2017. május 3., szerda

Visszafogottan

mondhatnám lassacskán araszol minden előre. Mivel a hűvös idő után ugyan melegebb lett, de napsütés alig van, sokszor esik, hál istennek csak csendesen és kisebb mennyiségeket. Ez utóbbi lehetővé teszi, hogy a gyomok burjánzanak, a haszonnövények meg csak stagnálnak. Ez a palántás, már ami kikelt belőle, mert például paprika nem lett. Amikor kiborítottam 6 hét után a dobozt, még akkor kezdett 1-2 mag csirázni. Az üresnek látszó kerek poharakba 6 féle uborkát és 3 féle sárgadinnyét vetettem. Még egyik sem jött ki, pedig ez a harmadik hetük. A karfiol és kelkáposzta jól fejlődik és a fűszernövények is kezdenek már kibújni.



A zöldborsó már rég kikelt, de valahogy nem akar növekedni. Amúgy egészségesnek látszik.



A retek is csak növöget. A 3 héttel később vetettek már majdnem beérték.


Néhány saláta palántát is kitettem már a végleges helyére. Még szerencse, hogy van kukkerem, így legalább megtalálom őket.



Mivel ilyen esős idő van és találtam lejárt szavatosságú lucerna és mustármagot, gyorsan kiszórtam és begereblyéztem. A többit az esőre bízom. Így - ha kikel - lesz egy kis zöldmulcsom.



A székfelújítási projekt is lassan halad. Már az elején is gondoltam, hogy szívás lesz, de most már nagyon elegem van belőle. Jelenleg így állunk. Már csak a finomhangolás van hátra, na az lesz a sok sziszifuszi munka.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése