2020. szeptember 12., szombat

Régi vagy új?

 Amikor elkezdtem ezt a blogot, volt egy parasztházam Nógrád megyében, ezért logikusnak tűnt, hogy a cím is utaljon erre. Aztán 12 év után eladtam a házikót, mert családi okokból más terveim lettek. Ezekből végül nem lett semmi, így elkezdtem másik házat keresni. Akkor még nem gondoltam, hogy több mint két évig fog tartani. Persze aki az ingatlanboom csúcsán akar vásárolni, az ne lepődjön meg.

Szóval először eldöntöttem, hogy a Tatabánya-Székesfehérvár-Martonvásár háromszögben keresgélek, mert arra laknak közeli családtagjaim és nem lenne rossz közelebb élni egymáshoz most, hogy az idő egyikünket sem fogja kímélni. Most nem akartam lakóházat venni, hanem nyaralót kerestem. Először alaposan megvizsgáltam az összes települést megközelíthetőség, ellátottság és főleg népesség-összetétel szempontjából. Kiválasztottam a szóba jöhetőket, majd irány az ingatlanhirdetési portálok végtelen tömege. Beállítottam a figyelőket és minden áldott nap végignéztem a kijelölt ingatlanokat, hogy tapasztalatokat gyűjtsek, milyen gyorsan kelnek el, változik-e az áruk, milyen az adott településen az ingatlanmozgás. El sem hiszem, hogy két évig szinte minden nap végigcsináltam ezt a procedúrát. Persze meg is néztem néhányat, ami nagyon tetszett volna, azt elhappolták előlem, de mindössze két eset volt, amikor úgy döntöttem, hogy ajánlatot teszek, végül egyikre sem tettem, mert megtekintéskor már nem tetszett annyira, mint a fotókon. Egy ajánlatot tettem végül egy harmadikra, az sem volt ideális, de láttam benne lehetőséget. Végül ezt is elvitte előlem valaki, aki az ajánlatommal egyidőben kifizette a foglalót. Utólag belegondolva nem bánom, sok munka lett volna vele. Szóval kénytelen voltam belátni, hogy ebben a régióban jelenleg nagyon túl vannak árazva az ingatlanok, sok helyen még víz sem volt, csak villany. A kerti pottyantós és a kinti zuhany a 60-70-es években még elment, de ma már nem tartom olyan romantikusnak.

Így aztán új vadászmezőkre tértem át, mint Palotás, Kétbodony, Tápiószentmárton és az a hely, ahol végül ezt a kis faházat megvettem Kunszentmiklós mellett a Dunavölgyi főcsatorna partján. Két hét múlva veszem át.


Mivel úgy döntöttem, hogy folytatom a blogírást, elgondolkodtam, mi lenne a célszerű, folytatni a régit vagy kezdeni egy újat, hiszen ez már egy teljesen más világ lesz. Még tipródom.

3 megjegyzés:

  1. Sok sikert!
    Majd szólj, ha a malackás paradicsom-magokból kérsz vissza. Bár nem annyira akarnak olyan formájúak lenne, mint az általad kapott magokból teremtek. Laci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, még van magom, sőt, azóta már néhány különlegeset is beszereztem, úgyhogy jövőre paradicsom nagyhatalom leszek (még lila kukoricám is van).

      Törlés
  2. Eszembe jutott a Juditu blog, Faház a dombtetőn, annak része,kukknts bele, hátha találsz ötleteket

    VálaszTörlés