Köszönet

Annamarienak ezért a kedves díjért, amivel blogocskámat jutalmazta. S mivel telhetetlen és arcátlan is vagyok, még Minyonhoz is beugrom....:-)

Korábban nem sokat tartottam a blogokról meg a közösségi oldalakról, sosem iwiw-eztem, twittereztem, arcoskönyvben sem villogtam. Valahogy ez a blog is az emlékek megőrzésének igényével indult, mintegy naplóként, amit kislány koromban is írtam és kis lakattal zártam, hogy megőrizzem azt a csodálatos, mégis nehéz, buktatókkal tarkított időszakot, amíg a csúf kis Putriból igazi kis mézeskalács házikó vált. Aztán rátaláltam "sorstársaimra", akik különböző indíttatásból, de ugyancsak megosztják örömüket-bánatukat, kalandjaikat egy - talán nem is olyan nagyon kis - közösséggel, akik között az összekötő kapocs a vidéki élet szeretete. Tanultam is sok mindent a termelésről, a betakarításról, hogyan készítsek szőlőlekvárt, bodza-, menta- vagy citromfű szörpöt, mi az a remoska és még megszámlálhatatlan más dolgot is.

Ami engem illet, nagyon hosszú utat jártam be, nemcsak életkoromnál fogva, hiszen vidéken születtem, hatalmas kertes házban nőttem fel a főváros szélén, de a föld, a kertészkedés sosem érintett meg. Családunk hetedíziglen iparos múltra tekint vissza, igaz dédszüleim az iparosság mellett hatalmas kertet műveltek és abból egészítették ki szűkös jövedelmüket. Még sok mindenre emlékszem ebből az időből, hisz 12 éves koromig én is kijártam nyaranként hátramozdítani, a piacozás pedig külön élmény volt egy városlakó kislánynak. Csak azt sajnáltam, hogy engem sosem keltettek fel hajnali fél 5-kor, hogy segíthessek a kihurcolkodásban is. Aztán az első adandó alkalommal beköltöztem egy panelházba és tudni sem akartam többé a kertről. Szobanövényt is csak mértékkel tartottam. S hogy mi indította meg a változást, hogy egyszer csak vettem egy parasztházat, hogy elkezdtem kertészkedni és ma már szenvedéllyel csinálom? Nem tudom a választ, a pillanatot sem tudom tetten érni, amikor elkezdtem vágyódni valami ilyesmi után. De ez nem is fontos. A fontos az, hogy eljutottam vagy inkább visszajutottam a legősibb, legszentebb dologhoz: a földhöz.

Nem tudom, további életem hogyan alakul, meddig folytathatom ezt az életformát, de abban biztos vagyok, bárhogy alakuljon is a sorsom, mindig lesz egy kis földdarab, amit megművelek, lesem a palánták és a gyümölcsfák fejlődését, aggódom az időjárás miatt és gyűjtöm a recepteket a megtermelt javak minél változatosabb feldolgozásához. Télen pedig a hintaszékben ülve tervezgetem a tavaszi munkálatokat, s egy nagyobb lendületnél lekapok egy őszibarack befőttet a polcról.