2017. május 30., kedd

10 nap távollét után

meglepődve tapasztaltam, milyen nagy változáson ment át a kert. Itt nem volt túl sok eső, így csak a gyomok burjánzanak.

Az első vetés retek többnyire így végezte. Pedig még locsoltam és permeteztem is. Nem nőttek meg, csak felmagzottak. A második eresztés is jó lenne már, ha nem lenne húsos.


A kert tele van ilyen lyukakkal, egymás után pusztul ki a paprika, paradicsom és minden más. Így hát csak városi legenda az, hogy a hideg tél elpusztítja a kórokozókat. 10 éve, mióta putrizok, soha ilyen kártétel nem volt. Pedig nem sajnálom tőlük az Arvalint.


A 10 paprika palántából még 7 db él. A 10-10 db saját nevelésű karfiol és kelkáposzta palántákból összesen ez a 6 db maradt meg.

 

Ezek a Cherrolák úgy-ahogy túléltek, de legalább 6-7 tőnek már annyi. Összesen kb. 32 palántám volt különféle fajtákból. Ezek sem igazán szépek, pedig egyik-másik már virágzik.


Elkezdődött a porcsin-szezon, kezd mindent ellepni.


A saláták sem nagyon vitézkednek, majd holnap kikapálom őket a gyom alól.


A mustár viszont szépen megnőtt és közte nem is látok gyomot, így betölti egyik fontos funkcióját. Lassan le kell vágnom, nehogy virágba boruljon.


A múlt héten volt egy szeles, esős nap, a bazsarózsákat le is díbolta.


Azért néhány szálat megmentettem, a késői meg még most bimbósodik. Nagyon jó illata van.


Leszedtem az első adag epret. Nagyon szép és finom is. De látom, hogy jónéhány eperbokornak is harangoztak. A bodza is kezd elvirágozni, így gyorsan nekiálltam szörpöt gyártani. 5 perc alatt teleszedtem az üveget virággal, közben 500 szúnyogcsípés lett rajtam. Pedig még napsütésben csináltam. Látom 5 után már nem lehet büntetlenül a kertben bóklászni. Most almaecetben úszom.


Aztán vannak olyanok is, akiket még az sem érdekel, ki fedezte fel a vasutat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése