2021. július 10., szombat

Ez is kész

Tegnap éjjel volt egy kis vihar, meg eső, de mára szép idő lett, bár délelőtt nem sütött a nap. Ez jó is volt, mert így a favágás-darálás nagy része hőguta nélkül lezajlott. Reggel fél 8-kor megérkezett a könnyűlovasság.


Először ledarálták a már korábban levágott ágakat. Mivel a telek nem túl nagy és az aprítékot az ágak helyére akartam tetetni, ezért a kocsi platójára fújták a cuccot, majd amikor kész volt, odaborították.


Ezután kivitték az autót az utcára, a darálót pedig a már meglévő kupacra irányították, kivágták a többi fát, nagyjából felaprították és ledarálták. Mivel a daráló csak kb. 15 cm átmérőig tud aprítani, az ennél nagyobb törzset feldarabolták. 3 óra alatt elkészültek, a letöredezett gallyat is összegereblyézték. Sajnos minden fa szúrós, tövises volt, így a végén néhány vérző sebbel is gazdagodtak. 


Utánuk még én is rendezkedtem egy kicsit, levágtam a füvet, ahol eddig az ágkupacoktól nem tudtam, újra átfésültem a területet, hogy minden kis szúrós gallymaradványt összegyűjtsek, mert ez egyben a kocsibeálló is, na meg nem győzöm a kerti cipőm talpából szedegetni a beleállt töviseket. Mire ezzel elkészültem, megjelent a hátsó szomszéd, élénk érdeklődést tanúsítva a feldarabolt fatörzsek iránt. Mivel olcsón megszámítottam, átjött a furgonjával és összeszedte. Mindkettőnknek jó, neki központi fűtése van, nekem pedig egy gonddal kevesebb. A másik szomszédom is örült, mert épp nem tudta, hogy a nála kiszedett és levágott fákkal és ágakkal mit csináljon. Eddig felaprózta és egy hordóban elégette, de azért ez nagyon haladatlan, így majd a fiúk eljönnek egyszer és ledarálják a többit.

3 megjegyzés:

  1. Ha te egyszer nekiállsz. Te mivel fűtesz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szobában van egy Nobo panel, a konyhában egy halogén hősugárzó 3 fokozattal, a fürdőszobában pedig egy légkeveréses, szabályozható fali fűtő. Mivel télen nem szándékozom lejárni, így csak az átmeneti időszakban kell fűtés.

      Törlés
    2. Ha az idei évet nézzük szinte még júniusban is be-begyújtottunk esténként, legalább egy bemelegítő szintig.

      Törlés