2021. május 3., hétfő

Eljött a nagy nap

amikor végre begyömöszöltem mindent az autóba és útnak indultam nyári rezidenciámba. Ami természetesen szakadó esővel fogadott. De nem ez volt a legkellemetlenebb fogadtatás. Nem hiába féltem tőle, hogy mi lesz a kúttal, hát semmi. Beindult a motor, de vizet nem adott. Mivel május elseje a munka ünnepe, nosza felhívtam a szomszédot, aki másnap el is jött, de neki sem adott vizet. Kaptam viszont egy telefonszámot, az imént volt itt emberem, s közölte, hogy ki kell ásni, a többit meg úgysem értettem. Valami lábszelep probléma van. Aztán ha azt meggyógyítja, akkor kiderül, kell-e szivattyút is vennem. Kalyiba te drága. Szóval itt állok víz nélkül, az imént átmentem a szomszédba két vödörrel kunyerálni, nehogy a kosz megegyen, míg várok hogy feltörjön a víz.

A többi dolog sem megy fényesen. Mindennel csak a probléma van. Egy hét múlva lomtalanítás lesz otthon, akkor haza kell mennem, mert itt van egy csomó minden, amit ki kell dobni, de itt erre nincs lehetőség. Ehhez persze az összes dobozomat át kellet nézni, szigorúan kiválogatni, ami nem kell, az menjen a kukába, ne őrizgessem itt feleslegesen.


Közben próbálom az ugart feltörni, hogy vethessek valamit, de ez sem látszik egyszerűnek. Van egy sarka a kertnek, ahol valami trágyaféle lehet lerakva, mert burjánzik rajta a gyom, így azt vettem célba. Van néhány pvc-darabom is a felújításból, azokkal próbáltam takarni, de itt olyan viharos a szél, hogy nem marad a helyén. 


Mindegy, a palánták úgyis szörnyen néznek ki.


Bánatomban nekiálltam gazt vágni. Nem, sajnos az a kerítésen túli derékig érő gyomrengeteg is az enyém, nem a szomszédé, aki egyébként szépen kitakarította a kertjét.


Esténként a házban tüsténkedek, nem sok sikerrel. Alaposan meggyűlt a bajom a burkolatváltókkal. Mivel mozog egy kicsit a padló, a szőnyegek vándorolnak, állandóan igazgatni kell őket. Tegnap este leszedtem a régi karnisokat, azok is mennek lomtalanításra. Újra szembesültem a kis hely átkával. Egyik szobában a szekrénytől nem fér el a karnis, a konyhában meg nem tudom tőle kinyitni a szekrényajtót. A sötétítő függönyöket a varrónő elcseszte, a függönytartóhoz nincs elég karika, sem akasztó, a fényáteresztő függönyöket pedig én nem gondoltam át alaposan. De legalább két nap alatt sikerült teljesen leamortizálni magam, az este már alig bírtam az ágyig elvánszorogni.


Tehát most itt ülök a piszokban és vízgazdálkodást folytatok a vödrökből és hallgatom a szél fütyülését. Elvégre a nyaralás mindenkinek mást jelent, úgy látszik nekem ezt dobta a gép. Halmazati büntetésként megismerkedtem a hátsó szomszéddal, aki állandóan itt lakik. Megtudtam tőle, hogy ostoba vagyok és engem jól átvágtak, na meg neveletlen is, mert eddig nem mutatkoztam be neki. Persze azért felajánlotta, hogy bármiben segít. A sértéseket nagyvonalúan elengedtem a fülem mellett, mert neki van mozgó kamerarendszere, amelyik az én telkemet is látja, szóval még megalkuvó is vagyok.

6 megjegyzés:

  1. Én is új búvárszivattyúval kezdtem a tavaszt. :)
    A parlag feltöréshez javaslom nézd meg a youtube-on az ásóvilla vagy kapácska című kis filmet, nekem van, életem legjobb kerti szerszámát vettem meg vele. Azóta mindenkinek ajánlgatom.
    Töröld le légyszíves azt az előzőt, elcsesztem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is ásóvillával nyomom, de ez egy begyepesedett parlag, könnyű fellazítani aztán egyben feljön mint a halbőr. Alatta meg marad a futóhomok.

      Törlés
  2. Írjam azt, hogy vége jó, minden jó, csak ki kell várni. Azért az ásással vigyázz. Én jól kiszúrtam magammal, egy hónapja dagadt a jobb térdem. Vitrázsban nem gondolkodtál?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát attól függ, mi a jó. Mert végül sikerült a kútból vizet fakasztani, de 28 ezerbe fájt. Most gondolkodom, hogy ássak-e, mert a térdemet én is féltem, de inkább a derekamat. Ma, hogy már van víz, átültettem a palántákat. Annyira silányak, nem tudom, kínlódjak-e velük egyáltalán. Ha megindulnak, hívok segítséget, itt a faluban van olyan aki kertrendezéssel foglalkozik. A vitrázsra is gondoltam, de 54 cm egy ablakszárny, egy függöny 2-3 ezer, vitrázsrudat is venni kéne, viszont van több akasztós függönyöm, amit szeretnék felhasználni, ne a szekrényt gazdagítsák. Úgy tűnik, a megoldás a régi karnisok visszatétele lesz, mert azokhoz csak görgőt és csipeszt kell vennem. A térdednek jobbulást kívánok, sajna nálam is fogy a Diclac Dolo és az Aminoerg.

      Törlés
  3. Lényeg, hogy van vized, anélkül nehéz. Nem kellene hozatnod földet a kertbe? Itt évekkel később derült ki, mikor már megvolt a kert, hogy alatta van az összes melléképület, s a szomszédé is lebontva. 10 éve vagyunk itt, most kezdenek előjönni a betemetett cserepek, téglák, stb. Már látszani, ahogy a föld kopik le róluk. Növényültetés eddig is kitermeléssel kezdődött, sok helyen. S itt csak szakad, szakad, s szakad az eső.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez korábban szőlőhegy volt épületek nélkül, úgyhogy itt ilyen nincs. Földet egyelőre nem akarok, majd valakivel feltöretem a begyepesedett részt, aztán valami trágyaféle jön rá ősszel, az van egy gazdának a faluban. Itt bezzeg nem esett, most csepereg egy kicsit. A putriban nekem is volt tapasztalatom az elásott tetővel, meg a telekhatárra beásott szeméttel. Tizenévig szedtem a cserepet a földből, de sosem értem a végére.

      Törlés