2017. október 8., vasárnap

Kármentés

Lassan nemcsak a szezonnak van vége, hanem a putriéletnek is. Mivel már nincs mit befőzni, irány a takarítás, rendezkedés és kármentés. Egyelőre minden nap lapot húzok tizenkilencre és remélem, hogy nem lesz fagy, mert még egy csomó paradicsom, paprika és padlizsán is lóg a szeren. Azért az este komolyan elgondolkodtam rajta, hogy kimegyek és a nagyja paradicsomot leszedem, mert már nyolckor igen hideg volt. Egész nap sütött a nap és felhőtlen volt az ég, jó esély a fagyra. Végül győzött a lustaság és a remény. A héten még ezt szedegettem, október elejéhez képest nem rossz:


Aztán ma meggondoltam magam és mégis leszedtem egy adag paradicsomot. Nem hiszem, hogy lesz belőlük valami, mert talán beérnének, de addigra el is rohadnak, mert már elég viharvertek. Most az ablakközben várják sorsuk jobbra fordulását.



A koktélokat is leszedtem féléretten, mert alig van köztük repedt, remélem, itt a konyhában majd beérnek. Minden reggel megválogatom őket, így kitartanak néhány napig. Még pritamin paprika is van a hűtőben vagy 4 db.


Az egyik nagy projekt a fáskamra kitakarítása lesz.


A tüzelőanyag már elfogyott, így semmi akadálya, hogy rendet rakjak.


Valami állvány is kéne, hogy ne a földön legyen minden, úgy mégis rendezettebbnek nézne ki. Néhány éve bepolcoztattam az emésztőt arra gondolva, jó lesz pince helyett. Egy ideig jó is volt de amikor sok eső volt tavasszal, nagyon felvizesedett, szinte sár volt, így a szellőzés ellenére is dohos volt. Két méter mélyen még a vakond is betúrta, amin erősen csodálkoztam. Szóval kiszedtem az állványokat és a polcokat.


A fa polcok le voltak fóliával takarva, de azért itt-ott csak megsérültek. Próbáltam a rezgőcsiszolóval javítani a helyzeten, de valamiért állandóan letépte a csiszolópapírt, így maradnak rondán.


Mivel évekig voltak a nedves földbe beásva, így az állványok jól elrozsdásodtak. Szóval irány a festékbolt rozsdamaróért. Azért azt nem gondoltam volna, hogy a nagyját kalapáccsal kell leszednem. Már sokadszorra kenem is csiszolom, már majdnem elkopott rajta egy drótkefe.


Közben a hét elején fel is rotáltam a kert nagy részét. Még gondolkodtam is rajta, hogy nem korai az október eleje, de másnap a szomszéd is rotált, szóval úgy tűnik, nem.


Ma nagyon hűvös van és fúj a szél, úgyhogy jobbára bent vagyok, csak rozsdamarózni és paradicsomot szedni mentem ki. A jövő hétre viszont még elég jó időt mond az előrejelzés, szóval remélem, még tudok néhány dologgal végezni. Most pedig elhasználom az utolsó üveg tavalyi lekvárt kosárkákba töltve.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon irigylem az energiádat. Ügyes vagy. Nálunk is rendbe kellene tenni a faházat-. Mindig talál(na) az ember valami munkát.

    VálaszTörlés
  2. Itt válaszolok, a diófa tavaly egy reggelre leszórta az összes levelét, elnéztem, még rengeteg van rajkta, bár nagyon vetkőzik. Hetek óta szinte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma megint megnéztem a diófák alját, alig van alatta levél. Az én kis két évesem még teljesen zöld.

      Törlés
  3. Óh, mióta nincs nonstop befőzés, egyfolytában házat cicomázok. Visszaragasztottam a csőtörésnél a mosdóállványról leszedett mosdókagylót. Betömködtem a tetőn az összes rést, ahol a nyest bemehet. Drótkefével síkálom a mohát a járdáról és a kerítésről. Réstömítővel sétálgatok és ahol kell, lövök egyet. Most az egyik tartóoszlopot fogom lecsiszolni és lekezelni. Szóval nincs megállás.

    VálaszTörlés
  4. Jé, kedves vidéki blogger, örülök, hogy kezet foghatunk, hasonló projekteket hajtok én is végre. Megállapítottuk, hogy idén elmaradt a vénasszonyok nyara, és bizony a kertben a paradicsomok végüket járják, pedig ha nem lennének idén ennyire fagyosak az esték október elején, még ki kellene húzniuk egy-két hetet, ahogy az elmúlt években már hozzászoktunk ehhez. Szóval nekem is tüsténkednem kell a zöldparadicsomok betakarításával, mert ha nem lekvár, akkor bizony nyúleleség lesz belőlük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát így megy ez faluhelyen:-) Tulajdonképpen mikor is van vénasszonyok nyara? Úgy tudtam, október elején. Nem akarok lekvárt csinálni, mert tavasszal dobtam ki az 5 éve eltett zöldparadicsom lekvárt, ami bár finom volt, de kevés fogy nálam. Tavaly tettem el zöldparadicsomot úgy, mint a csalamádét. Még abból is van. Szóval ha nem érik be, akkor bizony komposzt lesz őkelmükből.

      Törlés