2014. szeptember 22., hétfő

Utolsó simítások

Már nem sok minden van a kertben, néhány szem eper és Zalán, a fele még zölden. Egy-két szem uborkát is találtam a bab közé futva.





Kiszedtem a maradék répa és kelkáposzta nagy részét is és a retkeket. Az egy szem megmaradt salátát még hagytam, hátha... Ez itten az idei dísztök termés, hogy legyen minek bepenészednie a szekrény tetején.



Gyönyörű idő volt a hét végén, meleg, többnyire napos, nagyon élveztem, de vasárnapra virradóra megint eső esett, úgyhogy a jó idő ellenére sár volt a kertben. A szomszéd meghívott diószüretre, mivel neki fáj a dereka. Tehát ő lerázta a fáról a diót én meg négykézláb molyoltam végig a vizes gyomot és a körmömmel kapartam ki a földbe ázott szemeket. Most már legalább nekem is fáj a derekam. Ez itt a fájdalomdíj:



S mivel még csak a derekam fájt, nekiálltam előkészíteni az elöregedett csodasövényt a tarvágásra. Ez azt jelentette, hogy az ágvágóval minden 4 cm-nél kisebb átmérőjű ágat levágtam, a többi marad a láncfűrésznek. Most már a vállam is fáj és teniszkönyököm is van.



Levezetésképpen lementem a patakpartra utászcsizmában, kapával, de valaki megelőzött és kikotorta a medret. Bánatomban felszedtem a lepotyogott birsalmát és főztem néhány üveg lekvárt belőle.



Ezután csak akkor megyek, ha száraz idő lesz. Aggodalmaskodva nézegetem az időjárás előrejelzést, mert okt. 23-ához kapcsolódva ki akartam venni néhány napot a végső felrotáláshoz és téliesítéshez. Remélem, nem lesz még fagy.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése