2021. szeptember 21., kedd

Haladgat a kert felásása

Lassan elérem a kerítést. Elég fáradságos dolog a tarack kiszedése, ráadásul egy moharéteg is rakódott a felszínre, bár ezt nehezen értem, hogyan lehet a teljesen napos, száraz helyen. Nógrádban sokat küzdöttem vele, főleg a kerítés beton alapján és a ház északi oldalán lévő járdán. De az legalább érthető volt. Sajnos a kezem nehezen bírja a tarackszedést, mert hiába volt legyomirtózva, a gyökere fás és szúrós, ahogy tépkedem, elvagdossa és összeszurkálja az ujjaimat, nem győzöm kenegetni.


Pihenésképpen szemügyre vettem a kutyafuttatót, ahol próbaásásokat végeztem, mert úgy tűnik, nem fogom tudni az egészet felásni a sok kivágott fa és bokor gyökerétől. A kerítés közelében ráadásul kavicsos is, szóval oda majd valami igénytelen bokrot, pl. homoktövist terveztem. Közben a paprikák és paradicsomok elkezdtek beérni.

Ezt a paprika palántát itt vettem a faluban pritaminként, de úgy tűnik, inkább kaliforniai lesz.


Ez is a faluból van,  kápia. Már ettem róla néhányat, finom.


Ez korai balkonparadicsom, március 8-án vetettem, nem tudom, ha késői lenne, mikor teremne.


Ezek Mobil paradicsomok, szintén a faluból.


Ez pedig a saját palántáim közüli kevés túlélő egyike: Blue berry.


Ez az első év, hogy húsos paradicsomom is van. Eltekintettem volna tőle.


A második vetés cukkinim úgy néz ki, ad majd néhány termést, bár egy már elrohadt, remélem, ezek még nőnek egy kicsit, hogy felhasználhatók legyenek.


A saláták és retkek szépek, lehet, hogy a retkeket ki kéne ritkítani, hogy legyen helyük fejesedni, mivel ezek sörretkek és fekete retkek.


Időközben megérkezett az új szivattyú és munkába is állt. Remélem, egy ideig nem lesz ilyen problémám.


Most, hogy nincs függöny az ablakomon, amikor éjszaka felébredek, mindig elcsodálkozom, hogy sosincs teljesen sötét. Ez ugyan a szó igazi értelmében nem tanyavilág, mert kb. 800 nm-es kertek vannak, igaz, kevés helyen van építmény is, és közvilágítás sincs, de akkor is furcsa, ha kinézek, mindent látok. Az ég alja mindig világos kicsit, nem tudom miért, mert a legközelebbi falu arra kb. 10 km-re van, lehet, hogy annak a fényeit látom. Tegnap telihold volt, olyan volt, mintha ki lenne minden világítva, nagyon érdekes volt, faluban, városban ilyesmit nem lehet látni. Megpróbáltam lefotózni, de ezzel a kis primitív géppel nem lehetett. Ezért marad a naplemente képe, a szolgálaton kívüli kerti pottyantóssal és a szomszéd házával a háttérben.



4 megjegyzés:

  1. Lehet, hogy nincs erdő ami sötétít? Tényleg érdekes. Házak tömege, fákkal? Kérdezz rá a szomszédodnál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt mindenhol erdő van, mert ez a Kiskunsági Nemzeti Park széle. Akármerre nézek, erdő van. A falu meg nem abban az irányban van, ahol a világosságot látom, a szomszéd meg ostoba, szóval egyelőre marad a rejtély.

      Törlés
  2. S azért lett termésed is, emlékszem milyen nehezen indultál. No meg a sok munka érte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a siralmas induláshoz képest egész sok minden lett. Remélem, jövőre jobb lesz. Meg én is tapasztaltabb leszek és néhány buktatót el tudok kerülni.

      Törlés