2017. szeptember 11., hétfő

Őszül a kert

meg én is, de ez most nem lényeges, ugorjunk. Szóval minden a végét járja, ebben az időben már nem várható jelentős termés.

A koktélparadicsomok sokat teremtek, csak ebből készítettem paradicsomlét, és csak az esők után kirepedezett, túlérett szemekből, így is lett vagy 20 üveg, ami az egész család szükségletét fedezi. Másfajta paradicsomból nem is főztem levet. Ezt használtam a töltött paprika főzéséhez is, legalább háromszor. 12 bokortól nem is rossz eredmény és persze ezekről szedtem minden nap a reggelimhez is.


Eddig 3x permeteztem, még csak ez a bokor néz ki ramatyul. Nem tudom, mi a baja, nem ismerem fel a betegséget.



Ugye szép ez az Osu blue? Kár, hogy még így szeptember közepén is éretlen. Valószinűleg a többség az is marad. Néhányat már ettem róla.


Ezekből a nagy befőző paradicsomokból már sok üvegben van, de csak az első kötésből származók értek be, ezek a második emeletiek, ha nem lesz sokáig jó idő, ezeknek fuccs. Pedig elég korán letetejeztem a növényeket, de így is elég későn érnek. Pedig ugyanez a fajta van pesti rokonaimnál és ott már augusztus elején befőztek belőle, én csak augusztus végén. Úgy látszik, ennyit számít, hogy északon egy völgyben vagyunk.


Ez itt a magról kelt Chocolate cherry. Eddig jól bírja, de lassan érik be. Ma letetejeztem, nincs értelme további virágoknak.


Az uborkák nagy részét kiszedtem, mert már teljesen leszáradtak és nincs rajtuk semmi. Néhánynak azért megkegyelmeztem, mert még szép termések vannak rajtuk. Főleg az Ela tartja jól magát, ami eredetileg ki sem akart kelni, aztán hetekig tartott, amíg a 20 cm magasan lévő uborkahálóra fel tudtam kapatni. De becsületére legyen mondva, hogy megérte a több száz forintos vetőmagot.


A sütőtökök nagy része is lassan célegyenesbe fordul. 



A megmaradt három grácia, azaz karalábé most kezd szép lenni. A héten veszek hozzá darált húst.


Az eddig vegetáló karfiolok a hűvösebb idő hatására meglódultak. Már kezdenek belül a levelek fészkelődni, szerintem lesz belőlük termés.



A fehér paprikák is szépen adnak, bár már nem nagy, tölteni való minőség, de azért én 16 db-ot betöltöttem, kitart karácsonyig a mélyhűtőben. A maradékból lecsó lett. A 4. tő is termőre fordult, úgyhogy elégedett vagyok velük.



A rusnyulék pritamin paprikán is lesz 1-2 db, de a többség apró zöld állapotban van még, úgyhogy azok a komposztot fogják csak szaporítani. Ezért mérges vagyok, ami persze semmin nem változtat.



A két tő padlizsánnal pedig nagyon elégedett vagyok, még mindig van egy csomó termés rajta. Nem voltam itt egy hétig, előtte leszedtem a nagyokat, majd permeteztem, mert a krumplibogarak nem hagyták élni, de egész jól túlélték, alig van rágott levelük. 


Az eper nagyon megsínylette a nyári hőséget, pedig folyamatosan locsoltam, de így is sok tő kiszáradt, most majd kezdhetem pótolni az ültetvényt. Néhány újra virágzik, pár szem epret már csipegettem is róla.


A fűszerkert is szép, de legyen is, mert még télire petrezselyem pesto kivételével semmit nem tettem el.


A telek szélére, hogy ne kelljen gyomlálni, talajtakaróként lucernát vetettem. Már egyszer arattam, most megint növekedésnek indult és tényleg nem gyomos a köze. Szóval rendben van.


A direkttermő kékszőlő is kezd érni. Sajnos a szomszéd néninek most nincs birsalmája, azzal szoktam keverni, mert nagyon finom lekvár lesz belőle. Most majd csak magában teszem el, az is jó lesz.


S ha már Pesten voltam, felszállítmányoztam a termés egy részét. Egyelőre nem tettem a kamrapolcra őket, hátha az utazástól felfordult a gyomruk és forrongnának vagy köpködnének. Innen könnyebben feltakarítom, mint a fa állványról. Majd ha megnyugodtak, felköltözhetnek a polcra. Ez itt 59 üveg.


A továbbiakban már csak paradicsom és padlizsán kerül tartósításra, a többit megeszegetem menet közben. A kerttel elég jól állok, a fák metszésének egy részét is elvégeztem, levágtam a sövényt és a füvet, már csak azt várom, mikor rotálhatok. Rájöttem, hogy most ha lenne egy kiadósabb eső, az után néhány nappal lenne a legcélszerűbb, mert októberben már hiába lesz jó idő, a nedves talaj olyankor már nagyon nehezen szárad olyan állagúra, amit rotálni lehet.

4 megjegyzés:

  1. Csak annyit írok, gratulálok- látva az eltett termést.Klári

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, bár sokat panaszkodtam, azért a vége mégsem lett olyan rossz:-)

      Törlés
  2. Ügyes háziasszony vagy. Az a száradó szár nem csak a meleg miatt szárad? Nálunk is olyan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, igyekszem:-) Lehet, hogy a meleg, már sok problémát fogtam rá. De érdekes, hogy csak ez az egy lett ilyen, a mellette lévők sem ilyen aszottak. Na mindegy, erre a kérdésre nagy valószinüséggel nem fogom megtudni a választ.

      Törlés