2012. május 28., hétfő

Siralmas állapotok

A hosszú hétvégét 1 nappal megtoldva putrimban töltöttem. A két hete elültetett palánták elég siralmas állapotban vannak, a kikelt növények, pl. sütőtök, uborka, egy része is elpusztult ebben a nagy szárazságban. Még jó, hogy van egy Norton-kutam, amit néhány éve kibeleztettem és most merülőszivattyú segítségével tudom locsolgatni a kertet. Tavaly annyi eprem volt, hogy nem tudtam vele mit kezdeni, a szomszédok már bújkáltak előlem, nehogy rájut tukmáljam. Most meg... szörnyű. Két éve vettem néhány Balerinát, ezek oszlopos növésű, kis helyigényű gyümölcsfák, mert a kertet minden évben fel szoktam szánttatni, ezért kevés olyan hely van, ahová fát lehet ültetni. Így néztek ki elültetés után:


és így az idei virágzás után:


Most számba vettem a termést: 2 szem. :-(

Tavaly az egész gyönyörű paradicsomtermést elvitte a paradicsomvész. Most idejében elkezdtem a védekezést, csak most meg a palánták nagyon satnyák és két hét alatt semmit nem nőttek. Két éve a hirtelen lezúduló víz vitte el a kertet kerítésestül mindenestül és hetekig sárban gázoltunk, a nagy diófa bele is pusztult, most meg a szárazság. Parasztasszonnak lenni nem sikerélményekkel kikövezett út...

És ha a méregből még nem lenne elég, akkor a hátsó szobában lapátolni lehetett a döglött darazsakat és persze mindig került újabb élő is, amit humánusan agyonvertem, az utcai szobában pedig nem győzöm a szentjánosbogarak hulláit eltakarítani. Gyanakodtam, hogy a konvektorokon keresztül jönnek be, de azokat már eltorlaszoltam, a darázsjárás meg is szünt, de a másik nem. Aztán egyszercsak kopogássorozatot hallok a kályhacsőből, a dög meg mászik ki a kályhaajtón. Lapátra is tettem izibe. Aztán eldugaszoltam a kályhacsövet is. 17 fok van a lakásban, de inkább fagyoskodok, mint begyújtsak.

Ennél rosszabb már csak a nyestek elleni harc volt, de az majd egy másik bejegyzés témája lesz.

6 megjegyzés:

  1. Szia! Figyelni fogom a történeteteket!:-)

    VálaszTörlés
  2. Úgy néz ki, hogy egy hasonló sztori kezdetén vagyunk olyannyira, hogy még ház sincs!:-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Évus, köszönöm, hogy követsz, remélem, találsz használható dolgokat a bejegyzésekben. Sok-sok küzdelem és mérgelődés, temérdek pénz, de ha lesz türelmed végigkövetni terjengős visszaemlékezéseimet, megláthatod, mi lett a csúf békából:-) Nekem tetszik.

      Törlés
  3. Lesz türelmem követni, ahogy a csúf békából királyfi lesz!:-)
    A mérgelődés és a pénz nem meglepetés, mert a lakótelepi lakásom felújításán félig túl vagyok!:-)))

    VálaszTörlés
  4. Mi szúnyoghálót raktunk az ablakokra, mert valami ette, fúrta a gerendákat, darázsféleség. Én például rengeteget pókolok.

    VálaszTörlés
  5. Természetesen én is minden ablakra tettem szúnyoghálót, másképp nem is lehetne, mert mindig tele lenne a lakás darázzsal, léggyel, szúnyoggal. Pók is van bőséggel, állandóan pókhálózok, de úgy tünik, ezen a teljes felújítás sem segít.

    VálaszTörlés