2014. március 8., szombat

Már megint a paradicsom...

Március 2-án kezdtem el a petri-csészés kísérletet 5 féle paradicsommal. Március 5-én ez a helyzet:


A San Marzano mindegyik magja megeredt, a többi még csak ébredezik, a Lugas pedig füle botját sem mozdítja, nemhogy a csíráját. Mivel jól beijedtem, hogy nem lesz elég paradicsom, így egy második kört is bedobozoltam. Ha eléri az 1-2 cm-es magasságot a csíra, átültetem pohárba:



Most aztán aggodalmaskodva nézegetem, megmaradnak-e a pirinyó növénykék. Na de mind1, március 8-a van, indul a palántaszezon, úgyhogy elkezdtem az összes paprika és padlizsán magot előcsíráztatni. Úgy tervezem, hogy ezek majd kikerülnek a dobozokból és csak utánuk kezdem el a késői káposztát, kelkáposztát, karfiolt és a rengeteg dinnyét csíráztatni. Egyébként arra is jó ez a módszer, hogy lássam a magok csiraképességi arányát. Remélem, a Lugas is belehúz, bár úgy vagyok vele, abból két tő is bőven elég lesz, ha megmarad.


Aztán meg voltam egy görög istenségnél is, aki boltossegédként reinkarnálódott a földön és ezt adta nekem:

  

Persze jó drágán. Meg is róttam, amiért neki csak 50 g a nagy kiszerelésű mustármag. Még mondja valaki, hogy nem a méret a lényeg. Bezzeg mosószóda az volt, meg tűzhelytisztító, meg gázgyújtó (kétszer annyiért, mint a jurós boltban.) A végén még tényleg Anyukámnak lesz igaza, hogy mustármagot a DM-ben kell venni. Hétfőn csekkolom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése