A nagy sikerre való tekintettel

újráztam a putritúrát, mivel igen jó idő ígérkezett. Nem is bántam meg, csak a vállam. Elsősorban a gyomokkal akartam leszámolni, nehogy idő előtt belepje az egész kertet. Körben a telekszélen és az árokparton mindent legyomirtóztam, mert kiszedni vagy kikapálni nem is lett volna esélyem. Sajnos a jó idő nagyon csalogató volt, ezért néhány dolgot már elvetettem, remélem, nem bánom meg (krumpli, hagyma, retek, saláta). Minden sor mellé 1 sor mustár.

Mivel szombaton végeztem a fenti teendőkkel, vasárnap nekiestem a csodasövénynek. Na ha előre tudtam volna, hogy a csoda ilyen, akkor biztosan nem ültettem volna ilyet. Jóformán karnyi vastagságú a legtöbb ága, pedig még 5 éves sincs. Most jól visszakaszaboltam, mert az meg már milyen, hogy létráról kell sövényt vágnom. Arról nem is beszélve, hogy ezt a sok vastag ágat a sövénynyíró nem szereti.

Ezt meg majd összedarabolom és megmelegszem mellette:

Lassan a patakot is kotorhatom, az árokról nem is beszélve, hogy a rosseb enné meg:

Hiába na, patak mellett nem jó lakni.

A hagymás virágok egyébként még nem nyílnak:

A gyümölcsfák sem sietnek: ő az első fecske.

De hát ez völgyzugoly, akarom mondni völgykatlan.

Itthon az ablak környéke meg így néz ki:

Egy kissé aggaszt, hogy a március 8-án petricsészézett háromféle padlizsánból még csak egyetlen szemet látok mozgolódni. Március 24-én vasárnap bepakoltam a sárgadinnye magokat is, nehogy túl késő legyen rájuk. Most már csak várok türelmetlenül.