2020. szeptember 27., vasárnap

Mekk mester büszke lenne

kései utódaira, amint ezt fakalyibám felújítása során konstatáltam. Amikor megnéztem a házat, az egyik szobában a szőnyegpadló alá néztem, láttam, hogy a rögzítő ragasztó már elengedett és valami sárga por is van alatta. A konyhában a linóleum nem volt leragasztva. Gondoltam - én naiv - felkapom ezeket és teszek le újat. A padlószőnyeget a volt tulaj már beszerezte, ott volt feltekerve, a konyhába pedig én megvettem a linóleumot (vinyl, ahogy manapság divatosan hívják). (A 12 nm-es konyha-előszoba felújítási anyagai 120 ezerbe fájtak, szóval faház te drága.) Mikor azonban a ház kiürült, minden bútor eltűnt belőle, feltárult a csúf igazság.

A hét végén tehát felpakoltam a túlélő készletet, a kempingezési cuccokat és a vinylt és irány a DIY. Az egyik szobában feltekertem a ráterített linóleumot és alatta valami padlószőnyegnek látszó tárgy tárult fel, rajta valami töredező sárga réteggel, ma sem tudom, mi lehet.


A másik szoba még cifrább volt. Padlószőnyeg darabok voltak rajta, korrektül leszögelve. Ezt feltépve alatta másfajta linóleum volt, szintén leszögelve. Jó vastag, 60-as szögek és kisebb, vékonyabbak, de azok - gondolom nem mentek bele a keményfa aljzatba - csak úgy rágörbítve a szőnyegre.



Két napig szögeket húzogattam, a kezem teljesen kikészült, de a fal mentén lévőket még ki sem tudtam húzni. Kell vennem valami célszerszámot. A konyhában ugyanez lesz a helyzet.


A bejárati ajtónál vajon hőszigeteltek vagy valami lyukat tömtek be? Rejtély. 


Azt meg, hogy itt mi történt, vajon akarom tudni?


Úgy tűnik, a jövő héten még lesz néhány melegebb nap, úgyhogy festőhengerre fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése