2016. augusztus 28., vasárnap

Fitoftóra & Co.

Lassan átalakul a blog panaszládává. Akkor csapjunk is bele:

Tudtam, hogy a permetezés tologatásának meglesz a következménye, ez most jött el paradicsomvész formájában. A probléma csak az, hogy az eltevésre szánt egyedek még alig érnek. Gondolkodtam, miért lehet ez, s úgy gondolom, az első virágsor nem kötött meg, mert a termések elég magasan vannak, tehát csak a második volt eredményes. Az Osu Blue-ról már ne is beszéljünk, mert megint nem akar megérni. A Chocolate cherry elég borzalmas állapotban van, minden szem ki van repedve, éretlenül potyog le, most meg elkapta a nyavalyát, úgyhogy kuka. A Marmande csaknem letermett, elég csúnya lett a termés, tele volt repedésekkel és hegekkel. A San Marzano még épphogy érik, néhány darabot szedtem csak róla. Ezeken még nem nagyon látható a betegség. Most nem tervezek paradicsomlét és egész paradicsomokat eltenni, mert még a tavalyi fele biztosan megvan. Ahogy érik a paradicsom, sütőben megsütöm hagymával, fokhagymával és bazsalikommal, beüvegezem, kidunsztolom. Ősztől tavaszig ezt eszem reggelihez. Egy adag szárított paradicsomot is csináltam, amit leöntöttem olajjal.




A paprika egy része szép, szép bokros, de tele van virággal és a pritaminok apró, beteges terméssel. Egy-két Kápia már pirosodik. A fehérek elég jól teljesítenek, most már lehet egy nagyobb mennyiséget szedni, egészségesek is, úgyhogy indulhat a töltött paprika és lecsófőzés.

Az uborkákat néhány nap alatt elvitte a lisztharmat, hiába permeteztem meg eső után, vizibicikli volt. 1-2 nap alatt leszáradt az összes levelük, az új hajtásokon pedig elfonnyadtak a virágok. Csak az első vetés tartja magát úgy-ahogy, pedig az is beteg. Úgy látszik valahol megéri drága vetőmagot venni, mert ez is az volt, ha jól emlékszem Mira. A betegség ellenére is kineveli az uborkákat és azok megfelelő méretűek és formájúak. Most esténként locsolgatom, két nap múlva leszedem, van hozzá két fej káposztám és lesz belőle csalamádé. A töveket pedig felszedem, amennyit eddig adott, nekem elég lesz. 

Felszedtem a tök és cukkini töveket is, mert azokból is rengeteget tettem el. Tökből az idén először üvegeztem be rántani való zsenge termést. Kíváncsi vagyok, milyen lesz. Ezek a növények is betegek voltak már, bár még virág volt rajtuk, de nem kell már több termés, a szomszédok is bujkálnak előlem, ha tökkel a hónom alatt megjelenek.



A lisztharmat a sárgadinnyéket is elvitte pár nap alatt, a gyümölcsök leváltak a szárról, úgyhogy itt álltam 10 dinnyével. Ma ettem meg az utolsó adagot és még befőzésre is jutott 2 üveggel. Ezt sem próbáltam még, úgyhogy kíváncsi leszek erre is. Természetesen ebből is jutott a szomszédoknak.

A fekete szeder először nagyon szépnek mutatkozott, de a sok eső hatására a szemek megpenészedtek, a gyümölcsöt tartó kis hajtások pedig elszáradtak. Azért 2-3 naponta leszedtem az érett szemeket és lett vegyes lekvár, likőr belőle, sőt a legutolsó kis tálnyival nem tudtam mit kezdeni és mivel éppen beindítottam a befőző automatát, kristálycukorba forgattam, beüvegeztem és kidunsztoltam, ezt is próbaképpen.

Az őszibarack is nagyjából beérett. A földre hullottakat folyamatosan főztem be. Tegnap megvizsgáltam a fát és úgy találtam, hogy 20-25 szem még van rajta, de nem érettek. Ma reggelre legalább 10 ebből a földön volt, úgyhogy rohamtempóban ezt is befőztem, a többit pedig leszedtem és a hűtőben várja, hogy megegyem. Néhány a szomszéd néninek is jutott. 

A direkt termő szőlő levelei is teljesen leszáradtak és a cseresznyefák sem heverték ki teljesen a tavaszi tetütámadást.



Különben csak a szokásos kerti munkák mennek. A megüresedett hely egy részét felrotáltam és vetettem hónapos retket, fekete retket és salátát, meglátjuk, mi lesz belőle. Sok nem, mert igen gyéren keltek. Na ezeket esténként locsolgatom. 

Pénteken lehet égetni, mostanra kiszárítottam az égetni valókat, 2 sövényvágás maradványait, a lestyán elfásodott szárait, a bazsarózsa levágott lombozatát és a szomszéd orgonabokráról leráncigált vadkomlót vagy mifenét. Így most kicsit rendezettebbnek tűnik a kert, főleg hogy a gyomokat is mindenhol kiszedtem vagy kikapáltam. Azt hittem, ha folyamatosan itt leszek, akkor milyen gyönyörű kis rendezett kertecském lesz. Hát nem. Pedig minden napra van valami betervezve és mégsem. Vagy túl sok a munka vagy túl kevés a terv.



S ha ez még nem lenne elég, Anyukámnál kivágtak egy csomó tuját és egyéb fenyőfát, mert elszáradtak, viszont a fával nem tudott mit kezdeni, úgyhogy bepakoltam Nünükébe és azt is lehoztam. Annyi volt, hogy csak kb. a fele fért be, úgyhogy lesz még egy fuvar. Azt nem kell mondanom sem, hogy néz ki az a szerencsétlen töfi, pedig jól letakargattam az ülést.



Majd ha beköszöntenek a hűvösebb napok, megmelegszem mellette.



Putrifalván bizony már ilyenek a reggelek. Hiába van napközben 30 fok, nyitva vannak az ablakok és reggelre a házban bizony 20 fok alá megy a hőmérséklet.


2 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy ilyen jól boldogulsz! A vidéki lét már csak ilyen, csapás-csapás hátán, de azért jól meg lehet élni... :)

    VálaszTörlés
  2. Nos az életminőségre én sem panaszkodom, de ez a paraszti lét azért tartogat némi kihívást:-) Dolgozom, aztán az eredménye nem az, amit vártam. Pedig a kerítés- és ablakkeret festést még el sem kezdtem.

    VálaszTörlés