2017. október 22., vasárnap

Utolsó simítások

a kerten, mert úgy tűnik, végleg hűvösre fordul az idő. Ez még nem is lenne baj, csak ha sok eső is fog esni, akkor sokáig sár lesz, tehát földmunkákat nemigen lehet már csinálni. Így aztán ma hajráztam, egy kivételével leszedtem az összes paradicsomot, nagy részük már amúgyis repedt vagy hibás volt.



A padlizsánokat is leszedtem, a bokrot kihúztam. A pritamin paprikák közül a várhatóan még beérőket is betakarítottam, a többi maradt a tövön. A vödörben lévő paradicsom a veszteség, ezeket elástam, a többit még érlelem a meleg konyhában.



A paradicsomok száráról már fürtökben lógott a tetű.


Így aztán mind kiszedtem és kitettem száradni. A korábban felszedetteket pedig lefóliáztam, hátha sok eső esik.


A fehér paprika töveken is van még egy csomó, de kicsik, így még hagytam őket, ki tudja mi lesz.



Egyetlen tő paradicsomot hagytam meg, de kapott sapkát az eső ellen.



Valahol olvastam, hogy a paradicsomot érdemes szárastól leszedni és úgy érlelni. Most kipróbálom, jobb eredménye lesz-e, mint a tálcás megoldásnak.


Így mostanra már csak kevés termés maradt a kertben, az egy tő paradicsom és a még éretlen tökök,


na meg a paprikák és 3 karfiol, amiből csak egyben láttam termést.



Ma feltöltöttem a málnást diófalevéllel.


Kihasználva a mai esőmentes, viszonylag enyhe időt, még elvégeztem néhány apróságot, mint az utcai árok kilapátolása, de ezzel tulajdonképpen végeztem a kerttel, ki van takarítva, fel van rotálva, a gyomok nagy része is kiszedve, szóval elégedett vagyok. Már csak némi tetőjavítás maradt hátra, aztán pedig érzékeny búcsút veszek ez évre putrikámtól.

2 megjegyzés:

  1. Fagy ellen töltöd fel diólevéllel? S még hova teszed? A kertész jajgatott a múltkor, ne. Én fűszernövényeket rakom vele körbe. A kaméliát is ezen, ezzel fedve teleltettem míg a tavalyi nagy tél után tavasszal tönkre nem ment. A telet kihúzta... Akkor kétlaki vagy, ezek szerint. Nem mersz vagy nem akarsz maradni télre.?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem elsősorban a fagy, hanem a málna földje szereti a diófalevelet - állítólag. Az egyik kertészeti topikban tanácsolták. Mást nem borítottam vele, merthogy a szomszédból jött ez is. Nem mintha ők bármire is használnák.
      Télre csak azért nem maradok, mert itt ha hó van, akkor se ki, se be, csak a kukásautó után. Meg nincs is mit csinálni, viszont a fűtésszámla legalább kétszerese, mint Pesten. De sokáig nem fogom ezt csinálni, mert nincs értelme két lakást fenntartani. Csak most még nem dőlt el, kivel mi legyen és hová költözzön. Főleg idős édesanyámra gondolok.

      Törlés