2014. szeptember 1., hétfő

A parasztasszony sírámai

Azt hiszem, lassan befejezettnek tekinthetem ezt a katasztrofális gazdasági évet. A siralmas végkifejlet nagyjából így néz ki:


Ezek voltak a vadon kelt koktélparadicsomok. Az éretteket le sem szedtem, mert rossz ízűek. Pedig egy hete még bizakodó voltam, de az eltelt néhány nap alatt teljesen leszáradt az összes levele, a bogyók pedig barna foltosak lettek és potyognak.




Ezek már be sem értek. Ami még használható volt, azt leszedtem és részben megsütöttem, részben egészben eltettem és kidunsztoltam. Meglátjuk, marad-e valami belőlük. Néhány darabot az ablakban hagytam, hátha még érik. Ha nem, akkor a többivel együtt itt végzi:



A rengeteg gyönyörű szeder így végezte.


Zalán futása még nem ért véget, de a csövek laposak, ki tudja, szeptember végére lesz-e még valami bennük.


Az eper még próbálkozik, hét végén is adott egy kis tál termést.


Óh és azok a csodálatos paprikák, most kezdenek virágozni.


Ez pedig a csodálatos másodvetés, két oldalt itt-ott 1-1 fekete és őszi retek, középen pedig egy árva salátakezdemény.


A patakmeder többszöri kiásása úgy látszik kifizetődött, mert az idén nem öntötte el a kert végét.

Azért persze a kamrapolc nem lesz üres, mivel van piac..... Majd ha minden felköltözött faluról akkor csinálok egy képet róla.

6 megjegyzés:

  1. Azt hiszem nem vigasztal, hogy sokan voltunk így ezzel. Másnál is olvastam, s az én lelkesedésem sem dobta fel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos engem sem vigasztal, hogy más is így járt. De hát majd új év új lehetőségek (egy év múlva ugyanitt majd valami más miatt kárpálódok).

      Törlés
  2. Az lehet, hogy a hozzászólásom nyomtalanul eltűnt? Azt írtam, hogy nálunk csak annyiban más a helyzet, hogy itt a patak elöntötte az egész falut.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk csak azért nem, mert hirtelen nem zúdult le nagy mennyiségű víz, mint 4 éve, ezért a csatornák és a patak elbírták. Mondom én, hogy patak mellett nem jó lakni:-(

      Törlés
    2. Alapból jó lakni, nálunk most konkrétan 12 évente egyszer nem jó lakni.

      Törlés
  3. Kedves Putrinka!
    Először is nagyon szép munkát végzett a bejártai ajtón.Gyönyörű lett.Érdeklődni szeretnék,hogy Ön másnak is szokott csinálni vagy csak saját magának?Csak azért kérdezem,mert nekünk pont ugyanilyen belső ajtónk van,és szeretnék felújítani!Esetleg,ha nem Ön csinálta,akkor tudna segíteni,hogy ki tudna ilyet csinálni?
    Előre is köszönöm!
    Köszönettel: Kerekesné Skarupa Bernadett

    VálaszTörlés