2015. augusztus 2., vasárnap

Fárasztó szabadság

Már péntek reggel óta itt vagyok. Amint megérkeztem, gyorsan kipakoltam a kocsit, mivel megint úgy nézett ki, mint egy ószeres. Hiába na, három hét szabira jól fel kellett készülni. Mivel hűvös, borongós idő volt és mivel tudom, hogy néhány nap múlva hosszas hőség következik, rohamtempóban vetettem bele magam a kertbe, hiszen már két hete nem jártam erre. Jól a körmömre is égett a dolog. Nemrégen nagyobb eső volt, tehát a gyomokat most könnyű volt kihúzgálni. Ennek örömére három napja gyomlálok és végzem a tűzoltást, amit ezek okoztak:



Na ezeket már jól elintéztem, sőt azóta még a zöldbabot és a céklát is. Gyorsan sütöttem két kenyeret is, mert hőségben nincs az az isten, amiért beindítanám a sütőt.

 A kert az elmúlt másfél hét alatt teljesen elgyomosodott, a késői káposzták, karalábék, kelek minden levelét valakik lerágták, csak a csontváz maradt. Egynémelyik paradicsom bokor is satnyán néz ki, úgyhogy mindjárt gáztámadást is intéztem ellenük. Aztán gondoltam, levágom a túlnőtt szőlőhajtásokat az őszibarackfa mellett, ne zavarják egymást. Mivel okula nélkül rosszul látok, csak azt vettem észre, hogy egy rakás nagy hangya szaladgál rajtam. Na és persze a barackfán és a szőlő levelein is. Nem igazán tudtam megállapítani, hogy miért, úgy látszik ahol a fa egyik ága a szőlő fa támaszához ér, ott alakítottak ki maguknak fészket. Na őket is kifüstöltem.

Szívesen megtettem volna ugyanezt a falusi közmunkásokkal is, akik péntek reggel nyolckor a szomszéd kertje alatt a pataknál kaszálták a füvet. 



Aztán letelepedtek az én kertem végében a patakpartra, merthogy ott nem volt mit vágni és délután fél 2-ig jól elvoltak. Beszélgettek, dohányoztak, megszerkesztették az esti hírlapot, aztán mint akik jól végezték dolgukat, hazamentek.

Nem csoda, hogy ezek után a ház előtti árokból meg ők vigyorogtak rám:



Úgyhogy ma délután önkéntes közmunkásként az árkot is kitakarítottam, legalábbis a gyomokat kihúzgáltam, mert közben eleredt az eső. A homok kilapátolása majd egy másik feladat lesz.

Szóval nagy hajtásban vagyok, hogy a hőhullám megérkezéséig minden nagyobb és sürgős munkával végezzek. A gyomlálás csaknem kész, a túlburjánzott gyógynövények levágását is befejeztem, a mentát sarlóval vágtam le, sajna csak ügyetlenül tudom használni, de még így is gyorsabban ment, mintha metszőollóval vacakoltam volna. Ha tényleg hosszú lesz a hőség, akkor megint az eperprojekt marad el és a favágás. És persze az is csak álom marad, hogy mindent rendbe teszek, amire eddig nem volt idő, pl. a szomszédból átnyúló komló letépkedése, letermett növények levágása, fáskamrában a tüzelőanyag rendbetétele, stb.  Na, majd kiderül.

3 megjegyzés:

  1. Hadd tanuljak: a mentát teljesen visszavágod? Én is gyomírtottam kézi vezérléssel, a málnát is próbáltam kiszabadítani, szedni alig tudtuk, akkora gazban volt. Csak az idei nem az én kerti évem. A paprika tele picikkel, amikből sosem lesz paprika. Már nem is öntözöm. Csigák?

    VálaszTörlés
  2. A mentát, amikor már elöregedett és kivirágzott, tarra vágom. Gyorsan kihajt. Ilyenkor már fás a szára, ami lehet, hogy nem baj, de én csak a zsenge hajtást szeretem. Ugyanez van a citromfűvel is. Paprika nálam is csak virágzik, abból ugyan nem lesz semmi. Itt nincs csiga (kopp-kopp) vagy legalábbis csak néhány házas, azok meg nem okoznak kárt. Bár most hogy így utána gondolok, talán meg kéne néznem a késői káposztaféléket, ugyan mi rágta le.

    VálaszTörlés
  3. Most olvastalak vissza, estefelé megteszem. A tarra vágást.

    VálaszTörlés