hordalék szinte teljesen eltömítette. Egy nagyobb zivatar esetén kapnék a hegytől egy adag sarat. Ez nagyon zavar. De most már a helyi jegyzőt is, mert őt cseszegetem miatta.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése